Mellékszereplők

21705999_2176675995691434_306814624_o

Mit is mondhatnánk egy ilyen mérkőzés után? Egy biztos: nem lennék Bódog Tamás helyében. Ahogy a kilátogató – mintegy ezer fős – diósgyőri tábor helyében sem. Ugyan ők is „csak” mellékszereplők, és sokszor képesek az eredményt befolyásolni, de amikor hétről-hétre azt látják, hogy az MLSZ vezérkar által óriási becsben tartott, hímestojásként kezelt játékvezetők gyakorlatilag már bármit megtehetnek gátlástalanul, nincs miről beszélni, a legtöbben inkább otthon maradnak a családjukkal. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Az a Paks volt ezúttal a vendégünk, akinek gyakorlatilag ezerszer is kevés lenne megköszönnünk, hogy itt lehetünk még, ahol, és hogy láthattuk ezt a minden szempontból érdekes mérkőzést. Egy szavunk nem lehet a játékukra, a felfogásukra, a hatékonyságukra, egy pontokért küzdő csapatnak pontosan ilyan arányban kell kihasználni az ölükbe pottyanó lehetőségeket. Két helyzetből négy gól, csettinthetünk, ez igen, de akkor mégis mit keres ez a színmagyar játékosokból álló csapat a tizedik helyen? Vagy talán a mi dobogó közeli helyezésünk a rózsaszín buborék, ami előbb-utóbb kipukkad és olyan mélységekbe zuhanunk vissza, ahova amúgy a jétékosok képessége predesztinálna bennünket? Ki tudja, az idő ezt is eldönti majd.
Nem lennék Bódog Tamás helyében.

Úgy gondolom, senki nem szólhatna egy szót sem, ha ez a mérkőzés mondjuk 5-1-re, vagy netán 7-2-re végződik, ide. Mellékszereplőkkel, vagy nélkülük, hiszen abszolút nyert helyzetből kiindulva, domináns játékkal mutattuk be, mi a győzelem receptje. A meccs előtti sajtótájékoztatón el is hangzott, hogy sikerült feldolgozni a Debrecen elleni, hathatós játékvezetői segédlettel elvesztett találkozót. Gondolta volna bárki is, hogy nekünk, diósgyőrieknek kétszer is sikerül belelépnünk egymás után ugyanabba a folyóba..?

A találkozó, ahogy múlt héten is, álomszerűen indult, a csapat villámgyorsan vezetést szerzett, ráadásul már a védjegyünkké váló, agresszív letámadásból, Joannidisz szemfülességét dícsérve végül Ugrai Roland vette be a Paks hálóját a 7. percben. Ettől kezdve sínre is került a játékunk, bár ennek apró szépséghibája az volt, hogy támadóinkat folyamatosan lesen állították meg a Mellékszereplők. Aztán, hat perccel később tovább paprikázva a kedélyeket Bartha László egy erősen véleményes mozdulattal egyenlített, persze a kommentátor – próbálván védeni a mundér becsületét – „valamelyik” testrészének, jobb híján a csatár arcának tulajdonította a találatot. Nem tudunk egyértelműen állást foglalni, de már ekkor érezni lehetett, hogy sem a Paks, sem a Mellékszereplők nem fogják könnyen adni a három pontot.

A színvonal és a hangulat ezt követően teljesen visszaesett, a laikus néző azt hihette, valamilyen megyei másodosztályú mérkőzésen lehet, de szerencsére a mintaszerűen kidolgozott, látványos helyzetek jelezték, ez bizony a magyar első osztály. Persze egy olyan első osztály, ahol a kaput eltalálni valamiféle tabunak számít, ahol az edzésen azt gyakorolják a játékosok, hogyan lehete azt a böhöm nagy fehér keretet nem eltalálni, valamint melyek azok a szituációk, amikor semmiképp se passzoljunk jobb helyzetben lévő társunkhoz. Ugrai és Óvári percei voltak ezek, minden erényüket megcsillogtatták ekkor, láthattuk, miből kell főznie Bódog Tamásnak. (Akinek továbbra sem lennék a helyében). A show-t a csatárainktól végül Antal Botond lopta el, aki a 40. percben egy hosszan előregurított labdát volt képtelen megszelidíteni és juttatta így Bertus Lajost kihagyhatatlan helyzetbe. Tamás Márk ugyan még megpróbált kétségbeesetten menteni a gólvonalon, de a támaszkodó lábával esélye sem volt felszabadítani. A semmiből vezet a Paks a félidő előtt. Nem vagyunk idegesek, a helyzeteink alapján simán hozható a meccs. Mekkorát tévedtünk. Újfent.

Pedig jól indult a második játékrész, ezúttal is egy óriási hibából született találat, az ellenfél kapusa, Verpecz István ügyetlenkedett egy sort az 50. minutumban, ezúttal Ugrai volt a szemfüles és Joannidisz a befejező ember. Szép találat, a sors visszaadja, amit elvesz, hiba itt, hiba ott, ettől “szép” ez a játék. Az edzők mindkét oldalon foghatták a fejüket, hiszen olyan jeleneteknek lehettek szemtanúi, amihez hétköznapi idegrendszer aligha tud hozzászokni. Valahol érthető is, miért keresnek ezek a játéksok horribilis összegeket a futballpályán: látva, mit művelnek olykor a lábukkal, a mezei szurkoló sokszor joggal merenghet el, vajon mire lehetnek képesek a kezükkel, ha egyszer polgári foglalkozás után kell majd nézni?

A válasz egyszerű. Mondjuk el lehet menni Mellékszereplőnek. Arra, hogy egy teljesen szabályos, még csak véleményesnek sem mondható leshelyzetben (ami persze nem az) tévesen döntsünk, bárki képes lehet. Következmények nélkül. Pénzlevonás nélkül. Számonkérés nélkül. Makrai Gábor 65. percben szerzett, ám érvénytelenített találata még sokáig beszédtéma lesz, és ha Bódog Tamás nem fogja vissza magát, talán tényleg el fogják tiltani (vagyis le fogják csukni, ugyebár). Nem, nem lennék a helyében.

A futball persze ilyen helyzetekben duplán büntet, és a második félidőben először a kapunk elé merészkedő paksiak már három szerzett gólnál járnak, Daru Bence a 72. percben első labdaérintéséből betalál, lélektanilag akkora léket ütve a csapat teljesítményén, hogy innentől már Antal Botond arcán is csak a teljes tanácstalanság és kilátástalanság fedezhető fel. Hiába álltunk át három védős rendszerre, hiába támadtuk végig a találkozót, félő volt, hogy ebből ma már nem lesz győzelmi prémium.

Kulcsár Dávid a legvégén még meglőtte a Paks negyedik gólját, de ez már nem osztott, nem szorzott, két perc múlva a játékosok már a zuhany alatt, a szurkolók pedig az autóikban dühönghettek.

Bódog Tamásnak még megadatott, hogy elmondja a véleményét erről a furcsa találkozóról, de kínjában ő is – ahogyan mi is -, már csak nevetni tudunk. A Mellékszereplőknek ezúton is megköszönte a ténykedését, kiemelve azt is, hogy hiába dolgozunk ki százszázalékos helyzeteket, hiába játszunk látványos futballt, ha az vezet eredményre, hogy beállunk bunkerfocit játszani, és előrevagdossuk a labdákat, akkor ezt fogjuk tenni. Akár már jövőhéten is, a Ferencváros otthonában, idegenben. Aztán a Vidi ellen, otthon.

Tényleg nem lennék most Bódog Tamás helyében.
Ahogyan a Mellékszereplő Solymosi Péter édesanyja helyében sem.

DVTK – Paks 2-4 (1-2)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1092 néző.

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK