Melyek a hiányposztok ? – 2. rész

Hiányposztok2

Az előző részben a kapusokat, védőket és belső középpályásokat vettük górcső alá, ezúttal pedig a támadósor kerül terítékre.

Továbbra is arra biztatlak titeket, fejtsétek ki a véleményeteket a keret jelenlegi állapotával, az esetleges erősítésekkel kapcsolatban.

A jobbszélső pozíciójából az ősz során kirobbanthatatlan volt a fiatal spanyol, Diego Vela. A szezon elején játékára nem sok panaszunk lehetett, rögtön az első fordulóban ő nyitotta góljaink sorát a Vasas ideiglenes Megyeri úti otthonában, ám a tél beköszöntével teljesítménye is hanyatlani kezdett. Ennek ellenére is rendszeresen a kezdőben kapott helyet, tekintve, hogy gyakorlatilag nincs a keretben valódi váltótársa, a fiatal Ternován Patrik szinte egyáltalán nem jut szóhoz, Makrai Gábor pedig, aki szintén tudna itt játszani, úgy tűnik, végleg elvesztette a stáb bizalmát. Diego teljesítményére mindenképpen jó hatással lenne egy vetélytárs, aki reális veszélyt jelenthet a kis spanyol játékperceire, ez pedig akár az új ukrán szélsőnk, Shestakov is lehet, bár esetében azon sem lepődnék meg, ha elsősorban a másik oldalon kerülne bevetésre.

Azon az oldalon, ahol elméletileg három, gyakorlatilag egy potens NB1-es szinten akár csak közepes teljesítményre képes játékosunk sincs (vagy legalábbis nem tudunk róla). A Mevoungou-ért cserébe kapott Óvári, az egyébként szűrő, de balszélsőként is bevethető Kitl Miklós, és az önmagát (újra) megtalálni-látszó Bacsa is szóba jöhet a pálya ezen részén. Más kérdés, hogy Pepe amolyan “konstans cserecsatár”, Óvárinak – egyelőre – ez a szint magasnak tűnik, Kitl-lel kapcsolatban pedig az lehet az érzésünk, hiába a vitathatatlan tehetsége, valószínűleg akkor sem játszhatna az elsőcsapatban, ha csak tízen tudnánk kiállni… Éppen ezért lenne nagy szükségünk egy potens elsőosztályú balszélsőre, nem lepődnék meg, ha az ukrán gyalogkakukk itt jutna szóhoz, akár már az első tavaszi tétmeccstől is.

Shestakov játékát már csak azért is érdeklődéssel figyelhetjük majd, mert az előzetes hírek szerint amellett, hogy különösen gyors, mindkét lábával jól ad be, ami új dimenziókat nyithat a sokak által már leírt Szarka Ákosnak is. A hórihorgas csatárnak ugyanis éppen a testfelépítése miatt volt őszi házifeladata a labda megtartása, ami egyrészt nem túl látványos, másrészt gyakorlatilag csak elvétve érhet oda a kapu elé, ami egy csatárnak nyilván különösen frusztráló, harmadrészt pedig nem is nagyon tudta ezt megoldani, így nem csoda, hogy gyorsan kikezdték a szurkolók. Most azonban hosszú hónapok után végre érkezett valaki, aki talán nem csak véletlenül lesz képes jó beadásokra, Szarka pedig remélhetőleg él majd a magassága adta lehetőségekkel.

Erre viszont (kezdetben) jó eséllyel csak csereként lesz sansza, jobb híján ugyanis valószínűleg Ioannidis marad a kezdő csatárunk, mellette/mögötte Ugraival egy szabadabb szerepkörben, az utolsó fordulókban mutatott teljesítménye alapján pedig úgy gondolom, ha ég a ház, Bacsa Patrik lesz az elsőszámú opció, ha frissíteni kell a támadósort. Ha szóba kerülnek az esetleges erősítések, a csatár poszt mindig elsők között szerepel, most azonban érdekes módon talán itt állunk a legjobban, amit a 3. legtöbb szerzett gólunk is jól példáz (és nyilvánvalóan az új, offenzív játékstílus is jót tett az eredményességnek). A támadósorban tehát úgy gondolom, “csak” kiegészítő emberekre van szükségünk, akik talán majd éppen a próbajátékra érkezett dél-amerikai fiatalok közül kerülnek ki.
(Kép: dvtk.eu)

 

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK