Értékelő: DVSC-TEVA – DVTK

Ismét túl vagyunk egy debreceni mérkőzésen, ezzel együtt egy menetrend szerinti vereségen. Mégsem vagyok csalódott. Mi, Diósgyőr szurkolók sokszor kénytelenek vagyunk beérni a szimpatikus vesztes szerepével. Amíg más csapatok drukkerei egy-egy mérkőzés után a szép gólokat, mutatós támadásokat elevenítik fel, a miskolci szimpatizánsok számára sokszor csak néhány játékos akarata, küzdeni tudása jelenti a reményt arra, hogy a következő szombaton talán majd máshogy alakulnak a dolgok…

Az utóbbi évek eredménelőzetes 1.0yei alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Diósgyőr és a Debrecen nem egy súlycsoport. Ellenük még egy Miskolcon megszerzett DVTK siker is a bravúr kategóriába tartozik. Ennek ellenére, ahogy a mérkőzés előtti beharangozó cikkünkben említettük, a debreceni mérkőzésünk közel sem ígérkezett fölényes hazai sikernek. Mint láttuk, nem is lett az.

Az egy pont híján dobogós Debrecen otthonában egy – ha nem is egyértelműen les, de minimum véleményes – góllal ki lehet kapni, főleg annak tudatában, hogy hány sebből vérzik a csapat.

A kapuban Ivan hozta a hetek óta tartó jó formáját. Voltak szép védései, a gólról nem tehetett. Jót tett neki az Azerbajdzsánban eltöltött időszak, de a pletykák szerint nem is feltétlenül a játéklehetőség, sokkal inkább amiatt, mert rájött, hogy Ő oda soha többet nem akar visszamenni. A saját érdekében jobban jár, ha jól teljesít nálunk, és többé nem kényszerül “száműzetésre”.

Előzetesen Okuka hiányában tartottam attól, hogy fogja a fiatal Eperjesi kezelni a helyzetet, ha szembetalálja magát Tiszával, Kulcsárral, vagy azzal a Korhut Mihállyal, aki támadásban talán az élvonal legveszélyesebb balhátvédje. Szerencsére ok nélkül aggódtam, megoldotta a feladatát, ahogy a másik szélen Nemes Milán is. Ameddig nincsenek komolyabb célok, nem fognak lefelé kilógni. A középhátvédeket már közel sem tudom ennyire dicsérni, bár többnyire stabil lábakon álltak, Selőzetes 2idibe a góljánál mind Tamás Márkot, mind Lipták Zoltánt elküldte gyufáért, mire újra talpon voltak, az ellenfél már felállt középkezdéshez. Ennek ellenére az ilyen védelmi megingások talán sokkal inkább a középpályás védekezés hiányára, mintsem a két centerhalf bizonytalanságára vezethetők vissza. Ezt a feladatot Egerszeginek és Kitlnek kellett volna megoldani, ami sajnos sokadszor sem sikerült, ezzel elérve azt, hogy a debreceni támadók többször számottevő ellenállás nélkül estek rá a védelmünkre. De miért is nem akar összeállni a szűrő páros 15 forduló után sem ? Szokták mondani, hogy csak a valóban hozzáértő szem képes meglátni, mennyire is hasznos egy Egerszegi-féle “zongoracipelő” játéka.  Voltak is időszakok, amikor ez igaz volt Tamás játékára, de az még akkoriban volt aktuális, amikor Elek Ákossal együtt voltak felelősek a labdaszerzésért. Hasonló a helyzet Kitl Miklós esetében is. A tavalyi szezonban, fiatal kora ellenére a legtöbb labdát szerezte, ami kétségkívül jelzi, hogy mekkora tehetséget szereztünk Kecskemétről. Nálunk mégsem képes úgy teljesíteni, mint KTE-s “korszakában”, amikor még a veterán Vukasovic – Savic kettős szűrt mellette. Sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a futballisták sem gépek, teljesítményüket nagyon sok tényező befolyásolja, kiváltképp az aktuális mentális állapot, a magabiztosság, ami egy fiatal játékos esetén általában nem áll kifejezetten szilárd lábakon. A középpálya közepén –  ami a mai modern fociban gyakorlatilag a csapat motorja – különösen igaz, hogy olyan tapasztalt játékosokra van szükség, aki adott esetben a hátára tudja venni a gárdát, aki leveszi a terhet a többiekről, és akikre ezáltal a fiatalabb játékosok is támaszkodhatnak. Elek távozása óta ezt a szerepet nem képes betölteni senki, ezért a korábbinál lényegesen nagyobb teher hárul a védelemre, ami talán a sok kapott gól elsődleges oka.

A támadó középpályások teljesítménye is hagyott kívánni valót maga után. Ennek ellenére Koman talán most játszott a legmeggyőzőbben, őt valószínűleg motiválja egy esetleges jövő nyári Európa bajnoki szereplés. Barczin is látszott, hogy akar, vele kapcsolatban egy ideje már az lehet az ember érzése, mintha egy történelemtanárt kértek volna fel matekórát tartani. Újpesten játszhatott csatárt, vagy a center mögött, akár Rajczi, akár Kabát volt a társa, kis túlzással úgy szórta a gólokat, mint más az influenzát novemberben. Ő is elmondta korábban, a csatár mögötti poszton érzi legjobban magát, mégis szélső támadóként erőltetjük, ahol láthatóan szenved…

… ahogy a csatáraink is. Játsszon akár Grumic, Novothny vagy Takács, ha nem kapnak a középpályáról hkomanasználható labdát, esélyük sem lesz gólt szerezni. A hozzájuk hasonló magas, erős támadókat ki kell szolgálni (ahogy Koman tette Grumic kapufája előtt), egy alacsonyabb, technikás támadó viszont képes lenne magának kiharcolni a helyzetet, ennek viszont híján van a keret. Talán ez lehetne Barczi új szerepe, de ezt nem az én tisztem eldönteni.

Összességében elmondható, hogy a tegnapi csapat harcosságban már-már kezdett felnőni a sokat megélt táborunkhoz. Erre a játékra lehet, és kell is építeni a jövőben, mert szombaton az NB1 jelenleg legjobb formában lévő csapata, a Paks együttese érkezik az Andrássy útra.
(A képek forrása: dvtk.eu, haon.hu)

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK