Meccsváró: Haladás – Diósgyőr

haladás beharangozó

Diósgyőr szurkolónak lenni kétségkívül olyan, mint hullámvasúton ülni. Egy olyan hullámvasúton, amely szélsebesen indul el a mélybe, hogy aztán egy hirtelen irányváltással rántson újra az ég felé. Ennél költőibben talán meg sem tudtam volna fogalmazni az elmúlt hetek eseményeit, amikor is négy vereség után felmostuk a padlót a tavalyi bronzérmessel, majd kétségtelenül megérdemelten (rúgtuk szájba) győztük le a tavalyi bajnokot.

Ezúttal nagy túrára indul a csapat, továbbra is Sopronban játssza hazai meccseit ugyanis a Haladás, amelynek bár már átadták új stadionját, a vezetők úgy érzik, az 1 ponttal a kiesőzóna felett lévő klub még tudja nélkülözni szurkolóik ezre…százainak buzdítását pár hétig. Az idei szereplésük eddig minden várakozást alulmúl – azok számára, akik nem követik hétről hétre a vasi csapat teljesítményét. Mészöly Géza menesztése után Pacsi Bálint lett a vezetőedző, aki korábbi utánpótlás-edző lévén bátor módon dobott mélyvízbe több fiatalt is, olyan rutinos rókák játékperceinek rovására is, mint Halmosi vagy Grumic. A “csikócsapattal” kapcsolatos általános vélemény, hogy bár valóban jókora tehetség szorult a srácokba, a bentmaradás kiharcolásával járó terhet nem képesek idősebb társaik segítsége nélkül a vállukra venniük. Ennek megfelelően az elmúlt négy fordulóban mindössze 2 pontot tudtak összeszedni a Mezőkövesd – Honvéd – Vasas – Debrecen négyes ellen, és fennáll a veszélye, hogy szép új stadionjukban jövőre fogadhatják akár nagy riválisukat is, a Zalaegerszeget. Csak éppen nem azért, mert a Manchester-verő kékek feljutnának…

A vendéglátók kapujában Király Gábor debreceni sérülését követően jó eséllyel a fiatal Gyurján Márton áll majd.
Előtte a védőnégyes két szélén a korábbi liverpooli Polgár Kristóf, illetve a válogatott keretében is megforduló, sérülésből visszatérő Predrag Bosnjak, középen pedig Stef Wils és Devecseri Szilárd szerepelnek. A védősor idén közel sem nevezhető megbízhatónak, még egy Király-kaliberű kapussal a hátuk mögött is képesek voltak 13 bajnokin 24 gólt kapni, ami a második legrosszabb mutató a bajnokságban.

A középpályás trió – ahogy korábban szó volt róla – akár az U20-as csapatban is szerepelhetne Szombathelyen. Tóth Máté 19, Kiss Bence 18, az előző fordulóban a Debrecen ellen gólt szerző Kiss Tamás (aki egyébként három körrel ezelőtt a Honvéd kapuját is bevette) mindössze 16 éves ! Az ilyen, és ehhez hasonló tendenciáknak egyrészt lehet örülni, elvégre ki ne szeretne fiatal magyar játékosokkal teletűzdelt csapatnak szurkolni, másrészt aggódni miatta, mert bár az OTP Bank Liga közel sem egy nyugati élbajnokság, annyira talán még nincs alacsonyan a léc, hogy a serdülőből frissen felkerült gerinc képes legyen a hátára venni egy teljes csapatot. Az igazat megvallva számomra rejtély, hogy az NB1-ben többször bizonyított Németh Máriót miért nélkülözi az új vezetőedző, a debreceni mérkőzést is végig a padról figyelte a tehetséges játékos.

Az előző csapatrészhez képest a támadósorban szerephez jutó Medgyes Zoltán és Rácz Bence 22 és 21 évükkel a rutint testesítik meg a kezdőben, a 24 éves, Debrecenből szerződtetett szélső, Mészáros Karol pedig lassan már a Haladás öregfiúk csapatában is pályára léphetne. Ez az egység szerezte egyébiránt a legkevesebb gólt az idei kiírásban, szám szerint 11-et, igaz, ha az MTK-tól kölcsön kapott Ramos felépül betegségéből, ahogy az ausztrál Williams sérüléséből, akár még lehet is keresnivalójuk a kapunk előtt.

Ami minket illet, újabb önbizalom-nővelő győzelmen vagyunk túl, és évek óta talán először nincs okunk aggódni a támadóink formáját illetően. Szombati ellenfelünkhöz idén már volt szerencsénk elutazni, akkor egy unalmas első félidő utáni három gólos második játékrész következett. Bár minden szembejövő csapatnak meg kell adnunk a tiszteletet, a szombathelyiek formáját, védelmét és támadósorát elnézve jó eséllyel gyűjthetjük be újfent a három bajnoki pontot Sopronban.

Várható kezdőcsapatok:
Haladás: Gyurján – Polgár, Wils, Devecseri, Bosnjak – Kiss, Kiss, Tóth – Mészáros, Rácz, Medgyes
Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Karan, Lipták, Forgács – Vela, Busai, Nono, Ugrai – Ioannidis, Szarka
A találkozó játékvezetője Karakó Ferenc lesz.

Ez történt legutóbb:

 

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK