Az elmúlt évek során több alkalommal volt lehetőségünk olyan labdarúgók játékában “gyönyörködni”, akik túlzás nélkül sztárokként érkeztek Diósgyőrbe, hogy aztán a bokrok alatt, megszégyenülve – vagy éppen közutálatnak örvendve – meneküljenek következő állomáshelyükre. Az okokat sokan keresték, de a megoldás még várat magára, az azonban bizonyos, hogy halva született ötlet több évvel ezelőtti jó teljesítményekre alapozva nagy pénzekért Diósgyőrbe csábítani korábbi klasszisokat. A következőkben szeretnénk bemutatni az elmúlt évek legrosszabb miskolci igazolásait.
A sort egy középhátvéddel, név szerint az 52-szeres válogatott Sebők Vilmossal kezdjük. Az Újpesttel bajnoki címet szerző, majd Angliában, Németországban és Izraelben szereplő centerhalf érkezéséhez nagy reményeket fűztek a miskolci szurkolók, elvégre a 2006/2007-es szezonban a negyedik legtöbb kapott góllal zártuk a bajnoki küzdelmeket (szám szerint 52-vel). Ehhez képest a 2007/2008-as pontvadászatban a Sebők nevével fémjelzett védelem meg sem állt 63-ig. Ráadásul ki tudja mennyi lett volna a vége, ha nem egy bizonyos Köteles László áll a kapuban, sokszor már-már emberfeletti teljesítményt nyújtva…
A második névre talán csak a legelvetemültebb szurkolók emlékeznek. Rohan Ricketts 2010-ben érkezett Miskolcra, nem akármilyen pedigrével: a középpályás megfordult korábban az Arsenalban, a Tottenhamben (itt kétszer a hónap legjobb játékosának is megválasztották), illetve angol U21-es válogatottnak is mondhatta magát. Persze gondolhattuk, hogy valahol porszem került a gépezetbe, ha egy ilyen spíler mégis Magyarországon kötött ki. Végül egy, Aszaló elleni edzőmeccsen szerzett góllal tette le a névjegyét nálunk, a legemlékezetesebb tette azonban mégis az volt, amikor a tartalékban lejátszott bajnokiján Földesi Károly vezetőedző hívószavára nem volt hajlandó elhagyni a pályát. Később az angol Diósgyőrbe szerződését élete egyik legszörnyebb döntésének nevezte, de afelől kétsége sem lehet, hogy mi is hasonlóan szép emlékekkel gondolunk vissza rá. A támadó ráadásul a mai napig úgy gondolja, a klub kevesebbet fizetett neki a korábban megbeszéltnél, amikor pedig ezzel egy korábbi ügyvezetőnket, Dudás Hunort szembesítették, csak ennyit mondott: ” Azt sem tudom, ki az a Ricketts”. Bár mi se tudnánk…
Időrendben haladva elérkeztünk Bajzát Péterhez. “Tűzoltóként” érkezett Diósgyőrbe a centenáriumi évben, hogy három társával együtt (Zámbó Bence, Zoran Supic, Bojan Brnovic – akik szintén szerepelhetnének ezen a listán ) megmentsen minket a kieséstől, teljesítményük azonban sokkal inkább csak olaj volt arra a bizonyos tűzre. Pedig nem indult rosszul a dolog a kétszeres gólkirály részéről, az ünnepi teremtorna első mérkőzésén a Debrecen ellen két perc alatt két gólt lőtt, ezzel egy haknimeccsen ellőve szinte az összes “puskaporát”. Joggal remélhettük, hogy ő ment meg minket az NB2-től, elvégre pályafutása során eddig 192 gólt jegyez a profi bajnokságokban, apró szépséghiba azonban, hogy ezek közül mindössze kettőt vállalt Diósgyőr mezben. Mi pedig annak rendje és módja szerint kiestünk. Ha ennyi nem lett volna elég, Bajzát a legnagyobb riválisunkhoz, Nyíregyházára igazolt, mely csapat színeiben 42 találatnál állt meg.
A következő említésre méltó (a mezünkre azonban méltatlan) játékosunk a spanyol Enrique Carreno volt. Egy jó felépítésű, akkor legjobb éveiben járó spanyol csatártól joggal várhattuk volna a szebbnél szebb gólokat – voltak társai, akik kitaposták neki az utat Miskolcon – ő azonban 11 bajnokin egyszer sem tudott a kapuba találni. A listán szereplő társaihoz hasonlóan neki is nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
A 2012/2013-as szezonban érkezett hozzánk Rudolf Gergely. A Debrecen Bajnokok Ligája menetelése után Olaszországba szerződő támadó olyan csapatok kapuját vette be pályafutása során, mint a Juventus vagy az AC Milan, hogy ezt követően egy görögországi kitérővel érkezzen meg Miskolcra. Benne is a megmentő képét láttuk, elvégre az előző szezonban 30 bajnokin mindössze 42 gólt szereztünk. A találataink számához végül Rudolf egyet tudott hozzátenni, azt is egy vereséggel végződő pécsi bajnokin. Jelenleg a szülővárosában, Nyíregyházán játszik az NB2-ben.
Cikkünk harmadik légiósa a holland Julian Jenner. Szerződtetése nagy fegyverténynek számított, annak ellenére is, hogy gyakorlatilag az első naptól fogva hangoztatta, neki a Fradi az élete. Nem játszott sokat nálunk (6 bajnoki jutott neki), ha mégis, többnyire kocogott a pályán, a csapat játékához semmit nem tett hozzá. Legemlékezetesebb momentuma talán az volt, amikor egy ferencvárosi elvesztett bajnoki után nevetve ünnepeltette magát a fradistákkal, Diósgyőr mezben. Nem meglepő módon jelenleg nincs csapata, 33 évesen jó eséllyel már nem is lesz.
Végül, de nem utolsó sorban emlékezzünk meg Koman Vladimirről is. Hatalmas tehetségnek indult, az U20-as világbajnokságon gyakorlatilag annyi gólt rúgatott Németh Krisztiánnal, amennyit csak akart. Végigjárta valamennyi utánpótlás válogatottat, a felnőtt csapatban is játszott 36 mérkőzést, amiken 7 gólt jegyzett, Diósgyőrbe oroszországi kitérővel érkezett. Bár az akkor már alkalmazott InStat szerint több mérkőzésen is csapatunk legjobbja volt, az esetek nagy részében alibi passzokkal “szórakoztatta” a szurkolókat. Ha mégis többre vállalkozott, azzal gólpasszt adott – az ellenfélnek, egy gólos előnyben, a 93. percben, hazai pályán. Jelenleg Törökországban légióskodik, csapata, az Adanaspor utolsó a tabellán, jövőre jó eséllyel már a másodosztályban fognak szerepelni.
(Kép: Somló Ádám)
