Meccsváró: Vasas – Diósgyőr

beharangozó Vasas_DVTK

Bár még tart az “uborkaszezon”, már csak kettőt kell aludni, és számunkra is megkezdődik a 2017/2018-as bajnoki pontvadászat. Kezdésnek Budapestre, az előző szezon egyik meglepetés csapatához, a Vasashoz látogatunk, a mérkőzést azonban Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban rendezik. Ellenfelünk velünk ellentétben már két tétmeccsen is túl van, az Európa Liga selejtezőjében az izraeli Beitar Jeruzsálemmel találkoztak, és egy, az első találkozón bemutatott komoly védelmi “áramszünetet” követően hazai pályán is kikaptak, véget vetve ezzel a nemzetközi álmoknak. A mi szempontunkból talán ez volt a rosszabbik forgatókönyv, jobb esélyekkel utazhattunk volna Budapestre, ha ellenfelünk még kénytelen megosztani a figyelmét az itthoni és európai porond között, ám teljesen esélytelenek talán így sem leszünk.

Mit várhatunk ellenfelünktől ?
A Vasas portáját a magyar mezőny egyik legtehetségesebb kapusa védi, Nagy Gergely személyében. Ha Michael Oenning vezetőedző mégis úgy gondolná, a nemzetközi párharc után pihenőt ad neki, az új szerzemény, a szintén jó képességekkel bíró Lubos Kamenar is feltűnhet a gólvonal előtt.

A játékrendszert tekintve valószínűleg továbbra is 3-4-3-al operál majd a fővárosi klub, tekintve, hogy három minőségi(nek tűnő) belsővédőt is szerződtettek a nyáron. Bár Korcsmár Zsolt Dániába igazolt, így is olyan – magyar szinten – kiemelkedő játékosokkal operálhat a német vezetőedző, mint Vaskó Tamás, Kire Ristevski vagy Felix Burmeister.

Berecz Zsombor lesz a karmester, akit a nyár folyamán több külföldi csapattal, így például Dárdai Pál Herthájával is szóba hoztak, párja pedig a szintén válogatott 21 éves Vida Máté lehet. A középpálya tehát nagyon fiatal, ám az előző szezonban mutatott teljesítményük alapján végzetes hiba lenne alábecsülni ezt a csapatrészt.

A támadótrió jó eséllyel az Ádám Martin – Jevgenyij Pavlov – Remili Mohamed hármasból áll majd, tehát légióssal és magyarral, fiatallal és időssel egyaránt szembetalálják majd magukat Karanék. Közülük talán az ukrán-orosz Pavlov van a legjobb formában, aki a Beitar elleni odavágón két gólt is szerzett. Érdekes módon az előszezon második legeredményesebb Vasas játékosa a középhátvéd Kire Ristevski volt, a rögzített szituációknál a foghíjas védelmünk nem engedhet meg üresjáratot. A támadósorral kapcsolatos fejlemény, hogy nem hosszabbították meg a lejáró szerződésű török Mahir Saglik szerződését.

Ami minket illet, rögtön egy nehéz feladatot kell majd megoldania Bódog Tamáséknak, Lipták Zoltán ugyanis ezt a találkozót még kénytelen lesz kihagyni, éppen a Vasas elleni tavalyi találkozón állította őt ki Kassai Viktor játék(félre)vezető. Talán pont ebből kifolyólag kísérleteztünk többször azzal, hogy a tavalyi szezonban balbekként meglepően jól teljesítő Tamás Márk húzódott vissza régi-új helyére középre, a balszélt pedig az új szerzemény, a sokak által dicsért Forgács Dávid foglalta el. A középpálya összetételét is érdeklődéssel figyelhetjük majd, Dausvili és Mevoungou hiányában Busai mellett a visszatérő Oláh, esetleg Kitl felelhet majd az ellenfél támadásainak szűréséért. Érdekes lesz figyelni, hogy a nemzetközi kupa miatti rövid pihenő eredményeként egy fáradt, vagy inkább egy már játékban lévő, már-már formába lendülő Vasassal nézünk majd farkasszemet a Szusza Ferenc Stadionba. Nehéz találkozónak ígérkezik a vasárnapi, ám az előszezonban mutatott játék bizakodásra adhat okot, remélhetőleg többszáz miskolci szurkoló előtt vehet repülőrajtot a csapat, és alapozhat meg ezzel egy izgalmas, győzelmekkel teli szezont.

Várható kezdőcsapatok:
Vasas: Nagy – Vaskó, Ristevski, Burmeister – Murka, Vida, Berecz, Hangya – Ádám, Pavlov, Remili
Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Karan, Tamás, Forgács – Vela, Nono, Busai, Ugrai – Szarka, Makrai

Ez történt legutóbb:

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK