Szombaton délelőtt már a meccsre gondolok, szerdától várom én ezt a szép napot.
Vártam is, duplán, hiszen úgy esett, hogy születésnapom alkalmából egy nagyszerű, teltházas keleti rangadóval ajándékozott meg a sors. Az internetes stream nálunk legalább annyira vonzó alternatíva meccsnézésre, mint fekete-fehér képeslapokat nézegetni a Bahamákról, de hát mit lehet tenni, ezt adta a gép. Na de sebaj, a csapat így is megállíthatatlan, nincs már Horváth Feri, mindenki mosolyog, felpörögtünk a kabaré tréfákon a meccs előtt, ma már tényleg nem történhet semmi baj. Bent maradunk csont nélkül, a szakmai stáb is megmondta, és ha mások nem, ők aztán igazán értenek hozzá. Irigylem is az új edzőt, hogy ilyen kivételes labdarúgókkal dolgozhat.
Aztán megjött a torta. Igazán ízletes, krémes, finom gyümölcs darabokkal, tejszínhabbal. Lehengerlő, csak úgy, mint a játékunk. Öröm nézni, ahogy a fiúk egymásért küzdve, apait-anyait beleadva „halnak meg” a pályán, a szurkolók is már extázisban vannak a lelátókon. Nincs itt gond, Vitya jól összerakta ezt a garnitúrát, nehogy már egy Loki fogjon ki rajtunk, elvégre papíron (is) sokkal erősebbek vagyunk náluk.
Torta után érkezett az ajándék. Csak amikre vágytam, egy könyv a repülésről, és még egy, focis, naná, ezt a ziccert az én esetemben nem lehet kihagyni. Apropó ziccer, sorra vezetjük a jobbnál jobb támadásokat, a csatáraink brillíroznak, a védőink kőkeményen állják a sarat, a kapusunk is lehúzta a rolót mára. Közben megtudom, hogy a repülésirányítók miféle titkos kódok alapján kommunikálnak a pilótákkal. Lehet ezt kellene bevezetni a fociban is, hogy a játékosok tudják, merre van az előre, a hátra, vagy úgy egyáltalán, a kapu. Bár ez a mi fiainkra ma nem vonatkozik, esélyt sem teremtünk az ellenfél számára, egyértelműen uraljuk a játékot.
Az ajándékok után lassan a készülődésé a főszerep, az esti születésnapi buli számunkra is legalább annyira vonzó a közeli klubban, mint amennyire a játékosainknak a szórakozás, egy-egy fényes győzelem után. Emberek volnánk, na, mi is, ők is megérdemeljük az ilyesmit egyszer-kétszer egy évben. Felőlem aztán ott költik el a fizetésüket, ahol akarják, hiszen hétről-hétre megörvendeztetnek bennünket, szurkolókat. Ahogyan teszik azt ma is.
Minden készen áll. Az eredmény varázslatos, győzött a csapat, a szurkolók még mindig énekelnek a stadionban, de az edzői értékelést valahogy nem nagyon értem. Miért beszélnek ezek ilyen fura nyelven? Nem.. Ezt nem hiszem el. Véletlenül egy negyedosztályú angol meccset sikerült „behangolnom” az interneten, százhúsz soros felbontásban, kommentátor nélkül. Remek.
Na de mi a helyzet Debrecenben? Ja, sima 3-0, nem ide.
Boldog születésnapot.
