ex-DVTK: Szezon előtti várakozások

koman2

Egykori Diósgyőr játékosok későbbi pályafutását bemutató rovatunk rendhagyó cikkel folytatódik. Ahelyett, hogy visszatekintenénk teljesítményükre, annak a kérdését boncolgatjuk, mire számíthatnak az előttünk álló szezonban a korábbi miskolci labdarúgók.

Aktuális cikkünkben azokkal a magyar játékosokkal foglalkozunk, akik idő közben légiósnak álltak:

  • Kádár Tamás: Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az évek során Tamás a legmegbízhatóbb magyar hátvéddé nőtte ki magát. Az Európa bajnokságon mutatott kimagasló teljesítménye több topbajnokságban szereplő csapat figyelmét felkeltette. Lengyel csapatánál már-már biztosra veszik távozását. Legtöbbször az angol első osztályba frissen feljutó Burnley, valamint a pár nappal ezelőtt Nagy Ádámot leigazoló olasz Bologna neve volt olvasható Kádár lehetséges következő állomáshelyeként. A fiatal hátvéd többször hangoztatta, szívesebben játszik a védelem közepén, mint a bal oldalon, amire azonban vélhetően Bolognában nem sok lehetősége nyílna, tekintve, hogy 6 középhátvéd van a keretben, ugyanakkor csak egy balhátvéd. Amennyiben Tamás valóban az olaszországi piros-kékekhez igazolna, az a Roberto Donadoni lenne az edzője, aki játékos korában hatszor nyert olasz bajnokságot, háromszor pedig Bajnokok Ligáját.
  • Futács Márkó:  A korábbi közönségkedvenc csatár törökországi kitérője nem úgy alakult, ahogy azt Márkó eredetileg eltervezte: súlyos térdszalagszakadást szenvedett, amely miatt fél évet – és az Európa bajnokságot – kellett kihagynia. Felépülését követően Telkiben kezdett újra edzeni, és felmerült, hogy hazatér Diósgyőrbe, vagy Henning Berg hívására Székesfehérvárra. Némileg meglepően döntött, amikor a horvát Hajduk Split hívására bólintott rá. Jelenlegi csapatának keretében 5 középcsatár kapott helyet, a kezdőcsapatbeli tagság kivívásához vélhetően egy ghánai és egy kameruni játékossal kell majd “megküzdenie”. Az első fordulóban csapata idegenben tudta begyűjteni a három pontot, amennyiben az edzője követi a “győztes csapaton ne változtass”-elvet, Márkó küzdelmes hetek elé néz.
  • Köteles László: Kötél 6 éve szerződött Belgiumba, és hamar a szurkolók kedvencévé nőtte ki magát. Ez sajnos nem mondható el aktuális edzőjéről, aki november óta nem biztosít neki játéklehetőséget, ezért a nyáron vélhetően csapatot vált. Népszerűségét jól példázza, hogy a Genk szurkolók aláírás-gyűjtésbe kezdtek a  maradásáért, valamint a kapus háza elé vonultak, és ott énekeltek Lacit éltető rigmusokat:
  • Gosztonyi András: András második idényét kezdi a lengyel Slask Wroclaw együttesében, helyzete viszont nem ad bizakodásra okot. A nyáron csapata két szélső támadót igazolt, egy rutinos lengyelt a jobb, egy fiatal portugált pedig a bal oldalra, a vezetőedző pedig rögtön az első fordulóban kezdőcsapatba nevezte mindkettejüket. A meddő támadójáték ellenére végig pályán is hagyta a párost. Gosztonyi már az előző bajnoki idény második felében sem kapott számottevő játéklehetőséget (igaz, kisebb sérüléssel bajlódott), nem lennék meglepve, ha belátható időn belül újra az NB1-ben kötne ki.
  • Koman Vladimir: Korábbi irányítónk a török élvonal újoncához, az Adanasporhoz írt alá két évre. Hogy jó ötlet e most Törökországba igazolni, abban nem vagyok biztos, abban viszont igen, hogy Volinak nem lesz egyszerű dolga, ha be akarja verekedni magát a kezdőcsapatba, a keretben ugyanis nem kevesebb, mint 8 középső középpályás szerepel, köztük brazilok és saját nevelésű törökök. Első mérkőzésén (Adanaspor – Bursaspor) rögtön szembe találhatja magát Dzsudzsák Balázzsal, feltéve, hogy a válogatott kapitánya nem vált csapatot a nyáron.

kép forrása: adanaspor.com.tr

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK