Csalódott és szomorú vagyok a tegnapi mérkőzés miatt. Hol maradt az ígért csontzene? Mi történt a srácokkal?
Szeretnék tenni egy rövid kitérőt, hiszen az olimpiai játékokon szereztünk két csodálatos aranyérmet, Szász Emese és Hosszú Katinka révén. Gratulálunk nekik, ilyenkor még jobb érzés magyarnak lenni!
Mentalitás: Azt hiszem a cikkhez csatolt kép hűen jellemzi a hozzáállásunkat a mérkőzéshez, elég gyászos hangulatú, ahogy leszegett fejjel bandukolnak ki a kezdéshez a diósgyőri labdarúgók. Nem volt küzdeni akarás, nem volt meg a megfelelő alázat a játékosok többségében, egy-két kivételtől eltekintve. Meg is lett az eredménye, ez a középszerű Honvéd úgy átgázolt rajtunk, hogy sokan talán még most is a labdát keresik a védőink közül.
Taktika: Horváth Ferenc egyéni hibákra hivatkozott a mérkőzés után, de ez nem menti fel őt. Az a csapat nem nyerhet, ahol a 2 csatár összesen 120 játékperc alatt 12 pontos passzt ad, miközben elveszítenek 17 labdát. Úgy érzem, hogy semmilyen elképzelés nem volt a játékosainkban, hogy milyen módon lehetne eljuttatni a támadóinkhoz a játékszert, ha pedig el is jutott néha oda, akkor sem sikerült belőle helyzetet kialakítani. Csődöt mondtunk, ez pedig nemcsak a csapat hibája.
Erőnlét: A vizes talaj nem kedvezett nekünk, még hamarabb kipukkadtunk, mint egyébként. Pedig nem volt egy nagy iramú mérkőzés, de úgy látszik nekünk ez még mindig túl sok. Ráadásul az újabb igazolásaink még rosszabb állapotban lehetnek, hiszen ezt Horváth Ferenc mondta el, hogy a külföldiek még nincsenek olyan erőállapotban, hogy 90 percet bírjanak. Remélem sikerül ebben komolyat előrelépnünk, mert minden meccsen hátrányba kerültünk eddig, és ha nincs erő, akkor nem fogunk tudni fordítani.
Nem várjuk azt, hogy sziporkázzon a csapat, nem kell a kapuja elé szegezni az ellenfelet, de ha nincs küzdés, akkor a szurkoló csalódott lesz. Ez Diósgyőr, itt nem lötyögni kell a pályán, hanem csúszni, mászni, kaparni. Ha nem megy a játék, akkor még jobban tegye oda magát mindenki, és akkor a vereség sem lesz fájó. Tudom, hogy még mindig sok munka van a csapattal, de eközben nem szabad elfelejteni, hogy ha fejben nincsenek ott a játékosok, akkor borzasztóan nehéz lesz fejlődni. Úgy látom ez most a legfontosabb, hogy pár játékossal elbeszélgessen Benczés Miklós és Horváth Ferenc, hogy valóban szeretnének-e a DVTK-ban játszani.
Bízom benne, hogy legközelebb feltüzelve, győzelemre éhesen fognak kivonulni a játékosok a mérkőzésre, és sikerül újra a helyes útra térni. Közben pedig a szakmai stáb dolgozzon keményen, hogy a fizikai és taktikai lemaradást behozzuk a többi csapathoz képest, mert látszik, hogy szoros lesz az idei bajnokság, és minden megszerzett pont számítani fog. Hajrá Diósgyőr!
A kép forrása: dvtk.eu
