Itt vagy most

Meccsváró: Diósgyőr-Újpest

A bajnoki szünet fontos volt mind a két együttes számára, elég rosszul kezdődött a tavaszi szezon a csapatoknál. Következő ellenfelünk a döntetlenkirály Újpest együttese, mely ideiglenes hazai pályánkra látogat el hozzánk holnap délután.

Az Újpest csapatára azt lehet mondani, hogy kiegyensúlyozottan szerepel a bajnokságban, ugyanis 23 forduló alatt már 10 döntetlent gyűjtött össze, igaz, hogy mindössze 7 alkalommal nyert, de megverni is elég nehéz volt, ebben a mutatóban csak a Videoton és a Fradi jobb náluk. Ha csak a tavaszi szereplést vesszük figyelembe, akkor azt láthatjuk, hogy túl sok pontot nem szereztek a fővárosiak sem, viszont 4-ből három meccset is élcsapatok ellen vívtak meg. A nyitányon a Videoton nagyon elverte őket (5-1), utána viszont idegenben múlták felül a hektikusan szereplő Haladást 2 góllal. A Fradi ellen elszenvedett 1 gólos vereség nem mondható szégyenteljesnek, ahogy az sem, hogy a bajnoki címért még versenyben levő Honvéd pályáján ért el döntetlent a gárda. A bajnoki szünetet követően az aktuális ellenfelünk is érdekelt volt még a kupában, talán azt mondhatni, hogy demoralizáló vereséget szenvedtek a Vasastól, ami remélhetőleg kihat a hétvégi önbizalmukra is. Elmondható még az Újpest csapatáról, hogy helyezésükhöz képest sok gólt rúgtak, viszont kapott gólokban sem szerénykedik a gárda, belátható tehát, hogy szeretik felvállalni a nyílt játékot. Az előrejátékban pedig a légiósok a legeredményesebbek, a házi gólkirály Bardhi, aki már 8 gólt szerzett, őt követi kissé lemaradva Andric, aki 4 gólt ért el. A kupameccs eredménye még az is, hogy várhatóan 2 játékos kimarad a csapatból, az egyik a szintén 4 gólt szerző csatár Lázok János, a másik pedig a rutinos védő Mohl Dávid.

Mit várhatunk ellenfelünktől?

A kapuban nagyobb a valószínűsége annak, hogy a már szinte veteránnak mondható Balajcza Szabolcs áll majd, róla nem kell sokat beszélni, ismerjük képességeit, a Vasas ellen azonban mindkét kapott gólt az ő számlájára írták a szurkolók, egyre többen követelik a távozását.

A védelem felállítása lesz a legnagyobb kérdés az Újpestnél, ugyanis ha azt vesszük, hogy a játékosok pozícióját tekintve az egész keretben mindössze 4 ilyen játékos található és abból az egyik ráadásul még meg is sérült, akkor következtethetünk rá, hogy mindahányan játszani fognak. Jelenleg ez a 3 bevethető ember: Heris Jonathan, Kecskés Ákos és Kálnoki Kis Dávid. A 4 védős rendszer így vagy 3 védősre csökken, vagy egy védekező stílusú középpályás kerül be a védelembe. A jobbhátvéd posztján hosszabb ideje meglepően jól teljesít a korábbi jobbszélső, Balázs Benjámin.

Aktuális ellenfelünk általában 5 középpályással játszik, akik nagyrészt ugyanazok a játékosok, nincs nagy rotáció. Jelen esetben ez a Windecker, Cseke, Andric, Diarra, Balogh fogat. Itt már kicsit nagyobb Nebosja Vignjevic merítési lehetősége, ha valakivel elégedetlen, akkor van variációs lehetősége.

A csatársort általában 1 fő alkotja, aki leginkább a sérüléséből felépült Bardhi, vagy a jelenleg sérült Lázok János, de Angelov is megkapja néha a lehetőséget, többnyire csereként.

Ami a saját portánkat illeti, Elek távozása után be kellett tölteni a tátongó űrt, amit elég nehéz úgy, hogy sérült a posztján játszatható másik játékos. Ennek eredménye lett a korábbi kövesdi légiós Mevoungou leigazolása, aki a kupameccsen egész jó teljesítményt nyújtott. A keret már olyan szempontból teljes, hogy a válogatottól is visszatértek az emberek, 4 fontosabb hiányzónk van, Busai, Fülöp és Dausvili is sérüléssel bajlódik, Novothny pedig sárgalapos eltiltását tölti. Bódog Tamás érkezése jól láthatóan felrázta a csapatot, olyan mentalitást láthattunk a fiúktól, amilyen már régen ne, Remélhetőleg ez a motiváló képessége Tamásnak megmarad és harcban lehetünk a bennmaradásért a végén. A kupameccsen is láthattuk, hogy a Fradi is a gálacsapatot küldte pályára és csak a szerencsének, illetve a mi fáradtságunknak köszönhetik a hazai győzelmet.
Az elmúlt hat Újpest elleni hazai bajnokit megnyertük, egy esetleges sorozatbeli hetedik győzelem nagy lökést adhatna az utolsó 10 fordulóra.

Várható kezdőcsapatok:

Diósgyőr: Rados – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás – Kitl, Mevoungou – Vela, Nono, Ugrai – Szarka

Újpest: Balajcza – Balázs, Heris, Kecskés, Kálnoki Kis –  Windecker, Balogh – Andric, Cseke, Diarra – Bardhi
A találkozó játékvezetője Farkas Ádám lesz.

Ez történt legutóbb:

 

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK