Itt vagy most

A suszter maradjon a kaptafánál

Sokan szeretnének tenni valamit azért, hogy a DVTK jobb, eredményesebb legyen. A szurkolók részéről érthető a próbálkozás, hiszen mindenki látja, hogy döcög a szekér, elsősorban szakmai vonalon van gond, de a debreceni mérkőzéssel kapcsolatos szervezési hiányosságok azt mutatják, hogy a felek közötti kommunikáción, együttműködésen is van mit javítani. Ezzel kapcsolatban szeretném leírni az elképzeléseimet.

A legfontosabb elv, hogy a suszter maradjon a kaptafánál. Mit is jelent ez pontosan?

szurkolo1Egyrészt már most is működik bizonyos “munkamegosztás”, hiszen vannak olyan szurkolók, akik feladatuknak érzik más szurkolók számára eljuttatni a legfontosabb információkat, vannak, akik a szurkolást szervezik, koreót csinálnak, nemzetközi szurkolói kapcsolatokat ápolnak, mások jótékonysági akciókban vesznek részt és így tovább. Azonban az ember fejében mindig az jár, hogy nem lehetne-e jobb?

Mit is jelent a jobb? Nyilván azt, hogy nagyobb anyagi forráshoz jutnának a korábban felsorolt szurkolók, szurkolói csoportok, egyesületek. Több pénzből szebb koreó készül, több embert lehet elérni az információkkal, nagyobb szabású jótékonysági akciót lehet szervezni. Ahol sok pénz jelenik meg, ott átlátható viszonyokra is szükség van, ezért mindenképpen szükséges egy civilszervezet ennek a koordinálására. Ilyen már létezik, de igény esetén újat is létre lehet hozni, ezt nem az én tisztem eldönteni, hogy melyik lenne a jobb megoldás.

A következő lépés az lenne, hogy a szurkolók közösségi finanszírozás segítségével elegendő anyagi forrást biztosítanak ahhoz, hogy a különböző akciók megvalósulhassanak. Természetesen itt szükség van a szervezett szurkolói csoportok és más szerveződések vezetőire, akik tisztában vannak a lehetőségekkel és megtárgyalják, hogy mi élvez prioritást, mi az, ami várhat. A közösségi finanszírozás jelenleg online formában elérhető, de ha lesz új stadion, új fizetési rendszer, amit például fesztiválokon is alkalmaznak, akkor ennek segítségével bárki a helyszínen is tud támogatást adni a kiválasztott akciókra. Írok egy példát, hogy érthetőbb legyen:

Az ultrák vendégül látják a lengyel szurkolókat, kiszámolják, hogy 40 ember 2 napi szállása, étkeztetése és az egyéb programok mennyibe kerülnek, majd ezt továbbítják a civilszervezet részére. Egy másik szurkolói csoport eközben szerény körülmények között nevelkedő gyerekeknek szervez gyűjtést karácsonyra, nemcsak pénzbeli, hanem tárgyi felajánlásokat is elfogadva. A civilszervezet ezeknek a koordinálását végezné, eljuttatná a szurkolókhoz a felhívásokat, igénybe véve ehhez a közösségi médiát, szurkolói blogokat és weboldalakat, szükség esetén más csatornákat is. Folyamatosan nyomon lehetne követni, hogy éppen melyik akció finanszírozása hogyan halad, a támogatások adása során pedig a szurkoló kiválaszthatja, hogy egy bizonyos akciót szeretne támogatni, vagy felhatalmazza a civilszervezetet, hogy arra költsenek, ami szerintük a legfontosabb. Ha pedig összegyűlt a támogatás, akkor az eredeti szervezők ennek segítségével lebonyolítják a szurkolók vendéglátását vagy az ajándékok eljuttatását a gyerekek számára.

A civilszervezet másik feladata a klubbal, az önkormányzattal, más klubokkal és a labdarúgó szövetséggel való hivatalos kapcsolattartás. Megfelelő jogi támogatással lehetne kezelni a panaszokat, együttműködési megállapodásokat kötni, közös rendezvényeket szervezni. Ezeken kívül természetesen a civilszervezet rendszeres közgyűléseket tart, ahol a tagokat hivatalos formában is tájékoztatják, illetve a tisztségviselőket megválasztják, esetleg visszahívják.

szurkolo2Nemcsak a szurkolói csoportok vehetnének részt egy ilyen szerveződésben, a saját ötleteit bárki eljuttathatná az illetékesekhez, akik felmérik, hogy milyen igény lenne az adott ötletre, és pozitív visszajelzés esetén segítenének a megvalósításban. Én például nagyon szeretnék egy színvonalas, havonta vagy negyedévente megjelenő DVTK magazint, amiben lennének exkluzív interjúk, poszterek és minden földi jó, a Gólöröm extra változataként tudnám legjobban körülírni. Ehhez viszont elengedhetetlen a klubbal és a postával történő együttműködés, valamilyen szintű ügyfélszolgálat fenntartása, ami nem egy emberes munka. Annak a felmérése is összetett feladat hogy ki mennyit hajlandó kiadni egy ilyen előfizetésre, egyáltalán van-e rá igény, vagy halott az egész ötlet.

Összefoglalva tehát az előrelépéshez az szükséges, hogy a jelenleg működő rendszer hatékonyabb legyen, több anyagi és szellemi forrás álljon rendelkezésre, és erre építkezve lehet a továbbiakban még merészebb álmokat megvalósítani.

A képek forrása a DVTK hivatalos facebook oldala.

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK