Miért is vagyunk sz@rok ?

Hiányposztok

“Nőt, autót cserélhetsz, csapatot soha.”- szól a régi mondás, mellyel talán valamennyien találkoztunk az elmúlt években. Persze nem törvényszerű, hogy előbbi kettőt is le kell cserélnünk idővel, de tény, ha a párkapcsolatod nem működik, vagy a szeretett kocsid totálkárosra törik, kénytelenek vagyunk továbblépni, újabb vizekre evezni. De a csapatoddal ez nem így működik. Hiába esünk ki, hiába mossák fel velünk a padlót falusi csapatok, hiába derül ki a játékosokról, hogy eladták a lelküket, minket szembeköpve, mi kitartunk, mert ide tartozunk.

Szinte állandó jelleggel szegezik nekem a kérdést a kívülállók, miért szurkolok olyan csapatnak, amely gyakorlatilag kivétel nélkül csak keserűséget okoz követőinek. A válaszom általában roppant meggyőző: “Mert csak.” Ti pedig, akik ezt olvassátok, tudjátok, hogy ezzel el is mondtam mindent. Hiába hoz a fiad, lányod minden nap egyest az iskolából, akkor is szeretni fogod, mert a gyermeked. Elvégre mi lehetne őszintébb annál a szeretetnél, mint mikor zsinórban öt megalázó vereség után hatodik alkalommal is elindulsz a stadionba…?

Valljuk be, szarok vagyunk. Afféle örök vesztesek. Nekünk, diósgyőrieknek soha nem jön ki a lépés, sosincs mit ünnepelni, és kitudja, fog e ez változni valaha is. De érdekel is ez valakit ? Mi itt voltunk, vagyunk és leszünk, ám érdemes elgondolkozni, vajon mi lehet az oka, hogy már-már úgy érezhetjük, el lettünk átkozva. A következőkben ezért szeretnék felsorolni pár alternatívát, melyek között talán ott lesz évtizedes szenvedéseink kiváltó oka. A megoldást pedig majd kereshetik, akik elhozhatják a változást. Feltéve, hogy el akarják…

1, Az anyagi források hiánya
Az első és talán legnyilvánvalóbb probléma, látva a Ferencváros – Videoton kettős szereplését, összehasonlítva a sajátunkkal. Míg ők Huszti Szabolcsokat, Lazovicokat vagy Böde, Otigba – kaliberű játékosokat tudnak foglalkoztatni, mi kénytelenek vagyunk “kukázni” máshova nem kellő, ingyen igazolható spílerekből. “Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”- ahogy minden idők legjobbja találta mondani.

2, A motiváció hiánya
Talán nem is feltétlenül csak a labdarúgókra, de az átlag magyar emberekre is jellemző, hogy próbálnak a lehető legkevesebb munkával elérni kiemelkedő eredményeket. Aztán ha nem sikerül, mindenki hibás, csak én nem. Én mindent megtettem, elvégre a múlt hónapban is kint maradtam egy alkalommal edzés után, gyakorolni a szabadrúgásokat.
Valljuk be, csak félinformációink lehetnek a játékosok fizetéseiről, de kár lenne tagadni, elképesztően túl vannak fizetve. Vajon mi motiválja őket, ha tudják, hogy napi 1-2 óra”munkával” már ott landol a számlán a garantált többmilliós fizetés ? Majd hülyék lesznek megszakadni a hétvégi meccsen. Minek ? Hogy ne adj’ Isten elvigye őket egy külföldi klub, ahol talán még dolgozni is kell, ha úgy alakul ?

3, Hiányoznak az alapok
A magyar utánpótlásképzésben hosszú évek óta gyakorlatilag annyi tudatosság van, mint mikor a gyerek kiönti a legót a szoba közepére. Már a 7 évesek között is eredménykényszer van, ezért nem az ügyes, hanem a magas és erős játszik, mert élet-halál kérdése, hogy megnyerjük a hétvégi Bozsik-tornát. Az, hogy ekkor kellene megtanulni a sportág alapjait, megszerettetni a gyerekekkel a mozgást, senkit sem érdekel. Czvitkovics Péter a napokban nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a témában: “„Mindenki megdicsért az első kortrijki edzőmeccsem után, gondoltam, rendben lesz ez . Másnap az edző behivatott, leültetett: na, videózzunk! És megszámolni nem tudtam, hányszor állította meg a felvételt: itt is rossz helyen vagy, itt is, megint – sokszor csak két-három méterrel voltam az edző által elképzelt pozíciótól, de az épp elég, hogy ne érj oda, ne zárd a passzsávot, hogy az embered átvegye a labdát. És ez egy edzőmeccs volt! Előtte soha senkitől nem hallottam, melyik poszton kinek mi a feladata bizonyos játékhelyzetekben, ha nálunk a labda vagy ha védekezünk. Itthon? Négy–négy–kettő, úgyis tudjátok, ezt hallottam mindig. Kint külön edzésem volt, mit kell tennem a levegőben. Az alkatomból adódóan fejpárbajt nem nyerhetek, ebbe itthon mindenki beletörődött, én is, de Belgiumban azt gyakoroltatták, mit kell csinálnom, hogy a mellettem-mögöttem lévő ellenfél se fejeljen.”

4, Gyengék vagyunk mentálisan
Ez a hiányosság talán hatványozottan igaz a Diósgyőrbe érkező játékosokra. Hányszor láthattuk már, hogy egy máshol kiemelkedően teljesítő spíler hozzánk érkezve gyakorlatilag elfelejt focizni, hogy aztán a következő állomáshelyén visszataláljon a jó formájához ? Ebben talán szerepet játszhat, hogy nálunk van tábor, ami kéz a kézben jár azzal, hogy vannak elvárások is. Pakson vagy Nyíregyházán nehéz elképzelni, hogy a dühös/csalódott szurkolók levetetik a mezt a játékosokkal, ami nálunk már előfordult néhányszor. Talán érdemes lenne elgondolkozni azon, képesek e feldolgozni mindenkori “munkavállalóink”, hogy nálunk még van pár ezer ember, akiknek számít, hogy milyen teljesítménnyel rukkolnak elő hétről hétre.

5, Hozzá nem értő emberek a vezetőségben
A közelmúltban is tanúi lehettünk olyan döntések meghozatalának, amelyek vagy teljes dilettantizmusról, vagy a klub szándékos rombolásáról árulkodnak. Érdemes lenne a gyengébb eredmények után nem csak az edzőt elzavarni, vagy néhány játékost megbüntetni, de a klubházban is szétnézni…
(Kép: dvtk.eu)

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK