Stadionrekonstrukció – szurkolói reakciók

maxresdefault

Diósgyőr szurkolók ezreinek szíve dobban meg naponta, amikor ránéznek az épülő stadionra. Hála a Market Építő Zrt. kameráinak, illetve a klub által folyamatosan közölt képeknek és videóknak, amelyeken keresztül mi is betekintést nyerhetünk és folyamatosan követhetjük az eseményeket. Rengeteg emlékezetes pillanaton vagyunk már túl. Ilyen volt például a régi stadion bontása, az új alapozása, az első beton elemek megjelenése, a lelátók kirajzolódása, a tetőszerkezet felszerelése, a világítás, az eredményjelzők, a pályafűtés, a locsolóberendezés, a gyönyörű szép zöld gyep megjelenése, és még nagyon sokáig folytathatnánk a sort!

Azonban elérkeztünk az első olyan pillanathoz is, ahol nem teljes az egyetértés a szurkolók között.

Szeretnénk leszögezni, hogy ez a cikk nem rossz indulatból készült, és nem szeretnénk a “na ezeknek semmi nem jó, nem hogy örülnének, hisz lesz egy új stadionunk” képet festeni. Úgy gondoljuk, hogy szenzációs munkát végez a Market az építkezés során és egy rossz szó sem illeti meg őket. Azonban úgy éreztük, hogy ennél a pontnál tolmácsolnunk kell szurkolótársaink véleményét és aggodalmát.

Az első ilyen a lelátók székezése. Tudtuk, hogy felirat nem lesz majd olvasható a lelátón, viszont nem sokan számítottak az alább látható árnyalatokra és elrendezésre.

23275578_1596995320360197_7291301854278830936_o

Feltettünk egy egyszerű kérdést a 13.000 fős DVTK Szurkolók csoportjában: Tetszik vagy nem? Az aktuális állás már most sokatmondó, 73% – 27% a nemek javára. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy mindenkinek úgy sem tetszhet majd.. ízlések és pofonok ugye, szokták mondani. A 73% az sajnos már a nagy többség, amibe egyébként beletartoznak az ultráink és az 1910.hu szerkesztősége is.

Ultráink rövid de tömör véleménye
Ultráink rövid de tömör véleménye

A szurkolók legnagyobb fájdalma a székekkel kapcsolatban a függőlegesen csíkos elrendezés, a bordó árnyalat, és a felirat hiánya. Szeretnénk pár véleményt megemlíteni a teljesség igénye nélkül.

Ez hogy sikerült?

Nekem nincs bajom a 3 féle színnel,de szerintem addig ameddig lehet rajta változtatni addig változtassanak valami szurkolói szavazással. Mert ez igy nagyon ronda,és ahogy látom nem csak szerintem.

Remélem hogy az összkép jó lesz, mert az eddigi részlet nem valami biztató.

A színekkel nincs bajom , de ez a csíkozás nagyon nem tetszik. Kérjük szépen változtassanak rajta!

Ez így elég csúnyácska.Egyébként van valami különleges funkciója ennek,vagy csak szimpla ízlésficam?

Nem lehet egy olyat csinálni, hogy gyorsan szólni a tervezőnek, építőnek, hogy gyorsan szedjék le ameddig ilyen kevés szék van és rakják le újra valami jobb mintában??

Ez így undorítóan néz ki, semmi fantázia nincs benne, és egy ötéves összedobál egy ilyen látványt legókból. Sajnálom, de ez tényleg szörnyű lett.

A mi véleményünk az, hogy a pixeles véletlenszerűen elszórt (de semmiképpen sem függőlegesen csíkos) elrendezés a piros árnyalataival és a fehérrel keverve egy korszerű megoldás lenne és adja is magát. Hozzá kell tennünk, hogy a jelenlegi csíkos változatnál egy egyhangú teljesen piros elrendezés is nagyságrendekkel szebb lenne.

Ingolstadt - Audi Sportpark
Ingolstadt – Audi Sportpark /Fotó: stadiumguide.com

Csak egy példa, képzeljétek el bordó-piros-fehérben.

A második ilyen aggodalom az alumíniumhab és az azzal kapcsolatos hatalmas csend. Mint ahogy az ismeretes, az előzetes tervek szerint az aluhab a lelátó és a lelátótető aljára illetve a stadion külső borításaként került volna felhasználásra. A látvány mellett ennek nagy szerepe lenne, vagy lett volna a stadion akusztikájában is, ugyanis az visszaverte volna a szurkolók hangját. A legfrissebb fotókon azonban egyfajta alumínium hálót láthatunk az aluhab helyett:

dvtkstadion_szekezes13

Szeretnénk idézni egy interjú részletet a stadion építész tervezőjétől, melyet a boon.hu készített korábban. A teljes interjú itt olvasható.

– Miért pont az alumíniumhabot választotta?

Pottyondy Péter: A tervezés elején az alumíniumhab miskolci fejlesztésének képviselői megkerestek, én meghallgattam őket, és ígéretet tettem arra, hogy megvizsgáljuk, hol, miként lehetne használni ezt az anyagot, és ekkoriban a belső építészet volt az első alkalmazási terület, ami bennem felmerült. Az anyag nem volt teljesen ismeretlen számomra, de volt némi távolságtartásom vele szemben. De mivel léteznek a felhasználására építészeti példák, ezeket a helyszínen tanulmányoztuk, elmentünk Spanyolországba, megnéztük 8 és 6 éves alkalmazását is ennek az anyagnak, beszéltünk az épületek üzemeltetőivel, és idővel egyre meggyőzőbb volt minden, egyre közelebb került hozzám az alumíniumhab. Jártunk Milánóban is, ahol szintén van a használatára egy szép építészeti példa. Ezen utak után egyre inkább az erősödött meg bennem, hogy ezt az anyagot láthatóvá kell tenni.

– És a kehelyforma honnan jött?

Pottyondy Péter: Nagyon sok stadion épül a világban, és nem kis számban szappantartó-formájúak, amelynél a külső héjalás fordul le és foglalja magába az alsó részt. A Diósgyőri stadion esetében nagy, sík, burkolt felületeket képzeltünk el. Ez adja az építészeti karakterét. Azt kerestük, hogy miként tudnánk valami mást létrehozni. Itt jött az alumíniumhab, ez volt a Kolumbusz tojása. A DVTK vezetésével történt egyeztetések során megfogalmazódott, hogy mivel ennél a klubnál erős a szurkolói közösség, jó lenne, ha a drukkerek felé nyitottságot mutatna az építmény. Többek között ezért nem ívesen leforduló burkolási módot választottunk, hanem a lelátó és a lelátótető aljára kerül az aluhab. Így kívül és belül is megcsillan az alumíniumhab fénye. A libikókaszerűen, egy középső pilonon álló pillangótető, és a lelátó alján folytatódó ezüstszínű burkolat adja a szétnyíló kehelyformát. Ettől lesz egyedi arca a stadionnak. A szokatlan forma és az alumíniumhab 22 000 m2-en való alkalmazása vélhetően figyelmet kelt majd az új stadion iránt itt Magyarországon, és talán a határon túl is.

Egyúttal szeretnénk megkérni az illetékeseket, hogy törjék meg a csendet és tájékoztassák az aggódó szurkolókat a folyamatokról!

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK