ex-DVTK: Balajti gól, a Poznan kapuja továbbra is bevehetetlen

1kadar-ex-kep-cikk
  • Drazsen Okuka (MTK): A szerb bekk csípőhajlító izomhúzódással bajlódik, így ismét kénytelen volt kihagyni az MTK bajnokiját, amin 2-0-s vereséget szenvedtek a Videoton ellen, illetve a Dorog elleni kieséssel végződő kupatalálkozót is.
  • Barczi Dávid (Videoton): Ismét végigpadozta csapata bajnoki találkozóját, a Budafok elleni kupamérkőzésen viszont hosszú idő után a kezdőben kapott helyet. Más kérdés, hogy valószínűleg nem volt túl elégedett vele Henning Berg vezetőedző, ugyanis csapata hátrányban volt,  amikor Dávidot félidőben lecserélték.
  • Bori Gábor, Simon Attila (Gyirmót): A gyirmóti csapat hétvégén 2-0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól. Bori végigjátszotta a bajnokit, Simon pedig már két gólos hátrányban, az utolsó 15 percre állt be, azonban ő sem tudott segíteni csapata impotens támadójátékán.
  • Takács Tamás, Verpecz István (Debrecen): Takács a Haladás elleni 1-0-s vereséggel végződő bajnokin 10 percet kapott, Verpecz ismét végigpadozta a mérkőzést. A kupában sem érdekeltek már, így nem sok esélyük van arra, hogy huzamosabb időn belül számottevő játéklehetőséghez jussanak.
  • Djordje Kamber (Honvéd): Az előzőekkel ellentétben abszolút alapember csapatában, a listavezető Vasas elleni győzelemmel végződő bajnokit is végigjátszotta. Nem úgy a másik oldalon Debreceni András, aki nem jutott szóhoz szombaton.
  • Vági András, Gohér Gergő (Mezőkövesd): A kövesdiek jelenleg legjobb formában lévő magyar csapatként robognak a dobogó felé, hétvégén az Újpest ideiglenes otthonából hoztak el egy pontot, András és Gergő végig a pályán voltak. Egerszegi továbbra is sérült.

NB2-ben szereplő korábbi játékosaink:

  • Huszák Tamás, Bajzát Péter (Soroksár): A Fradi fiókcsapata nem kis meglepetésre átvette a vezetést az NB2-ben, miután hétvégén 2-0-ra verték a Kozármislenyt. Huszák végig a pályán volt, Bajzát nem kapott lehetőséget.
  • Bogáti Péter (Budaörs): Nem lépett pályára a Szolnok elleni hazai vereség alkalmával.
  • Gosztonyi András, Miroslav Grumic (Kisvárda): A változatosság kedvéért Gosztonyi ezen a héten nem talált be, de csapata így is legyőzte idegenben a Ceglédet. A hazai csapat gólját Szabó Viktor jegyezte, a végeredménye 1-2 lett.
  • Ribánszki László (Békéscsaba): A viharsarkiak idegenben két góllal verték a hét közben a kupából az MTK-t kiejtő Dorogot. László kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést, Takács Péter nem került be a meccskeretbe.
  • Tisza Tibor, Máté Péter (Nyíregyháza): A Nyíregyháza megszerezte első győzelmét az új vezetőedzővel, Véber Györggyel, otthon győzték le a Szeged csapatát. Tisza végig a pályán lehetett, csak úgy, mint a másik oldalon Búrány Zoltán. Máté nem jutott szóhoz.
  • Tajti Norbert, Szalai Vilmos, Mogyorósi József (Siófok): A Cigánd siófoki vendégjátéka alkalmával 7 korábbi DVTK játékos is pályára léphetett. A hazaiaknál Tajti végig védhette a bajnokit, a jobbhátvéd Mogyorósi szintén végig a pályán volt, Szalait pedig a 69. percben cserélték be. A másik oldalon egy kölcsönjátékosunk, Egyed Balázs védett, de kezdő volt Csicsvári Milán, és Balogh Alex is, utóbbi ráadásul gólt szerzett. A 87. percben csereként Roszel Róbert is szóhoz jutott a 0-2-es vendéggyőzelmet hozó mérkőzésen.
  • Balajti Ádám (Vác): A váciak idegenben győzték le 2-1-re a Nagy Tamást nélkülöző Zalaegerszeget, csapata első gólját Balajti jegyezte a 60. percben. Nem sokkal később lecserélték.

Külföldön szereplő, korábbi miskolci játékosok:

  • Köteles László (Waasland-Beveren): Kötélék hétvégén Vicente Arze korábbi csapatát, a Charleroi-t fogadták. A találkozó hosszú ideig gólnélküli döntetlenre állt, a vendégcsapat azonban a 92. percben meg tudta nyerni a mérkőzést. Kötelesék 4 ponttal előzik meg a már kieső Westerlo-t. A kupában korábbi csapatával, a Genkkel nézhet farkasszemet.
  • Futács Márkó (Hajduk Split): A Hajduk 2-0-ra győzte le a Zapresic csapatát, ezzel az Osijeket megelőzve felléptek a dobogóra. Futács már alapembernek számít csapatánál, ezúttal is a kezdőbe nevezték, a 73. percben cserélték le. Ekkorra már kialakult a végeredményt.
  • Kádár Tamás (Lech Poznan): Tamásék 3-0-ra verték idegenben a Zaglebie Lubin csapatát, ami azt jelenti, hogy immár negyedik meccs óta nem kaptak gólt, amiben a magyar bekk oroszlánrészt vállalt. Újra erősödnek a téli Olaszországba igazolásáról szóló pletykák, a Sampdoria tűnik az elsőszámú érdeklődőnek.
    (Kép:Lech Poznan official page)
Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK