Négy forduló, öt tanulság

dvtk-ftc

A naptári év első válogatott-szünetét kihasználva, a csapatrészeket egyenként górcső alá véve négy pontban összegezzük, milyen tanulságokat vonhatunk le az eltelt 4 bajnoki fordulóból.

1, Kapusunk továbbra sincs… vagy van…

Antal Botond olybá tűnik, élvezi a szakmai stáb bizalmát, ami nem is lenne gond, mert hosszú kezeivel és lábaival gyakorlatilag anélkül tudja megpaskolni Ugraiék buksiját a kihagyott helyzeteink után, hogy elhagyná a kapunkat. Más kérdés azonban, hogy a hálóőrök számára szinte tökéletes fizikai adottságai mellett fejben úgy tűnik, sokszor máshol jár, ezért amatőr hibákat vét. A szurkolók véleménye megoszlik személyéről, egyesek szerint ha meccsenként bemutat egy nagy védést, már jó, mások szerint ha egy nagyot hibázik, megette a fene az egészet. A Pakson kapott gólokról nem tehetett, azonban már az első percekben Föld-körüli pályára küldte egy hazai csatár lábát, egy szavunk nem lehetett volna, ha a kiállítás sorsára kerül. A Fradi elleni “hazai” bajnokin stabil lábakon állt, a Videoton alázásáról a védelem -szinte- teljes hiánya miatt nem okolható, sőt, ziccert is védett (bár már nem osztott – nem szorzott), a Vasas ellen viszont gyakorlatilag két pont úszott el rajta, ha megpattant a lövés,  ha nem.
Vajon képes lesz még ennyi idősen fejlődni ?

2, A védelem lassú, körülményes és hiányos

Persze, nem is a középhátvédeknek kell a csapat sprintereit megtestesíteni, de a letámadásra épülő taktikánk nyomán hatványozottan előjön ez a hiányosság: ha a csatárok és középpályások letámadják az ellenfelet, a védelemnek is feljebb kell jönnie, hogy ne legyünk hosszúak (ne legyenek túl nagy távolságok a csapatrészek között), ez viszont azt eredményezi, hogy gyakorlatilag akkor íveli be aktuális riválisunk a labdát Liptákék mögé, amikor csak akarja (pl az első bekapott paksi gól). Ha meg is vagyunk hátul létszámban, akkor is könnyen kipasszolgatnak (Böde gólja), vagy tisztes távolságból, 1-2 méterről figyeljük a tiszta lövőhelyzetben lévő játékost (Berecz gólja a Vasas elleni bajnokin).
Ennek ellenére pozitívumokat is sorolhatunk az egységről, elvégre a hiányosságok mellett egy tapasztalt, fizikálisan kifejezetten erős egység sorakozhat fel a kapunk előtt, arról már nem is beszélve, hogy milyen sokat erősödtünk Dusan Brkovic érkezésével, aki egymaga 4 pontot szerzett már nekünk fejesgóljaival, két bajnokin.

3, A pálya közepén se minőség, se mennyiség

A télen távozott Oláh Bálint, Kitl Miklós és Nono, érkezett cserébe a 20 éves tehetség, Florent Hasani. A csapatrészben szóba jöhet tehát Busai, Kocsis, Tóth és Hasani. Ha hozzátesszük azonban, hogy a koszovói szinte egyáltalán nem tud hozzátenni a védekezéshez, Tóth és Kocsis viszont csak ebben tudnak besegíteni, ráadásul bántóan sok labdát adnak el, még ha szűrni hatékonyan is tudnak, megállapíthatjuk, hogy a pálya közepe nyáron komolyabb erősítésre szorul majd. Busai Attila az őszi játékperceihez képest egyre kevesebb időt tölt a pályán, talán ő lenne a keretben az egyetlen, aki amolyan “box to box” szerepben, vonaltól-vonalig képes lenne végig robotolni a meccseket.

4, A támadók a tél végeztével kijöttek a barlangból, de még nem látták meg az árnyékukat, ezért visszamentek

A tavasz során eddig 4 bajnokin öt gólt szereztünk. Ez egész jó lenne, ha nem kaptunk volna cserébe nyolcat, és ha nem éreznénk a találatokat szerzők névsorán a szomorú igazságot, miszerint a csatáraink még bőven keresik a góllövő cipőiket. Lassan nem ártana megtalálni, tekintve, hogy a Kupában az év talán (eddigi) legfontosabb meccse következik a felcsútiak ellen, a bajnokság pedig továbbra is annyira kiélezett, hogy a kieséstől a dobogóig még bármi elképzelhető.

5,  Kegyvesztett fiatalok

Óvári Zsolttal ellentétben úgy tűnik, két másik fiatal elvesztette a szakmai stáb bizalmát. Bár az első fordulóban még gólpasszt adott a Vasas ellen az Olaszországból hazahívott Forgács Dávid, tavasszal az elsőosztályban még egy percet sem tölthetett a pályán, sőt, a keretbe is csak a Videoton elleni mérkőzésen került be. Történt ez annak ellenére, hogy a székesfehérváriak, majd a Vasas elleni idegenbeli bajnokin is az a Shestakov játszott balhátvédet, aki eredetileg jobbszélső…
Forgácshoz hasonlóan Makrai is csak egyszer volt idén a keretben, a Paks ellen kapott 13 percet, azóta a kispadra sem ülhetett le, a gyenge csatárteljesítmények dacára. Tegnap azonban győztes gólt szerzett a Balassagyarmat elleni NB3-as bajnokin.
(Kép: dvtk.eu)

 

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK