Hogyan süllyedtünk idáig ?

DVTK betegségg

Egy klubnál rengeteg ember dolgozik, a csapat teljesítménye pedig naponta meghozott döntések tucatjainak következménye. A következőkben megkíséreljük összegezni, mik vezettek oda, hogy az utolsó fordulóra sereghajtóként forduljunk, utóbbi hetekben-hónapokban mutatott formánknak híven.

  • Hosszú évek óta hiányzik a koncepció, milyen klubmodellt akarunk felépíteni, milyen stílust akarunk kialakítani (bár erre Bódog Tamás tett egy kósza kísérletet, kár, hogy a főszereplők nem voltak vevők rá, ezzel nem csak az idei szezonunkat, de a jövőnket is elvéve a szurkolóktól).
  • Szezonok óta “kukázunk”, nem áldozunk pénzt játékosokra, akkor sem, ha jelentős összeg érkezik be egy-egy minőségi emberünk értékesítéséből. Lejárt szerződésű, sehová sem kellő játékosokból talán csak edző-klasszisok lennének képesek ütőképes csapatot kialakítani, ilyen szakember azonban ritkán érkezik Miskolcra.
  • Ha mégis sikerül Borsodba csábítani ilyen embert (Egervári, Szivics, Bódog), rövid időn belül elüldözzük/elmenekülnek, mert utólag jönnek rá, hogy a tárgyalások során nekik tett ígéretek üres frázisok, nem vagyunk hajlandóak erősítésre áldozni, ráadásul a játékosok képesség-béli (akarati?) hiányosságait azzal kompenzáljuk, hogy kirúgjuk az edzőt, aki pont nem tehet erről.
  • Nem hagyjuk dolgozni az edzőket. Talán legtöbben tudjuk, hogy jó munkához idő kell, úgy tűnik, ezzel csak a diósgyőri döntéshozók nincsenek tisztában. Gyakorlatilag úgy váltogattuk a vezetőedzőket az elmúlt években, mint más a ruháit.
  • A Diósgyőrbe érkező játékosok szinte kivétel nélkül gyengék mentálisan, a legritkább esetben tűnik fel egy igazi vezér, aki képes hátára venni a csapatot és megküzdeni a rá nehezedő nyomással. Utoljára ilyen emberünk Szivics idején volt, de akkor három is (Kádár, Elek és Futács), emlékezhetünk, mi lett belőle abban az idényben.
  • Évek óta nincs megbízható kapus a keretben, talán a litván Malinauskas volt az utolsó, akinek a teljesítménye megütötte az elvárható szintet, és védéseivel pontokat hozott nekünk.
  • A mai modern foci egyik – ha nem a – legfontosabb posztja a szélsővédőké, ahol az idei szezonban az NB1-es együtteseket tekintve messze nálunk a leggyengébb a felhozatal. Anélkül, hogy bárkit is megsértenék, úgy gondolom, azért tartunk éppen a másodosztályba, mert a játékosok is másodosztály-kaliberűek, tisztelet a minimális kivételnek.
  • A középhátvédek helyzete nagyon jól példázza az utóbbi években megszokottá vált átigazolás-politikánkat: érkeztek “nagy nevek”, akik már bőven túl vannak pályájuk csúcsán, láthatóan már nem motiváltak, és fejben sincsenek már ott a gyepen, amikor erre szükség lenne.
  • Megkockáztatom, a jelenlegi középpályánk nem csak, hogy a leggyengébb a magyar elsőosztályban, de én Diósgyőrben ilyen gyenge felhozatalt ebben a csapatrészben még nem láttam. Nem csak mennyiségre, minőségre is horribilis a helyzet, ráadásul nincs irányítónk, mely nélkül a támadásainkban véletlenül sem tudunk semmilyen tudatosságot felfedezni hónapok óta. Cserébe legalább szűrni sem tudnak a védelem előtt.
  • Az utolsó csapatrésznek, a támadósornak is meg van a szerepe abban, hogy idáig süllyedtünk. Tele vagyunk önző hangulatemberekkel, ha egyikük rossz napot fog ki, gyakorlatilag borítékolható, hogy nem sok sót fogunk aznap megenni. Ha véletlenül valaki el is kapja a fonalat, az nagyjából pár hétig tart.
  • Nincsenek teljesítmény-arányos fizetések, ezért a játékosok számára teljesen közömbös a klub rövid (vagy hosszú)távú sikere vagy kudarca.
  • Az utánpótlásban vannak olyan korosztályok, ahol a gyerekeket tömegével teszik tönkre lelkileg, ezzel a szó szoros értelmében más városba üldözve. Személyes tapasztalat, de természetesen nem minden korosztályban jellemző ez.
  • Végül, de nem utolsó sorban talán a legellentmondásosabb pont mind közül, a szurkolótábor. Többnyire jó a hangulat, szeretjük a csapatot, ám ez néha már átcsap sokaknál feltétlen rajongásba, ami abba a tévhitbe kergetheti a mindenkori játékosokat, hogy nem gond, ha veszít a csapat, őket Miskolcon akkor is sztárként kezelik az emberek. Emlékezzünk csak a pár évvel ezelőtti debreceni 0-5-re, amely után ünnepeltük a csapatot, mert “hajtottak”, egy újpesti szurkoló pedig megjegyezte, reméli, hogy náluk soha nem lesz olyan játékos garnitúra, akiket egy ötgólos vereség után majd ünnepelni kell. Talán érdemes lenne elgondolkodni, megérdemlik e a sétálóutcán pöffeszkedő kaszinóhuszárok, hogy emberek ezrei nyalogassák a talpukat ahelyett, amit nemrég Futács Márkó kapott (jogtalanul) a Hajduk szurkolóktól. Mert jól láthatóan sokadik helyen állunk a játékosok fontossági sorrendjében. Ha ezt elviseljük, meg is érdemeljük, hogy kiessünk.
Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK