Az elmúlt 10 év szurkolói álomcsapata

borito

Az elmúlt napokban szavazásra invitáltuk a több, mint 9300 főt számláló DVTK szurkolók csoportjának tagjait.
Arra voltunk kíváncsiak, szerintetek kik voltak az elmúlt 10 szezon legjobb Diósgyőr játékosai, és vezetőedzője. Négy nap alatt 2528 szavazat érkezett az egyes posztokon szerepelt, illetve még szereplő labdarúgókra.

Kapusok: Emlékezve az immár Belgiumban légióskodó Köteles László teljesítményére és népszerűségére, némileg meglepetésre az idén már 7. szezonját nálunk kezdő horvát Ivan Rados lett a szavazás győztese. Ebben a kategóriában volt a legnagyobb a verseny, Ivan 215, Kötél 166 voksot kapott.

Jobbhátvédek: Az első mezőnyjátékos kategória közel sem hozott ekkora versenyt. Annak ellenére, hogy a felhozatalban találhattunk korábbi válogatottat, bajnokot, olaszországi légióst, utánpótlás válogatottat és saját nevelésű játékost is, ebben a pozícióban hatalmas előnnyel nyert a csupaszív szerb Drazen Okuka, aki pár héttel ezelőtt az MTK csapatához igazolt. Drazen 223 voksot kapott, ami az össz-szavazatok 93,3 %-a.

Középhátvédek: A centerhalfok névsorából két győztest kerestünk, és túlzás nélkül állíthatom, egyikük nem is volt kérdés. Kádár Tamás 208 szavazattal lett az első (65,8 %), párja pedig az 50 voksot kapó Lipták Zoltán lett.

Balhátvédek: Talán az első olyan poszt, ahol az évek során nem nagyon sikerült nem hogy klasszist, még csiszolatlan gyémántot sem találni. Próbálkoztunk brazilokkal (Jeff Silva és Bernardo Frizoni), afrikaival (Sadjo Haman), sőt, U20-as VB bronzérmessel is(Zámbó Bence), a szurkolók mégis úgy gondolták, az elmúlt 10 szezon legjobb itt szereplő balbekkje a bosnyák Senad Husic volt (128 szavazat, 75 %).

Védekező középpályások: A szűrőké volt az első olyan mezőnyjátékos-poszt, ahol előzetesen nehéznek tűnt megmondani, ki is lehet a befutó. A teljesség igénye nélkül itt volt az utóbbi évek talán egyik legjobb magyarországi légiósa, Djordje Kamber, a maga idejében közönségkedvencnek számító Mohamadou Abdouraman, a jelenlegi kedvenc Murtaz Dausvili, illetve egy klublegenda, Vitelki Zoltán. A minőségi felhozatal dacára 140 szavazattal, a 2. helyezett Dausvilit 100 egységgel megelőzve csapatkapitányunk, Elek Ákos állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

Jobbszélsők: A támadószekcióhoz érve kezdődik a spanyol-hegemónia. Ez volt az első pozíció, ahol nem került be magyar játékos az első háromba. Francisco Gallardo 154 szavazatot gyűjtött be, az összes voks 89 %-át. Némileg talán meglepő lehet, hogy a legjobb magyar Gosztonyi András 4. lett, mindössze 4 szurkolótársunk gondolta őt a legjobbnak.

Támadó középpályások: Talán nem csak a magam nevében beszélek, amikor azt mondom, a csatárok mellett ez az a pozíció, ahol az érkező “nagy nevek” játéktudása végül nem ütötte meg a várt szintet. Itt játszott a korábbi Szpartak Moszkva játékos, a szerb Srdjan Stanic, a korábbi válogatott alapember Koman Vladimir, vagy sokak kedvence, a bolíviai Vicente Arze. Ennek a szekciónak a győztese végül az egykori Real Madrid középpályás, Fernandez Fernando lett, 120 szavazattal, 95 egységgel megelőzve a második Sipeki Istvánt.

Balszélsők: Ha a játékosokat nem csak a saját posztjukon versenyeztetnék, nem meglepő módon ennek a kategóriának a nyertese lenne a komplett verseny győztese. José Luque nem kevesebb, mint 307 szavazatot gyűjtött. A poszt egyoldalúságát jól példázza, hogy a spanyol kiválóság kereken 300-al kapott több voksot, mint a második helyezett csatár-balszélső Bacsa Patrik.

Csatárok: Ismét egy poszt, ahol hosszú évek óta bajban vagyunk. Legutóbb a 2007/2008-as szezonban fordult elő, hogy diósgyőri támadó egy szezon alatt 10 gól fölött tudott termelni (Simon Attila jegyzett ekkor 14 találatot). Ennek ellenére Simon a szavazáson csak 4. lett, a szurkolók szerint az elmúlt 10 szezon két legjobb csatára az azóta Horvátországba szerződött Futács Márkó(185), valamint Novothny Soma (64) lettek.

Vezetőedzők:  Bár a 2010/2011-es szezonban másodosztályú bajnokságot nyertünk, ránk nem jellemző módon akadt egy szezon, amikor talán el sem hittük, hogy ez velünk, diósgyőriekkel történik. 2014-ben Tomiszlav Szivics vezetésével a csapat megnyerte a Ligakupát, a Magyar kupában döntőt játszhatott, valamint 32 év után hazai pályán legyőzte a Ferencvárost. Bizton állíthatom, nem csak ezen eredményeknek, de szókimondó stílusának is köszönhetően azóta is a szurkolók kedvence, a vezetőedzők kategóriájában ő kapta a szavazatok 92 %-át, 213-at.

A csapat: Rados – Okuka, Lipták, Kádár, Husic – Elek – Gallardo, Fernando, Luque – Novothny, Futács
Vezetőedző: Tomiszlav Szivics

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK