Itt vagy most

Meccsváró: Diósgyőr – Budapest Honvéd

Tagadhatatlan, hogy nem mi voltunk a Ferencváros elleni budapesti mérkőzés favoritjai, holnap azonban reális esély mutatkozik a javításra, az olasz Marco Rossi vezette Budapest Honvéd érkezik Miskolcra.
Bár már hosszú évek óta nem tartoznak az élcsapatok közé, a fővárosi vörös-feketék ellen nem sok babér termett nekünk az elmúlt években: az előző öt egymás elleni találkozónkból mindössze egyet tudtunk megnyerni, az utóbbi két miskolci mérkőzésen egyaránt vereséget szenvedtünk (igaz, az egyik edzőmeccs volt).
A Honvéd lehetőségeihez mérten jól kezdte a bajnokságot: az első fordulóban idegenben győzte le az Újpestet, egy hétre rá kiélezett párharcban alulmaradt a bajnoki címvédő Ferencváros ellen, az előző fordulóban pedig 1 pontot szerzett Sopronban, a Haladás ideiglenes otthonában.

Mit várhatunk ellenfelünktől ? 

Hat szezont követően távozott a kispesti klubtól Kemenes Szabolcs, így idén a kezdő kapus Horváth András lett. A közel 2 méter magas hálóőr már 28 éves, ennek ellenére azonban  nem tartozik a rutinos játékosok közé, ami egy kapus esetében nem feltétlenül szerencsés.
A védelem jobb oldalán talán az egyik legígéretesebb fiatal magyar hátvéd kap majd szerepet, Botka Endre, a bal szélen pedig a korábban Liverpoolban is megforduló, 23 éves Hajdú Ádám bizonyíthat. A fiatal védő pár hete még próbajátékon szerepelt, teljesítményével pedig meggyőzte Marco Rossi vezetőedzőt, eddig mindhárom bajnokit végig játszotta, holott azon a poszton az NB1-es szinten rutinosnak számító Baráth Botond is szerepet kaphatna. A két centerhalf a tapasztalt horvát Ivan Lovric és a fiatal Bobál Dávid lesznek. Utóbbi tehetségét jól példázza, hogy korábban a Manchester Citynél is szerepelt próbajátékon, ahol jó benyomást tett Roberto Mancini vezetőedzőre.
A kispestiek 4-3-3-as rendszerében a 3 “box to box” középpályás Gazdag Dániel, Djordje Kamber és Hidi Patrik lesznek. Kambert nem kell bemutatnom a miskolci szurkolóknak, hatékonyan védekezik, irányít, szűrő létére a gólokat is termeli, a honi mezőny egyik leghasznosabb középpályása. Talán az utóbbi évek legnagyobb hibáját követte el az aktuális vezetőség, amikor nem ragaszkodott foggal-körömmel egy ilyen játékos megtartásához. Az elmúlt három egymás elleni tétmérkőzésünkön 3 gólt szerzett ellenünk. Mellette szerepel majd az a Hidi Patrik, akit korábban többször szóba hoztak velünk is, és aki a hírek szerint nem is olyan régen egészen közel állt ahhoz, hogy piros-fehérbe öltözzön. A közelmúltban két szépségdíjas találatot is jegyez ellenünk, holnap remélhetőleg otthon hagyja a góllövő cipőjét.
Védelmünk elsődleges feladata a Koszta – Eppel – Holender hármas rohamainak hatástalanítása lesz. Bár mindhárman fiatalok, utóbbi kettő itthon már tapasztalt (és gólerős) játékosnak számít. A szezon előtti barátságos meccsen a három kispesti gólból kettőt Eppel Márton jegyzett. A 19 éves Koszta Márk neve egy-két vérmesebb borsodi szurkolónak ismerősen csenghet, tekintve, hogy miskolci születésű, játszott Putnokon és Kazincbarcikán is. A tavalyi szezont Kisvárdán töltötte kölcsönben, idén azonban 6 perc híján mindhárom bajnokit végig játszotta, jól láthatóan bízik benne Marco Rossi. Kapusukhoz hasonlóan ő is csak a negyedik NB1-es fellépésére készül.
Figyelembe véve, hogy az elmúlt két mérkőzésen mindössze egy öngólra futotta a csapattól, nem érhetne minket meglepetésként, ha az olasz tréner kezdőcsapatba nevezné az Ausztráliából hazatérő Vernes Richárdot is. Összességében Rossi ideálisabb helyzetben van, mint vezetőedzőnk, Horváth Ferenc: előbbinek sem sérültje, sem eltiltottja nincs utóbbi nélkülözni kénytelen több játékosát is, a legnagyobb érvágást talán tehetséges védőnk, Nemes Milán sérülése jelenti, akit vélhetően Németh Milán helyettesít majd.

Várható kezdőcsapatok:
Diósgyőr: Antal – Okuka, Lipták, Tamás, Németh – Elek, Oláh – Nikházi, Bognár, Vela – Bacsa
Budapest Honvéd: Horváth – Botka, Lovric, Bobál, Hajdú – Hidi, Kamber, Gazdag – Holender, Eppel, Koszta
A találkozó játékvezetője Szabó Zsolt lesz.

Ez történt legutóbb: 

(Kép: dvtk.eu)

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK