Bár az utóbbi években egyre jobban figyelnek a csapatok a stabil védelmek megalapozására, kár lenne tagadni, a gól még mindig a foci sava-borsa. Legalábbis ezt állítják azok a szurkolók, akiknek kijutott a jóból…
Az amerikai sportszeretők körében él egy mondás: ” A támadók nyerik a meccset, a védők nyerik a bajnokságot.” Bár mérkőzést már igen, bajnokságot még nem nagyon nyertünk, mégis úgy érezhetjük, az elmúlt években csatáraink sokkal kevésbé szolgáltak rá a részükre kifizetett valószínűleg nem kis összegekre, mint védekező feladatokkal ellátott társaik (bár az utóbbi két bajnokin bekapott 9 találat számukra sem éppen a legjobb ajánlólevél).
A csatárt a góljai minősítik, tartja egy másik, futball-berkekben népszerű mondás, e gondolatot továbbfűzve azonban elkeserítő képet alkothatunk az elmúlt szezonok diósgyőri támadóiról.
Cikkünket mégis egy üdítő kivétellel kezdjük: Simon Attila 2006-ban igazolt Diósgyőrbe, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a közönség egyik kedvencévé vált, a nálunk töltött két szezon alatt 22 gólt szerzett. Beszédes adat, hogy az elmúlt tíz évben ő volt az egyetlen játékosunk, aki 10 gól fölé tudott menni egy szezon alatt (a 2007/2008-as szezonban 14 találatot jegyzett). A következő bajnoki évet Újpesten kezdte meg, ekkor azonban már csak 4 gólra tellett neki, igaz, az együtt 32 találatig jutó Tisza – Kabát – Rajczi hármas mellett nem kapott túl sok játékpercet. Később megfordult Kecskeméten, Zalaegerszegen, Siófokon, Pakson és Pécsett. Utóbbi állomáshelyén a 2013/2014-es szezonban Nikolics Nemanjával holtversenyben gólkirály lett 18 egységgel. Rövid ausztriai kitérőt követően idén újra láthatjuk az NB1-ben, az újonc Gyirmót színeiben.
Simonnal egy időben állt klubunk alkalmazásában Honma Kazuo, az NB1 első japán légiósa. Pápáról érkezett hozzánk, ahol 28 mérkőzésen 4 gólt szerzett, a realitások talaján maradva tőle sem várhattuk a megváltást, két szezon alatt azonban csak összekapirgált 15 találatot, amivel alig-alig volt kevésbé hatékony Simonnál (a jelenlegi gyirmóti támadó Miskolcon mérkőzésenként 0,38, japán társa 0,34 gólt jegyzett). Később megfordult olyan szimpatikus helyeken is, mint Nyíregyháza vagy Ferencváros, a fővárosban azonban egy találkozón sem léphetett pályára.
2008 nyarán igazolt Diósgyőrbe Tóth Mihály, aki pár évvel korábban még gólkirályi címet szerzett, és a válogatottban is bemutatkozhatott. Amellett, hogy Miskolcon a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, 28 bajnokin 9 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját, ami esetében mérkőzésenként 0,32-es gólátlagot jelent. Bár az adott szezonban egyértelműen a jobbak közé tartozott, talán nem túlzás kijelenteni, hogy ő sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 291 NB1-es bajnokin 108 gólig jutott.
A következő szezonban aztán jött a rémálom: Klubunk fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte. A mezei szurkoló azt hinné, egy ilyen ünnepi alkalomra a vezetőség jelentősen megerősíti a csapatot, a játékosok pedig igyekeznek kisajtolni magukból minden tartalékot egy jobb eredmény eléréséhez. A fiúk ennek megfelelően is kezdtek, azonban gyorsan arcul csapott minket a felismerés, hogy bár valóban ki fogunk lógni a bajnokság csapatai közül, csak éppen nem felfelé, ahogy eredetileg terveztük. Féltávnál a szakembereink is észhez kaptak, és kölcsönvettük Győrből a Bajzát Péter – Bojan Brnovic – Zámbó Bence – Zoran Supic négyest. Tűzoltásnak indult, végül olaj lett arra a bizonyos tűzre: A fél város várta, hogy a győri különítmény, különösen a kétszeres gólkirály, eleddig 221 NB1-es bajnokin 95 találatot jegyző Bajzát kihúz minket a gödörből. Lélektelen játéka, grimaszai és a 10 találkozón jegyzett 2 gólja tökéletesen elég volt ahhoz, hogy csont nélkül essünk ki. Igaz, kár lenne tagadni, a másodosztályban töltött következő szezon mindenképpen jót tett a klubnak, ezért talán még azt is megkockáztatom, akár hálásak is lehetünk Bajzátnak és társainak. Később Nyíregyházára majd Pécsre igazolt, ahol 115 meccsen 82 gólt szerzett, ami egészen elképesztő teljesítmény. Summa summarum, mindenhol futószalagon termelte a gólokat, csak nálunk nem.
Az egri támadót követően talán a következő “jó nevű” magyar csatár, akitől a megváltást vártuk, Tisza Tibor volt. Az ötszörös válogatott támadó kétszer is megfordult nálunk: a 2004/2005-ös szezonban 42 meccsen 15, 2011 és 2014 között pedig 61 mérkőzésen szintén 15 gólt szerzett. 0,29-es meccsenkénti gólátlagával meg sem közelíti 0,47-es újpesti átlagát, bár az igazsághoz hozzátartozik, többször támadó középpályásként kellett helytállnia.
Talán az utóbbi évek Borsodban is megforduló csatárai közül a “legnagyobb név” Rudolf Gergely volt, immár sokadik példája annak, hogy az évekkel ezelőtti jó teljesítmény vagy pár hangzatos újságcikk nem fogja megváltani a világot. A válogatott, kétszeres magyar bajnok, BL csoportkörben is gólt szerző támadó olyan csapatok kapuját vette be korábban, mint a Juventus, az AC Milan vagy az AS Roma, az NB1-ben azonban úgy látszik acélosabb védelmekkel kellett szembenéznie, ugyanis 18 találkozón csak egy találatra futotta tőle, Pécsett, így 18 meccsel a háta mögött a bajnoki címvédő Győrhöz igazolt. A változatosság kedvéért ott már valamivel jobb teljesítménnyel örvendeztette meg a szurkolókat, 33 mérkőzésen 13 gólt szerzett. A vér nem válik vízzé, ezt követően Székesfehérváron egyszer sem zörgette meg az ellenfelek hálóját. Jelenleg szülővárosában, Nyíregyházán próbálja meg újra felépíteni magát.
2013-ban került Miskolcra Futács Márkó. Bár nem volt ismeretlen a hazai közönség számára, mégis nálunk játszotta első NB1-es bajnokiját a hórihorgas támadó. Üde színfoltja volt a bajnokságnak, 30 mérkőzésen 9 góllal terhelte az ellenfelek kapuját, mielőtt Törökországba távozott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a teljesítmény sem volt igazán meggyőző, a házi góllövőlista első helye bajnoki szinten “csak” a 9. helyre volt elég. Volt szó arról, hogy haza igazol, azonban végül a horvát bajnokságot és a Hajduk Splitet választotta.
Hasonló a helyzete Novothny Somának is: A támadó Veszprémből igazolt Nápolyba, ahol azonban nem tudta beverekedni magát a többek között Ciro Immobile vagy Gonzalo Higuaín nevével fémjelzett támadósorba, így Miskolcra került. Harminchárom bajnokin 8 gólt szerzett, ami a góllövőlista 6. helyére volt elég. Bár ő is a szurkolók kedvencei közé tartozott, meccsenkénti 0,24-es gólátlaga amolyan “vakok között félszemű a király” esetre hajazott. Végül Belgiumba szerződött, amennyiben azonban felfüggesztik az Újpest átigazolásoktól való eltiltását, a fővárosi lila-fehéreket fogja erősíteni.
Cikkünk végére hagytam az egyetlen olyan játékost, aki még mindig csapatunkat erősíti. Bacsa Patrik 2010. májusában debütált a Diósgyőr első csapatában, azóta pedig már nyolcadik szezonját kezdi nevelőegyesülete NB1-es alakulatában. Ezen évek alatt nem kevesebb, mint 23 bajnoki gólt szorgoskodott össze. Úgy van, 23-at, azaz szezononként 3,2-t. Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy egy 30 fordulós bajnokságban 10 bajnoki meccsenként van egy gólja, támadóként.
Bár szerepelnek a listán közönségkedvencek, és olyan játékosok is, akiket a mai napig emlegetünk a lelátón nem kifejezetten irodalmi stílusban, Pepe talán a legmegosztóbb személy mind közül. Nem állok távol az igazságtól, ha azt mondom, a szurkolók többsége – én is – külön szorít neki saját nevelésű játékosként, azonban sajnos úgy látszik, nem fogja befutni a pár éve még számára jósolt karriert. Egy jó fizikumú, technikás és az átlagnál intelligensebb játékos nem engedheti meg magának, hogy ne tegyen meg minden tőle telhetőt nevelőegyesülete, második családja sikeréért. A kritikus hangvétel nem véletlen, Patrik a listán szereplő egyetlen olyan játékos, aki nem “zsoldosként” érkezett, és akiért egy emberként szorít minden egyes Diósgyőr drukker. Én személy szerint hiszek abban, hogy a legjobb Bacsa Patrikot még nem láttuk, és fog ő még sok kellemes percet okozni a szurkolóknak !
Sajnos a tendencia régóta tart. Mi, mezei szurkolók hosszú szezonok óta vitázunk azon, mi is lehet az oka annak, hogy a Miskolc tábla több korábbi klasszis támadóra hasonlóképpen hat, mint a Kryptonit Supermanre. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a támadó teljesítményét nagyban meghatározza, milyen játékosok veszik körül, és helyzetbe tudják e hozni a sokszor kiszolgáltatott csatárt. Mi szurkolók nem tehetünk mást, mint reménykedünk abban, hogy belátható időn belül érkezik egy “megmentő”, aki a klub hagyományaihoz méltó helyre repít majd minket.
Nekünk miskolciaknak a reménykedésben már nagy rutinunk van…
