Sótlan matyóföldi vacsora

elek kép

Állítólag a jó rakottkrumplihoz az összetevőknek megfelelő mennyiségben, és helyen kell lenniük a tepsiben, valamint az sem baj, ha a tojás, kolbász, és persze a krumpli minősége is kiváló. Nos, a mai délutánon képet kaptam, milyen is ez, ha házilag, egy nagyszerű szakács pakolja össze és tálalja fel. Alkalomhoz illő gasztronómiai élményt kellett, hogy nyújtson, hiszen véget ért a böjt, végre útjára indult a labda a Mennyeiben. Vagyis inkább Föld körüli pályára, de ne szaladjunk ennyire előre.

Már régóta számoltuk a perceket, mi, a magyar futball szerelmesei újra hódolhatunk szenvedélyünknek, hangolhatjuk az otthoni wifi-ket, keresgélhetjük a stream-eket, és persze a még szerencsésebbek újra sorban állhatnak az elromlott beléptető kapuk előtt. Magyarfoci, mi így szeretünk, sose változz meg, kérlek.

Szóval volt ma itt egy meccs, ami ma már megyei rangadónak számít, a Mezőkövesd otthonában. Amiről hirtelen fogalmam sincs, milyen pozitív jellegű gondolatokat lehetne összeszedni. Merthogy ebben a csapatban ma se kolbász nem volt, de még krumpli sem. A szakács meg, hát, igazából sajnálom. Nehéz úgy jót főzni, ha nincs hozzá alapanyag.

Na de haladjunk szép sorjában. Bevallom őszintén, már az összeállítások közzététele után is azt éreztem, inkább egy jó brazil szappanoperát kellene ma végignézni, abban hátha több az izgalom. Továbbá azt is sejteni lehetett, hogy Antal és Ugrai főszereplőkké válnak. Vagy így, vagy úgy. Nos, Antalban ma sem csalódtam: hozta a szokásost, de legalább egy jó fél évig megint nem fog fájni a fejünk miatta. Ugrainak viszont más főszerepet képzeltem, szerintem mindenki a góljaira lett volna kíváncsi, nem pedig arra, hogy miképpen hajlamos az emberkedésre, balhátvédként. Nincs azzal baj, ha az ember lelkes, és akar, de a túlpörgéssel nem megyünk semmire, ott hátul. Lehet vitatkozni, hogy jogos volt-e a kiállítás, vagy nem, de hogy fejben ma nagyon nem volt játékra alkalmas állapotban, az a tekintetén is látszott. Kíváncsi vagyok, lesz-e bármilyen következménye annak, hogy – Feri szavaival élve – lerombolt mindent, amit eddig szép lassan felépített a csapat a télen, mozaikonként. Ugyanakkor egy jó Ugraira feltétlenül szükségünk lesz a jövőben.

Számomra Elek és Lipták továbbra is bizonyítják, hogy vállukon viszik a csapatot. Ehhez kétség sem férhet. Busai is jól működik, ahogy azt vártuk is, harcol, küzd, és a gólhelyzeteknél is rendszeresen jól helyezkedik, láthattuk, hogy még az ellenfél védelmében is remekül helytáll, ha úgy hozza a szükség. Persze erre lehet azt mondani, hogy előfordul, emlékszem, egyszer ’97-ben, egy balatoni sporttáborban engem is eltaláltak így a gólvonalon, mert csatárként pont ott álltam egy rögzített helyzetben. Mondjuk engem a társaim utána bezártak este a szekrénybe, ahol a kuka társaságát élvezhettem egy órán keresztül. Úgyhogy az vesse rá az első követ, akivel ez még sosem fordult elő.

Eperjesi számomra üde színfoltja volt a találkozónak. A mérkőzés végefelé egy az egyben bebizonyította, hogy képes az egész csapat lelki állapotát egyetlen lövésbe belegyúrni. Ha majd találnának egy játékszert a közeljövőben Zsóry-fürdő valamelyik medencéjében, akkor fellélegezhetünk, hogy nem állt földkörüli pályára. Azért itt a rakottkrumpli majdnem a torkomon akadt…

Jagodinskis ugyanakkor meggyőzött, remek vétel volt annak idején, hiszen ha szigorúan statisztikai alapon nézzük, a góljainknak mindössze a 66 százalékát kaptuk róla, ami egy válogatott védőre nézve akár még hízelgő is lehet, persze ha nem egy borsodi kiscsapat lett volna az ellenfél – na de ez mellékes. A hozzáállására viszont lehet építeni. Ahogy a többiekére is. Ha mást nem, egy másodosztályú csapatot egészen biztosan.

Az újak, Szarka és Fülöp harcossága is élményszámba ment. Mondják róluk, hogy nehezebben illeszkednek be, emberileg nekik ehhez több időre van szükségük, de ilyen játékkal én továbbra is bizalmat szavaznék nekik. Ha idővel már a labda sem fogja őket zavarni, akár még jó játékos is válhat belőlük. Persze ez igaz mindenkire a csapatban. A spanyoljainkra is. Persze lehet, hogy ők még soha nem játszottak szürke színű pályán. Így nem is hibáztatnám őket, ez Magyarország, a fűthető és alácsövezett pályák nagyhatalma. Ugye.

Állítólag Nemes Milán is a pályán volt, aki tökéletesen alkalmazkodott a körülményekhez – a szürke minden árnyalatát felvonultatta, valamint semmivel sem rontott a csapat amúgy is kilátástalan helyzetén. Van, hogy ezt is értékelni kell egy ilyen mérkőzés után, hátha ebből önbizalmat merít a jövőben.

Szóval összegezve mindent, én kitartok amellett, hogy jó kis csapat lesz ez. Nekünk nem a Mezőkövesdet kell megverni, Szivics mester tanítványai egyelőre fényévekre vannak előttünk. Igazolni, nyilatkozni, külföldi edzőtáborozni már tudunk, sőt azóta talán már bokszolni is, a klubházban is a nyugalom lett úrrá a szurkolói ankétot követően, hiszen amiről nem beszélünk, az nincs is. A felkészülés is maximálisan sikeresnek mondható, minden posztra van két azonos képességű játékosunk. Ahogy Feri is megmondta a mérkőzés végén: elégedett a látottakkal, ha tudtuk volna tartani az 1-0-át, akkor nem lett volna a vége három. Ezzel maximálisan egyetértek én is, viszont Zombori mesterrel erről mégis egyeztetnék még egyet gyorsban.

Persze csak a rakottkrumpli után: abban legalább van némi fantázia.
(Kép: dvtk.eu)

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK