Itt vagy most

Menekülés a győzelembe: Diósgyőr-Vasas értékelő

Az egyik legfontosabb meccshez érkeztünk a bajnokságban, mindössze 5 forduló volt hátra a mérkőzés előtt, kis szerencsével akár a vonal fölé is kerülhetünk a forduló után. A mérkőzés előtt Bódog Tamás videoüzenetben kérte a szurkolókat, hogy a helyszínen buzdítsák a csapatot, mondván minden segítségre szükség van. Ennek eredménye egy nagyon jó hangulatú szurkoló sereg lett, nem sok hiányzott a teltházhoz. Kicsit talán az az egy tény ingathatta meg a győzelem iránti bizalmat, hogy a mérkőzés játékvezetőjének Kassai Viktort nevezték meg az okosok.  Ezzel kapcsolatban van egy jó hírem, már képes felismerni a lest, alkalomadtán. A rossz viszont az, hogy még mindig kritikán aluli, amit bíráskodás címszóval művel a pályán.

18191748_120332000467239946_1126467525_n

A mérkőzést a szokott módon agilisen kezdtük, aminek meglepően gyorsan eredménye lett. A szurkolói körökben sokszor bírált Szarka a korábbi meccseken elvégzett jelentős mezőnymunka után végre megmutatta támadói képességeit is, és egy kapushiba után fejjel vette be a Vasas kapuját. A megszerzett találat jól láthatóan még több önbizalmat adott a fiúknak, a továbbiakban is sikerült nyomás alatt tartani a vendégek védelmét. Az első félidőben még sikerült kialakítanunk 2 ordító ziccert, amiket hatalmas bravúrral védett Nagy, talán picit jóvá is téve a korábbi hibáját. A későbbiekben picit talán elkényelmesedtünk, inkább a mezőnyben folyt a játék, számottevő helyzet nélkül. A meccs első felében Antalnak komolyabb dolga nem is akadt, viszont a pontatlanságunk miatt nekünk sem volt igazán esélyünk kialakítani bármilyen veszélyt is.

A második játékrész Vasas helyzettel kezdődött, majd enyhe vendég mezőnyfölénnyel folytatódott. Jobbára kontrákkal próbálkoztunk, nem túl nagy sikerrel. Az első negyed órában kicsit mintha aludtunk volna, Antal védéseire is szükség volt az eredmény megtartásához. Ezek után kicsit sikerült a védekezésben egységesebbé válni, nem engedtük a Vasast támadásokat építeni, érkezett a pályára Makrai, úgy tűnt, hogy kontrajátékra rendezkedünk be. Majd a 70. percben egy rögzített szituációban leblokkolt mindenki, a semmiből egyenlített a Vasas. De, mint ismeretes, szegény embert az ág is húzza, néhány perccel később jött a Kassai Moments Production. Ez a senkiházi, alkalmatlan, nagyképű, bírók szégyene egy egyértelmű színészkedést “nyelt” be, aminek következtében egy maximum sárga lapos csibészségért azonnali pirossal küldte le Liptákot, aki ha gyorsabb, akkor nagy valószínűséggel kiüti Kassait. Ekkor reménytelennek tűnt a helyzet, a vendégek komoly nyomást kezdtek gyakorolni a fiainkra. A 85. percben egy elhamarkodott Vasas szabálytalanság után pedig visszaadott valamit a sors. Makrai szép cselek után kilőtte a hosszú sarkot. A STADIONBAN ÉS EGÉSZ MISKOLCON IDEGÁLLAPOTBA KERÜLTEK a drukkerek, újra meg van a vezetés, még akkor is, ha ezt nagyon nem akarták a fejesek. Az őrület a meccs végéig kitartott, hiába cserélték be a vendégeknél a játékos-edző Ferenczit, a győzelmet nem bitorolhatja már el innen senki!!!

Ha szerencsével is, de a küzdeni akarás kifizetődött, sikerült legyőzni egy újabb bajnoki címre törő együttest, az előzés és a vonal fölé kerülés pedig a Debrecen meccsétől függ mindössze, akik a Videotonhoz utaztak el ma.

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK