ex-DVTK: Novothnyék rangadót buktak, Futács súlyosan megsérült

ex dvtk

NB1-ben szereplő korábbi játékosaink:
Barczi Dávid (Videoton): Dávid nem volt ott a fehérváriak keretében a Debrecen elleni bajnokin.
Tisza Tibor (Debrecen): Tisza viszont ott volt a másik oldalon, igaz, végig a kispadon ült.
Vanczák Vilmos (Puskás Akadémia): Vanczákék éppen ellenünk játszottak, Vili pedig csereként a hajrában állt be a 2-2-es döntetlennel végződött viharos mérkőzésen.
Bognár István (Ferencváros): Bogesz a Fradi Paks elleni bajnokiját padozta végig.
Verpecz István, Vági András (Paks): Másik két játékosunk Bognárhoz hasonlóan ülve nézte az 1-1-es döntetlent a Groupama Arénában.
Miroslav Grumic (Haladás): A Hali 3-1-re verte a Balmazújvárost, Grumic a 80. percben állt be csereként, ekkor már kialakult a végeredmény.
Djordje Kamber (Budapest Honvéd): Kamber gólt szerzett az Újpest ellen, csapata pedig 2-1-es győzelmet aratott a lilák felett.
Novothny Soma (Újpest): Soma ugyanezen a mérkőzésen kezdőként lépett pályára, a 73. percben cserélték le.
James Manjrekar (Vasas): A tavalyi szezon egyik meglepetéscsapata a Mezőkövesddel játszott hazai pályán 1-1-es döntetlent, James a 62. percben állt be csereként.
Lázár Pál (Mezőkövesd): Lázár ugyanezen a találkozón kezdő volt, egygólos hátrányban, a 72. percben cserélték le.
Belényesi Miklós, Virágh Aladár (Balmazújváros): Belényesi Sopronban a 80. percben csereként állt be a Haladás ellen, Virágh nem jutott szóhoz.

NB2-es korábbi játékosaink:

Rudolf Gergely, Bajzát Péter (Nyíregyháza): Nekünk diósgyőrieknek ennél szimpatikusabb csatársort talán rajzolni sem lehetne, hétvégén azonban nem álltak össze, Bajzát ugyanis nem volt ott régi-új csapata keretében. Rudolf végig a pályán volt, idegenben verték 3-0-ra a tavaly még NB1-es Gyirmótot. Három forduló után 100 %-os mutatóval vezetik a bajnokságot.
Bori Gábor (MTK): Békéscsabára utazott a fővárosi csapat, Bori a 76. percben állt be. A találkozó vége 0-0 lett.
Ribánszki László (Békéscsaba): A másik oldalon Ribánszki végigvédte a meccset.
Gosztonyi András (Kisvárda): Nem volt ott a keretben a Zalaegerszeg ellen.
Nagy Tamás, Polényi Gábor (ZTE): Nagy ugyanezen a mérkőzésen végig a pályán lehetett, Polényit azonban nem cserélte be edzője.
Szabó Viktor (Cegléd): Kezdett a Sopron ellen, a 73. percben lecserélték.
Balajti Ádám, Búrány Zoltán (Vác): A Szegedet verték 1-0-ra, Balajti végigjátszott, Búrányt a 72. percben lépett pályára.
Somodi Bence, Boros Gábor, Lőrincz Patrik (Kazincbarcika): Somodi és Boros végig a pályán lehettek a Szolnok elleni gólnélküli döntetlen alkalmával, Lőrinczet nem cserélték be.
Huszák Tamás (Soroksár): 1-1-et játszottak idegenben a Budafokkal, Tamás végigjátszotta a mérkőzést.
Simon Attila (Dorog): A Budaörs ellen játszottak 2-2-es döntetlent, Simon csapata első gólját lőtte. Komoly adok-kapok volt a pályán, a 46., 47. és 48. percben is betaláltak a csapatok.
Debreceni András, Vadász Viktor (Győr): A Siófokot verték idegenben 2-0-ra, Debreceni végig a kispadon ült, Vadász a keretbe sem került be.

Légiósnak állt ex-diósgyőriek:

Elek Ákos (Kairat Almaty): Elekék idegenben tudtak győzni, ezzel tovább üldözik Kleinheisleréket (Astana) a tabella második helyén. Ákos végigjátszotta a találkozót.
Köteles László (Genk): Kötél nem volt ott a keretben az Antwerpen – Genk mérkőzésen, ahol csapata 5-3-as győzelmet aratott.
Futács Márkó (Hajduk Split): Márkó nagyon szerencsétlenül járt, ugyanis súlyos sérülést szedett össze a múltheti bajnokin. A hírek szerint térdszalag-szakadása van, jó eséllyel fél évet lesz kénytelen kihagyni korábbi centerünk. Ezúton is jobbulást kívánunk neki !
Kádár Tamás (Dinamo Kijev): Tamás középhátvédként végigjátszotta a Zirka elleni bajnokit, ahol csapata 3-0-ra győzött. Továbbra is vezetik a tabellát, eközben a portugál Maritimo testén keresztül igyekeznek kvalifikálni magukat az Európa Liga csoportkörébe.
Koman Vladimir (Adanaspor): Komanék kiestek a török másodosztályba, ott azonban rögtön egy magabiztos, 3-0-ás győzelemmel nyitottak a Denizlispor ellen. Vladimir nem került be a keretbe.

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK