A Szarka-jelenség margójára

Szarka gól

Létezik, egy sokak által el nem ismert, de valójában nagyon jelentős tudomány: a pszichológia!

Az emberi psziché, és annak jelenségei egy végtelenül nehezen megismerhető, kutatható és éppen ezért, gyakorlatilag folyamatos feltárás alatt álló terület.

„Egy emberi közösség pszichéje a közösséget alkotó emberek pszichéjének állapotától függ.”

Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem „tudományoskodni” akarok, de, még egy fogalom ide kívánkozik: „empátia, avagy beleélő képesség, amivel egy másik ember, vagy élőlény lelki állapotába tudjuk helyezni magunkat.”
Na ez az, aminek az alkalmazásával nagyon sok bajunkra gyógyírt találhatunk! Gondolom, már sokan kitaláltátok, hogyan kapcsolódik mindez Szarka Ákoshoz!

Jelentem, minden vele kapcsolatban kialakult előítéletünk ellenére Szarka Ákos egy

JÓ FUTBALLISTA!

Lehet, hogy az eddigi diósgyőri teljesítménye alapján nehezen hihető, de

Ő AZ, AKI NAGY SEGÍTSÉGÉRE LEHET CSAPATUNKNAK!

Állítom ezt én, akinél lehet, hogy többet senki nem szidta szegény Szarkát, (sajnos az eddig mutatottak alapján nem minden alap nélkül!). Pedig ez a fiatal játékos egy szerethető, végtelenül szimpatikus ember, a bumfordiságával, szakállas ábrázatával, mackós mozgásával. (Persze nem vagyunk egyformák, nem biztos, hogy ezt mindenki így érzi!) Gondoljatok bele milyen nehéz lehet, mérkőzésről mérkőzésre pályára lépni a diósgyőri közönség ellőtt, miközben egyre inkább fokozódó ellenszenv árad felé a lelátókról, kommentekből, stb. Minden embernek szüksége van a pozitív visszajelzésekre, elismerésre ahhoz, hogy önbizalma ne szenvedjen csorbát, és tehetségéhez mérten jó minőségű munkát tudjon végezni. Ellenkező esetben a lélek szenved, a lelki erő elhagyja az embert, az önbizalom megszűnik, és egyszerűen semmi sem sikerül. Ki ne ismerné ezt az állapotot közülünk?

Senki ne feledje, hogy Szarka Ákos a DVTK-t megelőző állomáshelyén, Dunaszerdahelyen 64 élvonalbeli találkozón 21 gólt szerzett, volt, amikor öt találatból négy az Ő nevéhez fűződött! Komolyan elhiszi valaki, hogy ez a futballista, miután hozzánk érkezett egyik napról a másikra elfelejtett focizni?! Biztosak lehetünk benne, hogy ez nem így van, de nyilvánvaló, hogy valami valahol félre siklott, talán nehéz volt a beilleszkedés, nem sikerült felvenni a tempót, esetleg megszenvedte valakinek, vagy valaminek a hiányát. Mi nem tudhatjuk, sőt lehet, hogy maga Ákos sem tudja. De mindegy is, már nem hátra, hanem előre kell tekintenünk, az okok kutatása helyett célravezetőbb lehet a megoldás keresése.

Szarka Ákos már bizonyította, igenis egy remek futballista, magukért beszélnek korábbi remekbeszabott góljai!

Ákos, már Te is megtapasztalhattad néhányszor, hogy a DVTK szurkoló egyáltalán nincs elkényeztetve, többnyire a csalódás, a keserűség jut osztályrészünkül. Az elkeseredettség, a tehetetlenség, az örökös középszerűség, megkérgesítette a publikum szívét! Valahol hasonló a helyzetünk, mint a DAC szurkolók helyzete (persze távolról sem ugyanazon okból kifolyólag), a patinásabb magyar klubok közül ilyen-olyan okból, kis túlzással csak nekünk nem sikerült még bajnoki címet szereznünk!

Mi egyszerű szurkolók azt sem tudhatjuk, hogy mi jár a fejedben, valóban az önbizalmad bicsaklott e meg vagy egyszerűen csak Te is teszel a fejünkre, mint megannyi korábbi -és sajnos jelenlegi-futballistánk, (lásd pl.: Rudolf Gergőt, kinek különös örömöt okozott az elmúlt héten két gólt is rúgni nekünk, ahelyett, hogy szégyellné magát itteni dicstelen (le)szereplése miatt.)

Azt sem tudjuk, hogy mi történik a csapattal az öltözőben, a színfalak mögött. Egyszerű forma hanyatlás, vagy esetleg tudatos edző buktatási szándék áll az utóbbi hetek „szurkoló keserítő” teljesítménye hátterében, de mi reméljük, hogy távol áll szeretett csapatunktól az ilyen gerinctelen és mélységesen elítélendő cselekedet. Mindenesetre, érthető, hogy mi szurkolók el vagyunk keseredve, megszenvedjük a csapat finoman szólva is hullámzó teljesítményét, és ennek hangot is adunk, ki-ki vérmérséklete szerint. De azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy mindez egy-két játékos, vagy pusztán az edző nyakába varrható!

Ákos, most tényleg nagy szükségünk van rád! Te ne foglalkozz semmivel, fuss ki a pályára, és csak játssz! Felszabadultan, könnyedén, lazán, úgy ahogy régen. Igaz, hogy Diósgyőrben adósunk vagy a gólokkal, de attól még a mi fiunk vagy, diósgyőri vagy, közénk tartozol, igenis sokan szeretnek, és bízunk benne, ha majd betalálsz néhányszor, és góljaiddal örömet okozol szurkolóinknak, (ahogy a DAC-nál már megtapasztalhattad,) sok ezernyi hálás Diósgyőr szurkoló torkából is felharsan a „Szarka Ákos a legnagyobb király”!

(Kép: dvtk.eu)

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK