Kiszakadt a gólzsák – Diósgyőr-Vasas értékelő

22494567_2212887272070306_1122096153_o

A válogatott szünet után ismét útjára indult a labda az első osztályban. Kezdetét vette a második kör, így Debrecenben fogadtuk az utóbbi időben remek teljesítményt nyújtó Vasas gárdáját. Mi 4 vereségből próbáltunk feleszmélni, ellenfelünk pedig 2 skalpot is begyűjtve ugrott elénk a tabellán.

A mérkőzés, annak ellenére, hogy már nincs a nyári forróság, elég nehézkesen kezdődött mind a két fél részére. Lassú és körülményes játékot láthattunk. A korábban tapasztalt agresszív letámadásunk csak nyomokban volt felfedezhető, ennek talán az lehet az oka, hogy amikor megnyomtuk a meccs elejét, a végére már nagyon elfáradtunk, így talán ennek a letámadásnak a lazításával tartalékoltak egy kis energiát a fiúk a meccs végjátékára. Az első 15 perc mondhatni eseménytelenül telt el, a mezőnyben mérték fel egymást a csapatok. Majd következett Ugrai megindulása, akinek visszapattanó lövését Nono találta meg, aki megszerezte első gólját a szezonban. Innentől arról szólt a félidő egy jó darabig, hogy a játékosok kisebb szabálytalanságokkal tördelték a játékot, rengeteg megszakítás volt. A félidő vége felé a Vasas tudott mezőnyfölényt kialakítani, de az enervált fővárosiak nem jelentettek veszélyt a kapura. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a középpályánkat több alkalommal is könnyeden átpasszolták és rögtön a védőkre estek rá a vendégek játékosai, ennek ellenére csak 1 alkalommal talált kaput a próbálkozásuk.

A második játékrészben teljesen megváltozott a játék képe, a kinyíló Vasas védelem mellett a friss válogatott Ugrai immáron nem csak előkészítő szerepben tűnt fel, hanem 2 gyors és tetszetős góljával gyorsan pontot tett a mérkőzés végére. Az első gólja után már látszott, hogy kontrára fogunk játszani a hátralevő időben, a második gólja után pedig már a letámadásunk annyira sem volt agresszív, mint előtte, egyértelműen a védekezés volt a cél. 3-0 után pedig teljes volt a zavar a Vasas játékosai között. A stabil védekezésünknek köszönhetően a vendég mezőnyfölényt hazai felszabadultság kezdte jellemezni. Az önbizalom eredményre is vezetett, Vela szerezte meg az újabb találatot. De még ekkor sem volt vége, a kedvetlen Vasas védelmén Ioannidis gyalogolt át kényelmesen, 5-re növelve góljaink számát. Az első félidei szenvedés után a második félidőben rég nem látott lendülettel játszott a csapat, ott verték meg az ellenfél védelmét, ahol csak akarták. Kijelenthető, hogy a szünet nagyon jót tett a csapatnak, volt idő rendbe tenni a fejeket, a játékvezető pedig végre nem vétett mérkőzést befolyásoló hibákat, így kijött a lépés, ideje is volt már. Az pedig, hogy a vége előtt a vendégek 10 emberrel is kapufát rúgtak, annyira már nem számított, viszont figyelmeztető jel, hogy ha egy szorosabb meccsen a végére elfogy a figyelem, akkor még lehetnek problémák.

A két csapat közti különbséget véleményem szerint Ugrai jelentette, és az, hogy Antal kapuját összesen 2 labda találta el. Egy ilyen önbizalomnövelő siker után pedig remélhetőleg megindul a csapat felfelé a tabellán. Folytatás jövő héten a Honvéd ellen.

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK