Meccsváró: DVTK – Budapest Honvéd

dvtkhonved

Szombaton a 21. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga, csapatunk pedig a “tabellaszomszéd” Budapest Honvéd együttesét fogadja az Andrássy úti stadionban.

Kispesti ellenfelünket 1909-ben alapították. A klub 1916-tól szerepel az első osztályban, mely sorozatot egy 2003-as NB2-es idény szakított meg. Tizenhárom bajnoki címük és hét kupagyőzelmük mellé olyan legendákat adtak a sport történelemnek, mint Puskás Ferenc, Bozsik József, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán vagy Détári Lajos.

A Honvéd jelenleg éppen minket megelőzve a 8. helyen áll 24 megszerzett ponttal. Húsz egységgel követjük őket, ezért hétvégén még nem fogunk előzni, de ami késik, remélhetőleg nem múlik…Idegenben eddig 10 mérkőzést játszottak, ezeken mérlegük 2 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség, 12 rúgott és 14 kapott gól.

A legutóbbi fordulóban a Haladás együttesét fogadták hazai pályán, és szenvedtek 1-0-ás vereséget, enyhén szólva is vitatható körülmények között.

Eltiltottjuk nincs, Marco Rossi vezetőedző azonban sérülés miatt nem számíthat majd Kemenes Szabolcs és Holender Filip játékára. Souleymane Youla szereplése kérdéses. Utóbbi két játékos a szombathelyiek elleni találkozón szenvedett sérülést.

A két klubnak ez lesz a 96. egymás elleni mérkőzése. Az eddigi találkozókon 51 kispesti, 21 diósgyőri győzelem született 23 döntetlen mellett. A Miskolcon lejátszott meccseken sokkal kiegyenlítettebb a mérleg, bár még így is hátrányban vagyunk: a fővárosiak 17-szer tudtak győzni, 15 döntetlen és 15 DVTK siker mellett.

Mit várhatunk az ellenféltől ?

Kemenes Szabolcsnak éveken keresztül stabil helye volt a kispesti kapuban, azonban nyáron lejáró szerződését a vezetők nem kívánják meghosszabbítani. Valószínűleg akkor sem ő védene szombaton, ha egészséges lenne, a kapuban a múlthéten első NB1-es bajnokiján bemutatkozó Nagy Sándor állhat majd.

Olasz lévén a vezetőedző, Marco Rossi előszeretettel alkalmazza a több Serie A csapat által kedvelt 3 védős felállást. Az egykori diósgyőri kedvenc, idő közben honosított védekező középpályás Djordje Kamber kvázi harmadik belsővédőként segíti majd a LovricBobál kettőst (előbbi szintén megkapta a magyar állampolgárságot a téli szünetben),  gyors szélsővédőik, az U21-es válogatott Botka Endre és Baráth Botond így a szokásosnál is többet tudják támogatni a támadásokat. Erre azért is van szükségük, mert klasszikus gyors, jó beadásokra képes szélső Holender sérülése után talán nincs is a keretükben (valahonnan ismerős a helyzet).

A középpályán a korábban általunk is megkörnyékezett Hidi Patrik mellett a fiatal Nagy Gergő játszhat majd, Kamberrel kiegészülve. Amennyiben Youla szombaton még nem lesz játékra alkalmas állapotban, őt vélhetően az Ausztráliából hazatérő Vernes Richárd, esetleg egy defenzívebb taktikával érkező vendégcsapatban a korábbi újpesti csapatkapitány, Dusan Vasiljevic helyettesítheti majd. A támadójuk egy téli érkező, Eppel Márton lesz. Amennyiben szerepet kap, érdemes lesz figyelni a fiatal Jelena Richárdra, aki az utolsó három felkészülési mérkőzésen 3 gólt szerzett.

Várható összeállítások:
DVTK: Rados – Okuka, Lipták, Kovács, Nemes – Elek, Egerszegi – Koman, Bognár, Barczi, Novothny
Budapest Honvéd: Nagy – Botka, Lovric, Bobál, Baráth – Nagy, Kamber, Vasiljevic, Hidi – Eppel, Vernes/Prosser

Ez történt legutóbb:

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK