InStat – A Videoton elleni bajnoki a számok nyelvén

A szombati bajnoki statisztikáit figyelve az első adat, amely említést érdemel, a labdabirtoklás. A Videoton 62 %-a a mi 38-kal szemben közel sem tűnik akkorának, mint amelyre a mérkőzés alakulásának ismeretében számíthatnánk, ennek viszont prózai oka van: a hazai csapat már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, amely után a második játékrészre jól láthatóan visszavettek, mondhatni a találkozó felében még tartalékolhattak is ellenünk.

A kapuralövések aránya (12 – 11) még hízelgő is ránk nézve, az viszont már közel sem, hogy a majd’ egy tucat próbálkozásunkból mindössze 4 találta el a kaput, veszélyes azonban egyik sem volt. A Videoton még ennél is kevesebb alkalommal, kétszer találta el Bukrán kapuját, az egyik fejes utat is talált a hálóba, illetve Jagodinskis is kisegítette a hazai csapatot egy szerencsétlen mozdulattal…

instat vidi
Kattints a nagyobb felbontásért!

A szabálytalanságok és lesek száma nem kifejezetten dicsérendő tényekről számol be. Előbbi kategóriából 14-et hoztunk össze (3 fault ért sárgát), amely mivel kevésnek mondható, egyrészt pozitív, mert sportszerű csapat benyomását kelti, másrészt lehet némi hiányérzetünk, mert ezzel együtt ez az adat a harcosság hiányáról is árulkodik.

A lesek alacsony számát is hasonlóan ambivalens módon ítélhetjük meg. Aki nem látta a mérkőzést, gondolhatná, hogy az egyetlen lesállásunk annak köszönhetően jött össze, hogy csapatunk kivételesen szervezetten képes támadásokat vezetni, mi azonban tudjuk, a valós ok sokkal inkább az, hogy nagyjából annyira voltunk veszélyesek az előrejátékban, mint egy újszülött kiscica.

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel a pontos passzok száma. Nem kevesebb, mint 265 átadásunk talált társat (76,37 %), amely a játék képe alapján még hízelgő is lehetne ránk nézve, ha ezek nagyrésze nem “alibipassz” lett volna. Hogy ez az adat mennyire irreleváns egy-egy mérkőzés tükrében, azt jól mutatja a múltheti debreceni vendégjátékunk is: ott 307 pontos átadásunk volt, mégis 3-0-ra kaptunk ki…

Némi visszaesés figyelhető meg a nyert párharcok számában, a múltheti 56 %-al ellentétben ezúttal csak 49 százalékukat sikerült megnyerni.

Hozzászólások