Mennyi az annyi ? – Idegenbeli túrák

tura-kep

Azt talán senkinek sem kell bemutatnom, milyen fanatikusak is a miskolci szurkolók: Ha kell Oroszországba, Bulgáriába vagy Máltára is elkísérik a DVTK játékosait. Nem kevesen vannak azok, akik nem csak a rangadókra, vagy szomszédos megyékbe, de akár az ország másik végébe is elutaznak, hogy a helyszínen szurkolhassanak a – többnyire sikertelenségre ítélt – csapatnak.

Nézzük, a számok nyelvén milyen áldozatokat hoznak azok a szurkolók, akik úgy döntenek, minden idegenbeli mérkőzésen a helyszínen fogják buzdítani a csapatot ! Egy szervezett szurkolói busszal utazó olvasónk az előző szezonban 17 alkalommal tekintette meg a csapat házon kívül játszott mérkőzését. Az oda-vissza utak 138 órát, vagy ha úgy tetszik, 8280 percet tettek ki. Szurkolói busszal egészen baráti áron, átlag 2530 forintért utazhattunk, ami a szezon végére 43.000 forint költséget jelentett. A jegy átlagban 1460 forint volt, vagyis a 17 találkozóra 24.820 forint. Mivel a stadionokba üveget nem lehet bevinni, de az átlag szurkoló, ha már ott van fogyaszt is, így számolhatunk a sör/üdítő árával is. Előbbi átlagban 450 forintot kóstált, azt feltételezve, hogy félidőnként vásárolunk egy pohárral, a szezon végére erre 15.300 forintot költöttünk. Figyelembe véve, hogy egy ilyen túra többnyire reggeli indulással, esti érkezéssel jár, a menet közben, vagy indulás előtt vásárolt étel árával is számolnunk kell, ami példának okáért legyen 1000 forint (bár ezt a tételt egyszer sem sikerült ilyen olcsón megúszni). Tehát elmondhatjuk, a legolcsóbb utazási móddal, minimális étel és átlagos italfogyasztással egy főnek a tavalyi szezonban valamivel több, mint 100.000 forintjába (és nagyjából ugyanennyi szál hajába) került, hogy minden Miskolcon kívül lejátszott mérkőzésen is a helyszínen buzdíthassa a csapatot. Arról nem is beszélve, hogy vannak, akik a párjukkal vagy gyermekükkel utaznak, esetükben ez az összeg tovább nő. Szintén többet költhettek azok, akik saját vagy bérautóval, illetve vonattal tették meg az utakat.

De mit kaptak ezért a pénzért cserébe ? A 17 találkozón 2 győzelmet, 5 döntetlent és 10 vereséget tudtunk felmutatni, 11 megszerzett ponttal, vagyis 9.000 forintért kaptak az utazó szurkolók 1 pontot. A hazai meccsekre pedig a kifejezetten magas jegyárakkal, a fogyasztással, tömegközlekedéssel még nem is számoltunk, ahogy az országos szinten jóval átlag alatti Borsod megyei fizetésekkel sem…

Sajnos egyre kevesebb olyan ember akad, aki hajlandó még ilyen áldozatokat vállalni a csapatért. Éppen ők azok, akiket mind a vezetőségnek, mint a játékosoknak illő lenne jobban megbecsülni, mert ha elveszítjük az igazán elkötelezett szurkolókat, mi sem leszünk többek, egy minden szezonban a kiesés elől menekülő, vidéki kiscsapatnál…

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK