A Ferencváros ellen lépett pályára a DVTK az NB1 25. fordulójában. Az összeállításunkban semmi meglepetés nem volt, biztatóan kezdtük a mérkőzést, aztán a hazaiak fokozatosan átvették az irányítást, majd a félidő felétől ismét kiegyenlített játékot láthatott a mérkőzésre kilátogató néhány ezer szurkoló. Nem volt igazán magas a színvonal, sok hibával játszottak a csapatok, a kapuig elvétve jutottak el, talán még nekünk volt több helyzetünk. Aztán egy pontrúgás utáni helyzetből, amiből már korábban is voltak fejeseink, sikerült megszerezni a vezetést pont a félidő vége előtt Tamás Márk révén, aki balhátvédként biztató teljesítményt nyújt, valami olyat, amit vártunk tőle, amikor szinte napra pontosan 1 évvel ezelőtt interjút készítettünk vele. Sokszor volt már szó róla, hogy egy gyengébb csapat számára adja magát a pontrúgás utáni szituációk begyakorlása, hiszen ezzel lehet kompenzálni a támadásépítésben levő hiányosságokat, könnyen helyzeteket lehet kialakítani. Bódog Tamás ezt jól látja, nem véletlenül megy át Eperjesi elvégezni a bedobásokat a bal oldalra, ha az ellenfél tizenhatosának a környékén vagyunk. Az is rengeteget jelentett az első félidőben, hogy Mevoungou stabilitást adott a középpályánknak, ami korábban sok meccsen hiányzott ősszel.
A második félidő elején is velünk volt a kapufa, a hazaiak elég vehemensen kezdték a játékrészt, két cserével próbálták felrázni a csapatukat. Aztán elmaradt egy 11-es, egyértelműen kezezett Ugrai szabadrúgásánál a sorfalban álló játékos, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A Ferencváros játékosai egyre bizonytalanabbak lettek, nem nagyon volt ötlet a játékukban, nem érződött, hogy fel fogják tudni törni a DVTK védelmét, nagyon fegyelmezetten zártunk vissza. A 65. perc környékétől lehetett érezni, hogy fáradunk, ekkor már az első félidőben látott esetleges támadásépítések is elmaradtak, szinte csak a védekezésre koncentráltunk, előrevágtuk céltalanul a labdákat, amikor megszereztük. Bódog próbált frissíteni a csapaton, az Újpest elleni meccs hőse, Makrai állt be az utolsó 20 percre, bár inkább a védelmet kellett volna megerősíteni. Az elfogult kommentátor Eperjesi teljesen ártatlan kezezését, amikor a természetes helyzetben levő karjára felpattant a labda, külön kiemelte, bezzeg akkor mélyen hallgatott, amikor a másik oldalon egyértelmű kezezés volt a második félidő első perceiben. Az utolsó 15 percben hősiesen, önfeláldozóan védekeztünk, de védekezésben is egyre több hibát vétettünk, a levegőben lógott az egyenlítő gól, ami aztán meg is érkezett, a szinte már lépni se bíró Karan és a tétovázó Rados között könnyedén szerzett gólt a Ferencváros. Továbbra is támadásban maradtak a hazaiak, mi pedig védekeztünk, ahogy tudtunk, de teljesen beszorultunk. Az utolsó percek lassan peregtek le, parázs jelenetek zajlottak le a találkozó végén, de végül a hármas sípszó azt jelentette, hogy elhoztunk egy pontot Budapestről.
Úgy érzem, hogy az erőnléti lemaradásunk miatt ebből a meccsből sokkal többet nem lehetett volna kihozni, talán akkor nyerhettünk volna, ha a játékvezető nem hagyja otthon a szemüvegét, és megítélte volna javunkra a jogos büntetőt, amikor 1 góllal vezettünk. A hibák ellenére ez egy nagyon szép eredmény, és egy nagyon fontos pont, ami a bajnokság végén sokat jelenthet, szép volt fiúk! Akik szintén minden dicséretet megérdemelnek, azok a DVTK szurkolói, akik 90 percen keresztül buzdították a csapatot, végig csak az ő hangjukat lehetett hallani.
Folytatás pár nap múlva a Honvéd ellen, hajrá Diósgyőr!
