Hiányposztok

hiányposztok

Bár a bajnokság már javában tart, az átigazolási időszak végéig még egy hónap van hátra, afelől pedig kétségünk se legyen, a vezetőség továbbra is dolgozik a keret megerősítésén. Csapatunk kiemelkedően jó szezonkezdést produkált, ám ahhoz, hogy huzamosabb ideig fenn tudjuk tartani jó sorozatunkat, elengedhetetlen egy mély játékosállomány. Mint azt a következőkben láthatjátok, ilyen nekünk egyelőre nincs.

Talán túlzás nélkül állíthatom, a védelem eddig mutatott teljesítménye bőven felülmúlja az előzetes várakozásainkat. Más kérdés, hogy bármilyen megbízhatónak tűnik is az egység, bármikor szükség lehet olyan beugrókra, akik az eredményesség fenntartása érdekében közel olyan minőséget kell, hogy képviseljenek, mint a rendszeresen kezdőcsapatban helyet kapók. Lipták Zoltán és Dejan Karan mögött példának okáért “csak” a tartalékból felkerült játékosok jöhetnek szóba, vagy az a Tamás Márk, aki balbekként lett alapember az elmúlt egy évben. Egy rutinos középhátvédet tehát még mindenképpen elbírna a keret.

Egy csapatrésszel előrébb szintén a pálya közepén lehet hiányérzetünk, Busai és Nono látszólag jól hajtják végre a szakmai stáb utasításait, azt azonban szombaton is láthattuk, a mögöttük sorban álló, tavaly Vácott alapembernek számító Tóth Barna egyelőre nem tudta felvenni az NB1 ritmusát. Ha ráadásul hozzátesszük, hogy tavaly elvesztettük Elek Ákost, Patrick Mevoungou-t és valószínűleg idén Murtaz Dausvilit is, egyértelművé válik, hogy itt is elkél az erősítés. Persze nem szabad megfeledkeznünk az Oláh-Kitl párosról sem, én személy szerint kíváncsian várom, milyen állapotban van a két fiatal középpályás. Sokszor nehéz bármilyen elképzelést is felfedezni a támadójátékunkban, mióta valamennyi irányítónkat elengedtük, más kérdés, hogy a Bódog Tamás által preferált játékrendszerben nem is feltétlenül lenne helye egy Bognár típusú, védekezni se nem tudó, se nem akaró játékosnak. Ráadásul így is több, mint 2 rúgott gól a meccsenkénti átlagunk, így az irányítókat fájó szívvel, de kihagyom képzeletbeli listánkról.

Bár ez az utóbbi időben heves vitákat gerjesztett a szurkolók között, csatár poszton talán mégsem állunk olyan rosszul, mint elsőre tűnhet: Ugrai és Makrai személyében van két technikás, jól egy-egyező játékosunk, Szarka Ákos és a görög Ioannidis pedig a védők lefárasztását, a labda megtartását kapták feladatukként, a szombathelyi (soproni) második félidei eredményesség közvetve-közvetlenül az ő munkájukat (is) dicséri. Persze a gólerős csatárt mindig egyfajta “Megváltóként” várjuk (aztán általában be is fürdünk velük), ezzel a garnitúrával képesek lehetünk bármely magyar csapat ellen eredményesen szerepelni.

A kulcsszó tehát a mélység, kiemelkedő fontosságú, hogy eltiltás, sérülés, formahanyatlás vagy a Kupa mérkőzések eljövetelével az alapemberek helyére beugrók is képesek legyenek közel azonos teljesítményt nyújtani, mint a kezdőcsapatban rendszeresen szóhoz jutó játékosok. Afelől pedig kétségünk se legyen, lesz még érkező az előttünk álló négy hétben.

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK