“Nem vagyok az a hízelgős fajta, de a Diósgyőr…” – Interjú

simoninterju


Csatár, 34 éves, annak idején Soroksárról érkezett Diósgyőrbe, a 2006 és 2008 között szerzett 23 góljával a mai napig az egyik legeredményesebb támadónk. 2014-ben a Pakssal gólkirályi címet is szerzett a magyar élvonalban, Nemanja Nikoliccsal holtversenyben. A szurkolók jó szívvel gondolnak rá, a mai napig emlegetik, hogy nagyon nagy szükségünk lenne egy hasonló kaliberű gólvágóra.

Simon Attilával, a Dorog FC labdarúgójával beszélgettünk.

Még egyszer, köszönjük, hogy az 1910.hu rendelkezésére álltál.21245380_10155827904704873_1073884602_n
Mesélj kicsit a családodról. Úgy tudom, már révbe értél és gyermekeid is vannak.

Két csodálatos kislányunk van, 6 illetve 2 évesek. Erikával 2005 decemberében találkoztam és 2006 nyarán össze is költöztünk, pont amikor Diósgyőrbe igazoltam. Együtt, a lányokkal töltöm a legtöbb szabadidőmet. Úgy érzem, azóta teljes az életem, mióta gyermekeim vannak.

Hogy érzed magad Dorogon, mi lehet a reális célkitűzés idén a csapattal?
Ilyen jó közösség, ami Dorogon van, ritkaság. Nagyon jó brigádunk van és ez tavasszal rengeteg pontot hozott. Bár idén egy kicsit átalakultunk, szerintem az idei bajnokságban is egy hasonlóan masszív, agresszív, jó középcsapat leszünk.

Bízom benne, hogy a szurkolóitok elégedettek lesznek.
Követed a Diósgyőr eredményeit?
Természetesen! Az összes ex-csapatomat figyelemmel kísérem. így van ez a Diósgyőrrel is.

Mit gondolsz a csapatunk jelenlegi helyzetéről?
Beérni látszik Bódog Tamás munkája, aki szerintem jól ötvözte a külföldi profizmust a magyaros, józan paraszti ésszel. Kicsit a „mini” Dárdai Pált látom benne. Legalábbis kívülállóként. Szerintem idén a tabella első feléhez fog tartozni a DVTK.

Milyen emlékeid vannak a csapatot körülvevő légkörről, a városról és a meccseket övező hangulatról?
Nem vagyok az a hízelgős fajta, de a Diósgyőr nekem valahogy mindig is más volt: itt lettem NB1-es labdarúgó, egészen csodálatos volt az a két év! A város, sőt az egész megye imádja a DVTK-t, bármerre mentünk, ez érződött. Háromezer alatt nem volt a nézőszám, de gyakran ment ötezer fölé is. Ami fontos még, hogy Diósgyőrben nem nézők voltak, hanem nagybetűs SZURKOLÓK! Mondjuk néha minket is elküldtek melegebb éghajlatra, de ez hozzátartozik a futballhoz. 🙂

Tartod a kapcsolatot egykori játékostársaiddal? Esetleg a szurkolókkal?
Minden év decemberében, ha van rá lehetőség, elmegyünk Abaújszántóra. Kövesfalvi István szervezésével többek között Hegedűs Gyula, Elek Norbert, Sipeki István, Lakatos Béla, Vámosi Csaba, Veréb Gyuri bá’ és még sok egykori diósgyőri is megjelenik Soltész Zoli bácsinál, aki az én szememben egy borsodi legenda, él-hal a Csapatért! DVTK szimpatizánsok is szoktak írni, épp a múlt héten ajándékoztam el egy mezemet az egyik fanatikus szurkolónak (azt a bizonyos keresztcsíkos 83-ast – a szerk.)

Diósgyőri pályafutásod melyik meccsére, illetve góljára emlékszel vissza a legszívesebben?

Hála az égnek volt pár. A mesterhármas a Paks ellen jó emlék (3-3), vagy a debreceni 1-1, amikor csereként fejeltem gólt. Persze nehéz lenne egyetlen találatot kiemelni. A második szezonban elért 14 gólom pedig különösen kedves számomra.

Ezt a rekordot azóta sem tudta megdönteni senki. Adódik a kérdés, milyen érzés gólt szerezni a Diósgyőri Stadionban?
Gólt lőni mindig, minden körülmények között csodálatos! Önkívületi állapotba kerülsz tőle, főleg ha több ezer ember veled együtt ünnepel. 🙂

Bár gólkirály voltál az NB1-ben (Nikoliccsal holtversenyben), a Válogatottba sose kerültél be, nem érzed, hogy megérdemeltél volna legalább egy kerettagságot?
Megérdemeltem volna, de ez már nem aktuális. Szép időszak volt, az akkori szövetségi kapitány be is hívott mindenkit, akik mögöttem voltak a góllövő listán.

21245838_10155827904734873_147500621_oEz a “koncepció” mintha azóta sem változott volna sokat. Miként élted meg a tavalyi EB szereplést?
Csodálatos pár hét volt, azt hittem, hogy javul majd a negatív közhangulat a focival kapcsolatban. Aztán amilyen gyorsan jött ez az egész, úgy el is illant. Egyébként baráti társasággal néztem a meccseket, Budapesten, illetve Győrben, mert akkor már edzéseink voltak.

Szerinted reális volt a csoportelsőség? Kijutunk vajon a 2020-as kontinens viadalra?

Reális, ugyanis azon a három meccsen okosan, taktikusan és hatalmas elánnal játszott a csapat. Mindenki felszabadult volt, nem görcsöltek a játékosok, mivel érezték, hogy egy ország áll mögöttük. Most még nem tudnám megmondani, mit hoz a jövő, mert úgy érzem, nagyon sok változás lesz még addig. Sok a kérdőjel, amire a következő meccsek tudnak majd választ adni.

Bizony, ebben az MLSZ-nek is nagy felelőssége van, legrosszabb esetben akár fejek is hullhatnak. Mi a véleményed a Szövetség célkitűzéseiről, módszereiről? Gondolok itt az NB1-ben alkalmazott légiós és fiatal kvótára, valamit a szurkolókkal folytatott szélmalomharcra, zártkapus meccsekre, a sok esetben túlzó büntetésekre.
A „fiatal szabály” valahol egy jó kezdeményezés, de belülről nem érzem, hogy jól működne, mert néhány játékos így ajándékba kap meccseket és ez bizony nem ritkán feszültséget szül a csapaton belül. Aztán ha valaki „kiöregszik”, ritkán ragad meg a kezdőcsapatban, pedig pont ez lenne a lényeg. Az MLSZ és a szurkolók közti konfliktusnak szerintem semmi értelme, hiszen érdemi változást nem fog hozni, ellenben a magyar foci károsodik: eltűnnek a szurkolók a lelátókról, már most is temetői hangulat uralkodik néhány stadionban. Kicsit túl van szabályozva ez az egész.


Ebben egyetértünk, de ezt a gordiuszi csomót nem itt és nem most fogjuk kibogozni. Az Olvasóink ezúttal Rád kíváncsiak inkább. Szerinted mik a legfontosabb tulajdonságok, amikkel egy jó csatárnak rendelkeznie kell? Lehet ezt tanulni, gyakorolni? Vagy ez inkább egy ösztönös megoldásokat igénylő poszt?

Mindent lehet és kell is gyakorolni, de amikor egy csatár helyzetbe kerül, akkor az ott elsősorban mentális kérdés. Egy tized másodperc alatt kell eldöntened, hogy melyik a jó megoldás, persze azért kell gyakorolni, hogy az jól is legyen kivitelezve.

Ki volt a legjobb játékos, akivel egy csapatban játszottál?

Mivel rengeteg csapatban megfordultam, volt vagy ötszáz csapattársam. Sok jó játékos vett körül mindig, de ha már DVTK, akkor Vitelki Zoli, Sipeki Pista, vagy Foxi előtt mindig különleges érzés volt játszani.

Kit tekintesz a legjobb edződnek? Egyáltalán, mitől jó egy edző?
Nálam az a jó edző, aki tudja és érti is a szakmát, másrészt pedig jó ember, pedagógus. Nem tudsz játékosként olyanért harcba szállni, akinek emberként sincs hitele, vagy a játékosok egy része – úgymond – a markában tartja. Csank János vagy Bene Ferenc kiváló edzők és korrekt emberek, de egyébként Horváth Ferivel is nagyon jól megértettük egymást.

Emlékszem, hogy nagyon szerettél volna külföldön játszani, ami Ausztriában meg is adatott, egy szezon erejéig. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?
Az mindenképpen imponáló, hogy profizmus van, nem kell mindenféle napi aprósággal foglalkozni, viszont külföldön élni nem könnyű. Még akkor sem, ha az ember a többszörösét keresi annak, mint itthon. Biztos vannak emberek, akiknek testhezálló a légióskodás, nekem nem volt az. Én előtte is szerettem a hazámat, de külföldön váltam igazi patriótává. Lehet én voltam túl érzékeny, de én sehol máshol nem tudnék élni huzamosabb ideig. A Szózatban is megírta Vörösmarty: “Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell!”

Attila, ezt honvággyal küszködő londoni magyarként magam se mondhattam volna szebben. Mégis, mit tanácsolsz a tehetséges fiataloknak, akiknek külföld az álma?
Azt, hogy ha lehetőségük van rá, ne habozzanak, menjenek, próbálják ki magukat!

Sokan vannak, akik azt vallják, itthon kell karriert befutni, ezáltal is jobbá, eladhatóbbá tenni a magyar futballt. Megint mások inkább a biztos anyagi jólétet, a fejlődési lehetőséget tartják szem előtt, vállalva ezzel akár a kispadozást is és az esetleges kudarcot.
A magyar focinak nagyon jól jönnek a segítő kezek (lábak), de… ha valaki azért akar külföldre igazolni, mert vágyik rá, hogy egyszer egy topcsapatban szerepeljen, trófeákat nyerjen, akkor az teljesen rendben van: ez a futball lényege. Ha viszont csak a pénz motivál, az sosem lesz igazán kifizetődő, hiszen ez meglátszik a teljesítményeden is! Ahogy a siker, úgy a kudarc is szerves része a focinak, jómagam is rengeteg energiát merítettem a csalódásokból. Mindig meg akartam mutatni, hogy csakazértis! Úgy érzem, ha csak és kizárólag sikerek érnének, akkor azt természetesnek venném egy idő után és többé nem dolgoznék meg érte olyan keményen. Egyébként ez az élet minden területére igaz szerintem.

21268214_10155827904719873_927081279_oVan valamilyen kabalád, rituáléd meccsek előtt (közben, után?)
Van egy fekete csuklószorítóm, ami minden meccsen rajtam van, ezt apukám emlékére viselem. 2012-ben elmentem egy sportpszichológushoz, azóta van néhány bevált módszerem, ami mentálisan segít a topon lenni, de ezeket nem árulhatom el. 🙂

Tudod már, hogy mit fogsz csinálni, ha felhagysz egyszer a labdarúgással?
A foci közelében szeretnék maradni, de még nem tudom pontosan, hogy milyen titulusban. Rengeteg impulzus ért, ezt szeretném is átadni: az edzőképzésen a C-licence már megvan, megyek tovább, aztán majd elválik út közben, hogy mi lesz ebből. Van pár tervem a focin kívüli életre is, bár az egy kicsit ingoványosabb terep. Egy maratont még mindenképp le szeretnék futni, illetve az El-camino is vonzó (az egyik legnépszerűbb zarándokút a világon, Spanyolországban – a szerk.), ezeket mindenképpen véghez viszem a foci után.

Utolsó kérdésem, talán a legnehezebb: mivel foglalkoznál, ha nem labdarúgónak állsz?
Nos, ha lennének áramszedőim, akkor trolibusz lennék. Nem hiszek abban, hogy mi lenne, ha nem ez lenne, vagy az. Nem véletlenül lett így, én akartam, azért mert ezt szerettem csinálni egész életemben. Megvannak ennek a szakmának is az árnyoldalai, de azért gólt lőni még mindig a legjobb dolog a világon!

Így legyen! Köszönjük az interjút, további gólokat és még több sikert kívánunk a pályafutásodhoz!

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK