Meccsváró: DVTK – MTK

A válogatott pótselejtezője miatt elhalasztott fordulót pótolják a csapatok december első napjaiban. Számunkra ez azt jelenti, hogy négy napon belül másodszor láthatjuk hazai pályán játszani csapatunkat, ezúttal az MTK ellen.

Az MTK Budapest csapatát 1888. november 16.-án alapították. A Ferencváros és Újpest csapatai közé beékelődve Magyarország második legeredményesebb klubja, 23 bajnoki címével és 12 kupagyőzelmével.  Olyan nagyságokat adtak a magyar sportnak, mint Hidegkúti Nándor, Lantos Mihály, Zakariás József vagy Sándor Károly.

Hétközi ellenfelünk 16 forduló elteltével a 3. helyen áll, 7 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel. Gólarányuk 20-15. Annak ellenére nyújtanak eddig jó teljesítményt, hogy 10 mérkőzésüket is idegenben kellett megvívniuk (stadionjuk lebontása miatt 6-ot pedig semleges pályán, a Fáy utcában). Ezen 10 találkozó közül mindössze kettőt tudtak megnyerni, a Vasas és a Puskás Akadémia ellen.
mtk4Az elmúlt hetekben a hektikusság volt a leginkább jellemző rájuk: A Honvéd elleni győzelmük után kikaptak hazai pályán a Haladástól, majd a Békéscsabával szemben kiestek a Magyar Kupából, legyőzték az itthon már-már verhetetlennek tűnő Ferencvárost, hétvégén pedig bár mezőnyfölényben játszottak, egy góllal alulmaradtak Székesfehérváron.

A két csapat 84. egymás elleni elsőosztályú bajnoki meccsét játssza holnap. A mérleg ránk nézve nem túl hízelgő, 20 győzelem és 19 döntetlen mellett 44-szer szenvedtünk vereséget a kék-fehérektől.
Eddigi utolsó egymás elleni mérkőzésünket augusztus 8.-án Pesten játszottuk. Az Antal – Okuka, Lipták, Kovács, Nemes – Egerszegi – Bacsa, Bognár, Koman, Barczi – Grumic kezdőcsapatot pályára küldő Bekő Balázs azóta is “egyéni rekordot” jelentő, 5-0-ás vereséget szenvedett a Fáy utcában. Azt a találkozót Antal és Kovács kiállítása miatt kettős emberhátrányban fejeztük be. Egy szó mint száz, van miért visszavágnunk fővárosi ellenfelünknek.

Mit várhatunk az ellenféltől ? 
A kapuban Hegedűs Lajos kezdhet. Kiemelkedő reflexekkel bíró vonalkapusról van szó, aki az utóbbi 5 bajnokin 5 gólt kapott. Ezek közül talán csak az utolsó, fehérvári gólt lehet az ő számlájára írni. A védelem a Bese – Grgic – Poór – Vadnai  négyesből áll majd. A modern foci elvárásainak megfelelve Bese és Vadnai veszélyesen támogatják a támadásokat, ráadásul előbbi, aki egyébként sokkal inkább jobbszélső, mint hátvéd, idén olyan kiemelkedően teljesít, hogy a korábbi válogatott kerettag, a Liverpool akadémiáján is megforduló Poór Patrikot a jobboldalról át kellett vezényelni a védelem közepére, hogy mindketten helyet kaphassanak a kezdőcsapatban (így a tapasztalt veterán, Dragan Vukmir találta magát a kispadon). A Paks elleni mérkőzéshez hasonlóan itt is a két középső védő jelentheti az ellenfél Achilles-sarkát, ugyanis “csak” 1 méter 80 centis játékosok, ami például Bacsa Patrik 1,92, vagy Griffiths 1,94 méteréhez képest jelentős hátrány lehet számukra a beíveléseknél. mtk1
A védekező középpályás posztján az eltiltásából visszatérő Vass Ádám játszhat, kispadra szorítva ezzel a szenegáli Thiamot. A jobblábas szűrő fiatal kora ellenére már megjárta Angliát, Olaszországot és Belgiumot, illetve egy időben stabilan játszott a válogatottban is. Ennek ellenére mióta visszatért Magyarországra, kicsit beleszürkült a mezőnybe. A jobbszélen az egyre jobb formát mutató Gera Dániel eltiltása miatt Varga Szabolcs kezdhet. A Hollandiából visszatért agilis szélső eddig többnyire csereként jutott szóhoz, ennek ellenére hétvégén a Videoton ellen így is képes volt tizenegyest kiharcolni. Akár Husic, akár Nemes Milán találja majd szembe vele magát, nem lesz könnyű dolga. A másik szélen Marek Strestík kezd majd, a “szlovákiai láma”, aki korábban Győrben többnyire csatár poszton kapott szerepet. Az MTK-ban baloldali támadóként a elsődleges feladata a center kiszolgálása. Látszólag töretlenül élvezi László Csaba bizalmát. Ez a szerepköre annak a Kanta Józsefnek is, akit a magyar futball-kedvelőknek aligha kell bemutatni. Csupaszív játékos, a klubhűség mintaképe, NB1-es szinten kiemelkedő játékintelligenciával. Veszélyes pontrúgásokra képes, az indításainak szeme van, talán a legjobb magyar irányító. Bár elsősorban az előkészítés a feladata, idén már 6 találatot jegyez.
torghellePasszainak gólra váltásáért Torghelle Sándor felel majd. Kantával együtt talán a legjobb irányító-csatár tandemet alkotják itthon. A támadó sokkal inkább az akarásával, mintsem technikai tudásával emelkedik ki a mezőnyből, ami az idei szezonban már 6 gólt eredményezett. Megjárta Angliát, Németországot, Görögországot, a válogatottban pedig 43 mérkőzésen 11 gólt szerzett, többek között bevéve a brazilok, argentinok, németek (2) kapuját. A pályán legtöbbször valószínűleg Lipták Zoltánnal találja majd szembe magát, ami érdekes párharcnak ígérkezik.

Mit várhatunk a saját csapatunktól ?
Husic hosszabb kihagyást követően újra a kezdőben kapott szerepet a Paks ellen. Mivel célszerű egy hónapok után visszatérő játékost fokozatosan visszaszoktatni a játékba, nem lennék meglepve, ha holnap ismét Nemes Milán töltené be a balhátvéd szerepét. Az elsődleges feladata Varga feltartóztatása lesz, de mivel a vendégek várhatóan kezdő jobbhátvédje is inkább a támadásban jeleskedik, Milán (vagy Senad) akár az ellenfél térfelén is villoghat majd. Magas, és nem kifejezetten fordulékony középhátvédeink számára is fel lesz adva a lecke, nem csak Torghelle harcosságára és kiemelkedő fejjátékára kell majd felkészülniük, de Kanta József veszélyes indításaira is. Ezen a poszton nem lesz változás, Lipták mellett Tamás Márk kezdhet, a jobb oldalon pedig Drazen Okuka találja majd szembe magát Strestíkkel. Remélhetőleg extra erős sípcsontvédőben, és vízlepergetős mezben lép pályára…mtk2
A középpálya közepén Kitl helye tűnik biztosnak. James hétvégén egész meggyőző teljesítményt nyújtott, viszont Egerszegi visszatérésével a kispadra szorulhat, ha Bekő Balázs úgy dönt, betartja a három légiós szerepeltetésére vonatkozó szabályt. Azért lehet csak csere a kanadai, mert Rados és Okuka mellett már csak egy hely lenne a kezdőcsapatban, amire legjobb eséllyel az a Griffiths pályázik, aki talán az egyetlen olyan játékosunk, akitől várhatjuk a gólokat, főleg, hogy a vendégek belsővédői 10 és 12 centivel alacsonyabbak nála. Őt a középpályáról Barczi és Koman támogathatják. Előbbinek valószínűleg többször lesz lehetősége az oldalán Bese mögé kerülni.

Véleményem szerint kevés gólos mérkőzést láthatunk majd, tekintve, hogy az utóbbi időben egyik csapat sem jeleskedik a helyzeteik értékesítésében. A vendég csapat támadásai elég egysíkúak, ha Torghelle gyenge napot fog ki, Kantának pedig nincs lehetősége jó helyről pontrúgást elvégezni, gyakorlatilag esélyük sincs a gólszerzésre. Sajnos hasonló cipőben járunk mi is, a legnagyobb esélyünk az lehet, ha Okuka a beadásaival többször megtalálja majd Griff fejét az alacsonyabb MTK védők között.
A csapat gyakorlatilag az edzőjéért is küzd, egy esetleges vereséggel már matematikai esélyünk sem lenne arra, hogy a hátralévő két meccsen begyűjtsük a vezetőség által célként kitűzött 8 pontot.

Várható kezdőcsapatok:
DVTK: Rados – Okuka, Lipták, Tamás, Nemes – Koman, Kitl, Egerszegi, Barczi – Novothny, Griffiths
MTK: Hegedűs – Bese, Poór, Grgic, Vadnai – Vass – Varga, Kanta, Strestík – Ramos, Torghelle
(A képek forrása: nemzetisport.hu, boon.hu)

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK