Debrecenben szerepelt tegnap a DVTK, de sok pozitívummal nem szolgált a mérkőzés számunkra. Úgy látszik, hogy a csapat szép lassan elfogyott a szezon végére, a sérülések, eltiltások túl nagy árat követeltek: a szűk keretben nincs egy posztra több azonos képességű játékos, azok pedig, akik egész tavasszal játszottak, mentálisan és fizikailag is kimerültek.
Aki napi szinten követi a DVTK csapatával történteket, azt nem érte váratlanul, hogy előállt ez a helyzet, emiatt nem haragudhatunk a játékosokra. Tegnap is volt több jó egyéni teljesítmény, elég csak Rados vagy Bognár nevét említeni, de csapatként kudarcot vallottunk. A hazaiak komolyan vették a találkozót, ennek megfelelő ritmusban kezdtek, mi pedig nem tudtunk felpörögni eléggé. Sok pontatlanság jellemezte a játékunkat, a helyezkedési hibákat pedig könyörtelenül megbüntette ellenfelünk. A mentális fáradtságot mutatta, hogy több játékosunknál is elszakadt a cérna, amikor nem értettek egyet a játékvezető egyes ítéleteivel, de ezt majd Egervári mester lerendezi velük. Amikor pedig kicsit magunkra találtunk, akkor a szerencse is elpártolt tőlünk, és a 3. bekapott gól megpecsételte a sorsunkat. Szokták mondani, hogy annak a csapatnak van szerencséje, amelyik tesz érte, sajnos a mai napon ez a csapat a Debrecen volt.
Amit ki lehet emelni, hogy Egervári mester több lehetőséget adott a fiataloknak, sőt újoncot is avattuk Szabó II Balázs személyében. Remélem jövőre őt is, és Ternován Patrikot is gyakran fogjuk látni a pályán, és szépen lassan egyre több diósgyőri nevelésű játékos kerül a csapatba. A szurkolóinkról ezúttal is csak szépet és jót lehet mondani: sokan elutaztak Debrecenbe, hangosak voltak, végig szurkoltak a csapatnak, lehet, hogy ott van új stadion és dobogós csapat, de ilyen szurkolókról csak álmodozhatnak.
Egy meccs maradt, amin lehet javítani, sőt: kell javítani ahhoz, hogy elérjük a tavaszra kitűzött célt. Össze kell drótozni, akit lehet (na jó, Elek Ákos pihenhet tekintettel a válogatottra), és neki kell menni a Paksnak, hogy szépen búcsúzzunk a stadiontól szezontól.
A kép forrása a dvtk.eu