Második vereségét szenvedte el csapatunk a bajnokságban a szombati játéknapon, hazai pályán maradtunk alul a nem éppen verhetetlen Honvéd csapata ellen. Két meccsen kilenc gólt kapva csúsztunk vissza a középmezőnybe és az álomszerű rajt után a kőkemény valóságba. Nyúljunk ismét az InStathoz, nézzük meg, hogy mit árulnak el a számok a hullámvölgyünkről.
Nos, elsősorban azt, hogy a jelenlegi tendenciák mellett ez a szereplés nem csak egy hullámvölgy, hanem sokkal inkább egy mélyrepülés jeleit mutatja. Csapatszinten a szezonban először sikerült felülmúlni aktuális ellenfelünket bármilyen mutatóban, pontos passzok arányában voltunk jobbak a Honvédnál, sajnálatos, hogy ezek többnyire alibipasszokat jelentettek, amelyeket a fantáziátlan támadójáték utánfutójaként vontattunk szinte végig a meccsen.
Pontosabban passzoltunk és több szögletünk volt, de ez kevés a győzelemhez amíg hiányzik az ötletes és gördülékeny támadójáték
Nyilvánvaló persze, hogy taktikailag nehéz mit kezdeni egy olyan találkozón, ahol rögtön az első percekben vezetést szerez (ráadásul büntetőből) az ellenfél, ám ez nem jelent mentséget arra, hogy a verhető erőkből álló Honvédot még csak kemény feladat elé sem állítottuk ezen az esős délutánon. Az egyetlen pozitívum (?) talán az, hogy az MLSZ ajánlását sikerült betartanunk a légiósok és – részben – a fiatalok tekintetében. Sajnos azonban – nem megbántva ifjú tehetségeinket – éppen ez volt a hétvégi vereség neuralgikus pontja.
Az ajánlás persze nem újkeletű, az előző szezonban is létezett már, azért szeretnék mégis külön kitérni rá ezúttal, mert ezen a találkozón különösen erősen érződött a hatása, ami ráadásul később tovább eszkalálhatja a feszültséget a vezetőedző és a klub, valamint a szurkolók és a klub viszonylatában, sőt a játékoskereten belül is.
Alapvetően megállapíthatjuk, hogy sem a légiósaink, sem a fiataljaink nem tudtak felnőni a szükséges szintre szombaton, tehát nincs szó arról, hogy pusztán azért maradtunk volna alul, mert fiatalabb kerettel indultunk volna csatába. A Marco Rossi által pályára küldött tizennégy játékos átlagéletkora 24,2 év volt, a mieinké 25,4, így nehéz is lenne ebbe az irányba indulni. Ami az InStat által mért teljesítményt illeti, látványos a lemaradásunk (a játékosok átlagát tekintve 164-202), amiből viszont mély vízbe dobott fiataljaink erősen kivették a részüket. Három saját nevelésű játékosunk jutott szóhoz:
- Oláh (151)
- Ternován (156)
- Bacsa (142)
A Honvédnál, ha csak a három legjobban teljesítő fiatalt vesszük:
- Bobál (204)
- Koszta (273)
- Gazdag (224)
Bacsa Patrik alulmúlta önmagát, hatástalan volt a Honvéd védelme ellen
Jól látszik tehát, hogy – finoman fogalmazva – jobb napot fogtak ki a vendégek ifjú titánjai, ám ennél nagyobb baj, hogy az MLSZ ajánlása és a klub iránymutatása megkötötték Horváth Ferenc kezét, aki nem cserélheti le szabadon a gyengébben teljesítő fiatalokat. Abszurd helyzet, de a szakmai munka irányítójának, aki alapvetően taktikáért, motiválásért, a játékosok formába hozásáért és nem utolsósorban a mérkőzés közbeni minél hatékonyabb változtatásokért felel, a klub költségvetését kell szem előtt tartania, nem csak a kezdő tizenegy kijelölésekor, de meccs közben is.
Ugyanennek a problémának a része, más előjellel, a légiósok szerepeltetése is. A keretünkben hét légiós szerepel (ami az MLSZ ajánlásában foglalt maximum), szerepeltetésük azonban már korlátokba ütközik, hiszen alapesetben csak hárman lehetnek a pályán. Horváth Ferenc választása az Okuka, Daushvili, Vela trióra esett. A statisztikáik alapján halványan kiemelkedtek a csapatból:
- Okuka (188)
- Daushvili (200)
- Vela (162)
- Griffiths (158)
- Nono (146)
Csereként még beállt Griffiths és Nono, ők azonban nem tudtak hozzátenni a csapat játékához, amiben ugyanakkor benne lehet az a fent említett tényező is, hogy a vezetőedző nem tudta helyettük azokat a játékosokat lehozni, akiket a teljesítmény alapján kellett volna. Arról pedig még nem is szóltunk, hogy ha Rados nem számítana légiósnak, valószínűleg már a kezdőben kaphatott volna szerepet.
A Honvéd két légióssal operált, akik végigjátszották a meccset és bár az ex-diósgyőri Kamber indexe nem lett túl impozáns, mégis volt egy-két olyan kulcspassza, amellyel elévülhetetlen érdemeket szerzett a vendégek győzelmében (második tizenegyes előtti tért ölelő indítása például).
- Lovric (193)
- Kamber (155)
A citált mutatók olyan dologra világítanak rá, amely egyébként is nyilvánvaló kellene, hogy legyen: az MLSZ kritériumainak megfelelni és közben eredményesen szerepelni csak akkor lehet, ha egyrészt a fiatalok, akiket szerepeltetni kell, nem kerékkötői a csapatnak (vagy legalábbis képesek stabilan teljesíteni), illetve a légiósok olyan húzóemberekké válnak, akik megkérdőjelezhetetlenné teszik a helyüket a csapatban. (Ennek tükrében reménykedhetünk benne, hogy Okuka távozása megágyazhat egy minőségi légiós leigazolásának.)
A statisztika alapján Buba volt a csapat legjobbja, de támadásban nem tudta azt a pluszt hozzátenni a játékhoz, mint Elek, miközben a spanyolok beleszürkültek a mezőnybe
A 2-9-es gólkülönbséggel lehozott két meccs után újra a türelem lett a kulcsszó (avagy aki fiatalokat követel a csapatba, az várjon türelemmel amíg felnőnek az NB1-hez), amit az első két forduló lelkesedése után keserű pirulaként kell lenyelnünk, ám sajnos azzal a tudattal, hogy a realitást az utóbbi két meccs tükrözte inkább. Horváth Ferenc szavai sajnos nem köszöntek vissza a pályán, a Honvédnak egy szúnyogcsípés is jobban fájt volna, mint ennek a három pontnak a megszerzése, ugyanakkor a fentiekben taglalt MLSZ szabályozás visszásságait joggal hozta fel a szakember.
Mindent egybevetve a Haladás elleni, nehéznek ígérkező meccsen egy vállalható eredményhez mindenképp szükség lesz jól játszó fiatalokra, masszív védekezésre, sokat javuló légiósokra és nem utolsósorban Elek Ákosra, akinek a csapat játékára gyakorolt hatása egy külön, hosszabb elemzést is megérne. Remélhetőleg visszatér az első két forduló formája és kis szerencsével pontot, pontokat hozhatunk el Sopronból.
A kép forrása: dvtk.eu
