Kétarcúság

28811236_2434868399872191_188015697_o

A tegnapi remek győzelem után megfogalmazódott bennem egy kérdés. Miért? Miért ennyire hektikus és követhetetlen a formánk. Szerintem nem vagyok vele egyedül, hogy egy ilyen kérdés fogalmazódjon meg bennem. Miért tudunk egyszer megalkuvást nem tűrően játszani, elsöpörni a tőlünk erősebb ellenfeleket is, máskor pedig, mint valami alamuszi nyuszi, csak lapítunk a pályán, önbizalom nélkül keringünk, mint gólyaf*s a levegőben. Érthetetlen, mégis szembetűnő, hogy egyik hétről a másikra ilyen ellentétes arcát mutatja a csapat.

Kezdjük a negatív oldallal, hogy a végén a jó dolgokkal fejezhessem be, és pozitív hangvétele legyen az írásnak.
A bajnokság legelején egész szépen kezdtünk, de máris a második fordulóban teljesen ellentétes félidőket láthattunk. Emberelőnyben játszottunk, mégis úgy tűnt, mintha mi lennénk hátrányban, a mérkőzés végén még örülhettünk is, hogy elhoztunk egy pontot. Ezt követően ismét jött egy szép győzelem, majd az egyik leggyengébben kezdő, a szezont megelőzően lesajnált, újonc csapat ellen sikerült belefutni a késbe. Az a Horváth Ferenc döfte a tőrt jó mélyre, aki egy fél évvel korábban tehetetlenül nézte, amint a csapata száguld a második vonal felé. Annyira enerváltak voltunk azon a meccsen, hogy fájt nézni is. A következő időszakról nehéz bármit is mondani, mert a sorozatos bírói hibák kicsit rányomták a bélyegüket a csapat játékára. Viszont sikerült ezen is túllendülni, hogy újra érkezzen a kiesőjelölt Balmazújváros, és ismét eldobjunk 3 pontot. A következő meccsekről megint kevésbé releváns beszélni, hiszen erős csapatokkal találkoztunk. A szezon végére igaz, hogy sikerült magunkra találni, de voltak értelmetlenül elhullajtott pontok. A tavaszi nyitányt pedig nagy várakozás előzte meg, jöttek új igazolások, mélyebb és várhatóan minőségibb lett a keret. A Magyar Kupa első köre után pedig még egy kis bizakodásra is okunk lehetett volna, ehelyett Pakson annyira kedvetlenül és fáradtan játszott a csapat, hogy nem is lehetett mást várni, mint az elszenvedett vereséget.

Ha az érem másik oldalát nézzük, akkor láthatjuk, hogy nagyon hosszú idő óta nem kezdtük ilyen jól a bajnokságot. Rögvest idegenben elvertük az egyik tavalyi dobogóst, majd a regnáló bajnokkal döntetleneztünk, aztán kivégeztük a Haladást. Korábban nagyon nem ment idegenben, aztán egy csapásra 3 meccsből hoztunk 7 pontot, ez még hazai pályán is szép teljesítmény lett volna. Kisebb hullámvölgy után pedig ismét magunkhoz ragadtuk a sorsunkat, amíg a játékvezetők másképpen nem határoztak néhány fordulóra… A folyamatos vereségeket talán a fiúk sem bírták elviselni, így megint gálameccs jött: DVTK – Vasas 5-0. Ez meg is adta az alaphangulatot a címvédő legyőzéséhez, hogy aztán a Haladásnak ismét megtanítsuk, hogy hol a helye. Talán az önbizalom foka túlzottan is a tetőfokára hághatott, mert ismét jött a pofon. 3 is. Ez is csak arra volt jó, hogy megmutassuk, van visszaút és az utolsó fordulóban legyűrjük a már mondhatni mumusnak számító Debrecent. A magabiztos MK továbblépés mérkőzései közt viszont ismét botlottunk, hogy aztán a hétvégén elemi erővel söpörjük el a bírók kegyeltjét, a Ferencvárost.

Namost én ezt nem értem. Hogyan lehet az, hogy egyes mérkőzéseken annyira lélektelenül, hitehagyottan kapunk ki a meccseken, olyan csapatoktól, mint a Balmazújváros, akit fix kiesőnek kiáltottak ki a szezon előtt, vagy a Pakstól oda-vissza, akik szintén nem egy világverő csapat. De ide sorolhatnám még a Puskás ellen szerzett 1 pontos mutatót is. Ezzel ellentétben viszont egyik hétről a másikra pálforduláson megy keresztül a csapat, sorozatos vereségek után képesek voltak végigverni a tavalyi nemzetközi kupaindulókból hármat is (jövő héten még a negyedik is meglehet).  Aki érti ezt, az kérem ossza meg velünk is!

A másik érdekesség Bódog Tamás személye. A rosszabb időszakokban voltak olyan hangok, akik azt mondták, hogy elmúlt a varázsa, bele fog szürkülni a magyar közegbe, mi pedig a kiesés ellen fogunk küzdeni. Megjelentek a károgók azzal is, hogy a taktikai repertoár nem túl bőséges, ha hátrányba kerülünk egy meccsen, nem tudja lereagálni az eseményeket. Amikor a védők fáradnak, akkor is előrefelé cserél. Ehhez képest a valóságban nézzük mi történik. A tavalyi megmentés után idén nemhogy újra a kiesés ellen kell harcolnunk, hanem egy olyan csapatból, akiket a középmezőny alsó felébe jósoltak, kreált egy olyan társaságot, akik 4 pontra vannak a dobogótól, állnak a kupában és nem elérhetetlen a következő évadban a nemzetközi porond sem! Ez hatalmas eredmény. A taktikai oldalról pedig csak annyit, hogy amint a Fradi ellen is láthattuk, nem fél erősebb csapatok ellen sem váratlan húzni, gondolok itt a 3 védős rendszerére, ezzel meglepve az ellenfelet.

Összességében azt gondolom, hogy elhullajtottunk könnyű pontokat, amik hiányozhatnak a végelszámolásnál, ott lehetnénk a Debrecen helyett a dobogón. Viszont ne legyünk telhetetlenek, köszönjük meg a csapatnak és az edzői stábnak, hogy a kiesés helyett egy stabil pozícióban tartják a csapatot, nem kell minden héten a hajunkat tépve ordítani, hogy már megint kikaptunk. Értékeljük azt amit eddig sikerült elérni, álljunk a csapat mellett, és hiszem, hogy így, ha együtt vagyunk, még sok szép emléket fogunk őrizni erről a időszakról, illetve ha Bódog Tamás megkapja a kellő támogatást, akkor egy komolyabb célokért küzdő csapatot fog nekünk felépíteni.

Előre a dobogóért, előre a kupáért!

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK