Itt vagy most

Mindent meg fogunk tenni a győzelemért minden meccsen – interjú Tamás Márkkal

tamasmark3

Szia Márkó! Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állsz, a kérdéseket úgy állítottuk össze, hogy nagyjából időrendben haladjunk. Hogyan lettél profi labdarúgó? Volt-e/van-e példaképed, aki miatt elkezdtél focizni?

Aki miatt elkezdtem focizni, ilyen példaképem igazából nincs nagyon. A papám inspirált, aki sajnos most már nem él. Ő nagy Vidi szurkoló volt, minden meccsen ott volt, és végigkísérte őket a kupasorozatban is, az idegenbeli meccseken is, úgyhogy már ott elkezdődött ez, hogy én focista leszek. Majd a Videotonban megkaptam a második csapatban az esélyt, illetve az első csapatban a Ligakupa meccseken, és onnantól kezdve beindult a karrierem.

Ha nem labdarúgó lennél, mivel foglalkoznál és miért?

Hát ez egy jó kérdés, nem igazán tudom másképpen elképzelni az életemet, de talán inkább üzletember lennék.

Tavaly nyáron érkeztél hozzánk, miért választottad Miskolcot, a Diósgyőrt?

Mindig is szerettem idejönni idegenbe játszani, mert nagyon tetszett a szurkolótábor, ez az egész légkör, ami itt van. Tehát eljöttünk ide a katlanba, mindig is nehéz volt, mert az ellenfél 12-en játszott ellenünk a szurkolókkal együtt, úgyhogy ez már alapból tetszett. De megragadott a játékstílus is, amit a Diósgyőr képvisel, ezáltal örültem, hogy megkerestek és szívesen jöttem.

tamasmark1

Amikor aláírtad a szerződést, akkor ezt nyilatkoztad a klub honlapján: „Szeretném magam beverekedni a kezdőcsapatba, később pedig szeretnék stabil kezdőként játszani hétről-hétre.” Szép csendben ezt meg is valósítottad, alapembere lettél a csapatnak. Milyen további céljaid vannak, hol látod magad 3-4 év múlva?

Úgy gondolom, hogy ugyanígy fenn kell tartani ezt, tehát a kezdőben kell végig lennem, hogy nagyobb célokat el tudjak érni, mint például a válogatottság, illetve később külföld. Elsősorban most a Diósgyőrre kell koncentrálnom, ezek következő lépcsőfokok lehetnek, ez mind rajtam múlik, azon vagyok, hogy így legyen.

Mit tartasz az erősségednek, és mi az, amiben még fejlődnöd kell?

Erősségem a gyorsaságom, a fejelő készségem, illetve az, hogy ballábas vagyok, hiszen kevesen vagyunk ballábasok ezen a poszton. Amiben fejlődnöm kell az a gyengébbik, a jobb lábam, illetve még több rutint kell szereznem.

Hogyan érzed belülről, miben kell még a csapatnak előrelépnie, hogy jövőre eredményesebben szerepeljünk?

Úgy gondolom, hogy még jobban győzelemre kell játszanunk, ez lehet a kulcs. A szervezettség most már megvan, a győzelemre játszásban is haladunk előre, jövőre egy új bajnokság kezdődik, és sokkal eredményesebbek leszünk, hiszen ezen a tavaszon már látszik, hogy sok pontot tudunk gyűjteni.

Ki volt a legjobb játékos, aki ellen pályára léptél, és akivel egy csapatban szerepeltél?

Aki ellen játszottam legjobb játékos… Talán Anelkát mondanám. Játszottunk a Puskás Akadémiával a West Bromwich Albion ellen egy edzőmeccset. Hát… Igen, ő elég jó játékos, látszik, hogy világklasszis és világszínvonalat képvisel. Akivel együtt játszottam legjobb játékos… Én Lencse Lászlót mondanám, most Magyarországon játszik, de külföldön is kipróbálta már magát, nagyon jó játékosnak tartom és nehéz ellene játszani.

tamasmark2

Szabadidődben mivel foglalkozol, szoktatok-e a csapattársaiddal közös programokat szervezni?

Igen, rendszeresen szoktunk, van nálunk egy úgynevezett játéknap csütörtökönként, Bognár Istvánnal, Novothny Somával, Bacsa Patrikkal, illetve a barátnőkkel. Ilyenkor előkerül az Activity, darts, Playstation stb., illetve szoktam még horgászni a barátaimmal.

Mit üzensz a szurkolóknak?

Ugyanígy buzdítsanak minket tovább, és ne kételkedjenek bennünk, mi mindent meg fogunk tenni a győzelemért minden meccsen, azért futunk ki a pályára.

Köszönjük az interjút, további sok sikert kívánunk neked!

 

A képek forrása a dvtk.eu, az interjú április 15-én készült. 

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

One Reply to “Mindent meg fogunk tenni a győzelemért minden meccsen – interjú Tamás Márkkal”

  1. […] nyújt, valami olyat, amit vártunk tőle, amikor szinte napra pontosan 1 évvel ezelőtt interjút készítettünk vele. Sokszor volt már szó róla, hogy egy gyengébb csapat számára adja magát a pontrúgás utáni […]

Comments are closed.