Itt vagy most

A DVTK utánpótlásának jövője

Egy olvasói hozzászólás alapján jött az ötlet, hogy kicsit körülnézzek: vajon kihez, kikhez tud nyúlni Egervári Sándor, ha fiatal játékost keres a DVTK utánpótlásában? Mi történt azokkal az utánpótlás játékosokkal, akik a feljutás utáni szezonban (2011/12) voltak 13-14 évesek (az akkori U14, Kiser csapata), hiszen nekik most már szinte kész futballistaként kellene az első csapat ajtaján kopogtatniuk. Azt szeretném előre leszögezni, hogy 1-1 korosztályból csak a legtehetségesebbek jutnak el profi szintre, de az adott korosztály jól szerepelt a bajnokságokban, és sok dicséretet kaptak, így a szurkolók is joggal várhatják, hogy 1-2 ismerős név feltűnik majd közöttük. Akihez azt írtam, hogy befejezte a pályafutását, azok legalább 2-3 éve nem léptek pályára semmilyen sorozatban, amit az MLSZ rendez.

Az első vizsgált évben a korosztály megnyerte az U15 II. osztályának küzdelmeit, így feljutottak az 1. osztályba. Ezután a 2012/13-as szezonban az U15-ös I. osztályú bajnokságának keleti csoportjában a 2. helyet szerezték meg. Egy évvel később 9. lett a csapat az U16-os I. osztályban, majd pedig a következő szezonban az U17-es I. osztályban sikerült kiharcolniuk a felsőházi rájátszásban való szereplés jogát a 7. hellyel, végül pedig 6. lett a gárda, de már itt egyre több új játékos kapott szerepet. Jelenleg az U19-es I. osztály alsóházában szerepel ez a főként 17-18 évesekből álló csapat, jelentősen átalakulva, egyrészt érkeztek új igazolások, másrészt más korosztályból is szerepet kapnak itt néhányan.

A dvtk.eu egykori listája szerint megyek végig, először a hálóőrök, majd a mezőnyjátékosok jönnek, összesen 28 játékosról van szó:

A kapusok közül Szegő Márk Botond jelenleg Tiszaújvárosban szerepel kölcsönjátékosként, egyetlen mérkőzése van a felnőtt gárdánál csereként, egyébként az U19-es csapatban véd. Balogh Zoárd Kazincbarcikán játszik az U19-es csapatban, 3 alkalommal ülhetett a felnőtteknél a kispadon. A másik 2 kapus közül az egyikük befejezte a pályafutását, Kovács Krisztián pedig szintén Tiszaújvárosban van az U19-es csapatnál.

Ivánka Patrik, Fazekas Máté, Szalóczy Dávid (időközben 2 évig a Honvéd játékosa volt), Balogh Bence, Balogh Richárd, Gergely Ákos, Krakkai Máté (ő az MTK-nál töltötte az őszt a 2015/16-os szezonban), Szabó Balázs, Szász Balázs, Tucsa Róbert (ő is volt az MTK-nál pár éve egy fél szezon erejéig), Bárdos Bence jelenleg is Kiser (Vitelki mellett ő a másik edző) kezei alatt dolgoznak az U19-es csapatban, 9 játékos befejezte a pályafutását. Vígh Levente a Debreceni Labdarúgó Akadémiára igazolt, onnan pedig Hajdúböszörménybe ment kölcsönbe, jelenleg az ottani U19-es csapatban szerepel. Botos Márk előbb az MVSC-hez került, most pedig a Sajóvölgye Focisuliban játszik az U19-es csapatban. Dapsy Erik 2014 óta az ongai U19-ben szerepel. Bordás Krisztián Kazincbarcikára került, jelenleg az U19-es csapat tagja.

Összesítve tehát: a 28 játékosból 11-en vannak jelenleg is a DVTK-nál, 10-en befejezték a labdarúgást, 7-en pedig más csapatoknál folytatják a pályafutásukat. Az első csapathoz senki nem jutott még el az eredeti indulókból, de ha megnézzük, hogy kik szerepelnek még most velük együtt, akkor máris más lesz a kép: többek között Zöldesi Illés, Boros Gábor, Lakatos László és Ternován Patrik. Zöldesi 2013-ban érkezett Győrből, korábban Nyíregyházán játszott, Boros Rimaszombatról került Diósgyőrbe 2012-ben, Lakatos fiatalabb korosztályt képvisel, de szintén 2012 óta erősíti a DVTK csapatát, Ternován Patrik egy évvel idősebb, de ő már 2009 óta Diósgyőrben játszik.

A tények után jöhetnek a következtetések: egyrészt van egy jelentős lemorzsolódás, de azt hiszem ez természetes: iskola, sérülés, családi okok, elzüllés… millió oka lehet annak, hogy valaki befejezi a focit, bár azt szomorúan látom, hogy amatőr szinten sem nagyon folytatják a labdarúgást. Komolyabb csapatba senki nem tudott eligazolni, ha el is ment valaki, akkor vagy visszajött, vagy pedig alacsonyabb szinten folytatta. Akik pedig maradtak, azok közül sem tudott senki olyan közel kerülni az első csapathoz, mint az előbb felsorolt 4 játékos.

Ehhez az adatsorhoz jól illeszkedik az új koncepció, amiről decemberben olvashattunk Sütő Szilárdtól: “Azt szeretném, hogy például az U8-as csapatunkban azok a fiatalok edzenek egy csoportban, akikben jelen pillanatban látszik az esély arra, hogy 2026-ban ott kopogtassanak az első csapat öltözőjének ajtaján. Aki nem felel meg ennek a kritériumnak, az is focizzon tovább, de mi nem tudunk neki edzéslehetőséget biztosítani, hiszen a DVTK topakadémia, nem tömegsport egyesület.

Ez az irány jó lehet, a partnerklubokban lehet tömegesíteni, a DVTK-hoz pedig tényleg olyan gyerekek, fiatalok kerüljenek, akik a legjobbak. Így lehet biztosítani azt, hogy minél kisebb legyen a lemorzsolódás, és minél magasabb szintre jusson el minél több játékos. Kérdés, hogy Miskolcon milyen körülmények között tudnak majd sportolási lehetőséget biztosítani azok számára, akik az akadémiához nem kerültek be, de szeretnének komolyabb szinten edzésre járni, fejlődni. A másik kérdés, hogy ezeket a tehetséges játékosokat nem fogják-e elkapkodni a nevesebb akadémiák, esetleg külföldi klubok? Hiszen akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, és így hirtelen nem is tudok mit mondani, hogy egy egri vagy salgótarjáni fiatalt mi tartana Miskolcon, ha hívják más helyre.

Visszatérve az eredeti felvetéshez: nincs könnyű helyzetben Egervári mester, még évek kellenek ahhoz, hogy szemmel látható eredmény legyen, de azért nem kell temetni a DVTK utánpótlását: ennek a korosztálynak a legeredményesebb csapataiból csupán 1-2 játékos jutott el eddig felnőtt szintre (jellemzően NB3), a többiek hasonló cipőben járnak, mint az általam felsorolt játékosok. Türelmesnek kell lenni, a tehetségeket ide kell csábítani, azokat pedig itt kell tartani, akik már nálunk vannak.

 

A kép forrása a dvtk.eu

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK