Épp nekem jutott az a hálás, de az is lehet, hogy hálátlan feladat, hogy értékeljem a Diósgyőr elmúlt néhány hetét, leginkább az igazolásokat figyelembe véve.
Én attól az időponttól kezdeném, mikor Bódog Tamást nevezték ki a DVTK vezetőedzőjének, Horváth Ferenc helyére. Azt hiszem, beszélhetek többes számban, mikor azt mondom, hogy ilyen taktikát itt még nem láttunk. Legalábbis én biztosan nem. Rengeteg futással párosuló, állandó le- és labdavesztés utáni visszatámadás, ami bizony nagyon elnyerte a piros-fehér szurkolók tetszését, az ellenfelek részéről pedig leginkább a tanácstalanságot. Gyűjtöttük a pontokat olyan mérkőzéseken, amin nem nagyon kalkuláltunk nemhogy három, de jóformán még egy ponttal sem. Az utolsó fordulókban mégis izgulnunk kellett, mert pont az olyan párharcokat nem sikerült behúzni, amit az előzetes forma alapján simára vettünk. De még így is, ha csak Bódog Tamás tevékenykedését nézzük, akkor a negyedik legjobb eredményt produkáltuk a tavaszi szezon végére.
Ennek fényében én nagyon bíztam benne, hogy valami megváltozott, valami más lett itt Diósgyőrben. Hiszen, megmerem kockáztatni, hogy a legjobb edző dolgozik nálunk. Példás az a hozzáállás, ahogy kezeli a játékosokat, ellenfeleket, szurkolókat. És nem mellesleg hihetetlenül felkészült, profi szemléletmódot igyekszik meghonosítani. Azt mondják, hogy nyugaton már megoldották, miért ne lehetne itt is?! Tehát nagyon optimistán, nagy bizakodással tekintettem az ,,uborkaszezon” elé. Kik jönnek, kik mennek, milyen lesz a csapatunk? Túl nagy volt sajnos az elvárásom.
Jelentem nyugaton megoldották, de nálunk a helyzet változatlan. Volt egy edző, aki azt mondta, hogy … van itt, nem profizmus. Vezetőedzőnk révén belekóstolhattunk a profizmusba, de úgyis mondhatnám, hogy hagyták neki, hogy elhúzza a mézes madzagot a saját orra és a miénk előtt is. Távozott elölről egy olyan játékos, aki megalkuvást nem tűrve űzte-hajtotta saját magát és a csapatot is. Igaz a gólokkal adós maradt Soma, de láthattuk, hogy befutotta a pálya egész területét. Tehát volt védekező feladata bőven. És vele együtt hagyott itt minket Mevoungou, aki minden idők egyik legjobb afrikai légiósunk volt. Az ő helyzete teljesen érthető, hiszen a legnagyobb múlttal, legveretesebb eredménysorral rendelkező, kissé sem megalomán csapathoz igazolt, amit lassacskán minden jóérzésű, magyar fociért még rajongó szurkoló tényleg utálni fog.
Tehát elvesztettünk két meghatározó játékost, akiket igyekeztek pótolni, de ez nem nagyon sikerült. Megtartottuk Makrait, ami jó hír. Vele együtt érkezett Óvári Zsolt, aki nem volt meghatározó ember a másodosztályban sem. Szintén az NB2-ből jött hozzánk, a huszonhárom éves tehetség, Tóth Barnabás. Az Olympiakoszban is megfordult görög játékos, Nikolaos Ioannidis az elsőosztályú Tripolisból érkezik. Előtte harmad- és negyedosztályú csapatokban pallérozódott. Baloldalra Forgács Dávid jött, aki valódi erősítést jelenthet. Visszatért a kölcsönből Bacsa Patrik, aki a másodosztályú Kisvárda színeiben játszott, de inkább nem vagy csak perceket. Szintén visszatért hozzánk Oláh Bálint a ZTE-ből. Mindkét játékosra számít a szakmai vezetés. Tehát igazoltunk másod és harmadosztályú játékosokat, akik ide erősítés gyanánt érkeztek. Majd az idő eldönti. De valahogy nem így képzeltem el a csapat megerősítését. És a hírek szerint, figyeljük a szabolcs megyei első osztályban szereplő Tiszavasvári csapatából, a húszéves Ujj Istvánt, aki védőként és védekező középpályásként is bevethető. Bódog Tamás azt mondta, hogy nem ismeri a magyar viszonyokat, ahhoz képest olyan nevek merülnek, merültek fel, akikről még sosem hallottunk, vagy csak nagyon kevesen. Nekem felettébb gyanús, hogy ezek az igazolások és kiszemeltek, nem teljes egészében az ő kérésére kerültek itt rivaldafénybe. Én hiszek Bódog Tamásnak, viszont a mellette, fölötte dolgozóknak én valahogy már nem tudok, és nagyon nem szeretném, hogy az ő népszerűségét meglovagolva akarják letolni a torkunkon a sz..t is.
Az edzőmeccsekből is látszik, hogy a mester igyekszik megtalálni az ideális kezdőcsapatot, de elég nagy kihívás elé lett állítva, hiszen az általa kiszemelt játékosok közül talán senki sem érkezett. Úgy nehéz érdemi munkát végezni, ha nem azt kapod, amit elterveztél. Nagyon-nagyon nem szeretném és egyáltalán nem örülnék annak, ha úgy járnánk vele, mint Egervári Sándorral, hogy egyszer csak megunja, hogy lényegében ez az ígéret földje. Kicsit olyan, mint Amerika. A lehetőségek hazája, de az a baj, hogy itt nincsenek lehetőségek. És sajnos az már sokszor bebizonyosodott, hogy abból a bizonyosból várat építeni a legnagyobb zsenik sem mindig tudnak.
Egyszerűen azt érzem, hogy a tavalyihoz képest egyáltalán nem erősödtünk. Amiben nagyon bízom, az az, hogy Bódog Tamás kihozza a csapatból a 150-200%-ot, mert ő biztos, hogy képes erre. És, ha ez meglesz, akkor csont nélkül bennmaradhatunk. Ha ennél pedig többet hoznak ki a szezonból, akkor az már hab lesz a tortán!
Azt mondják, hogy nyugaton már megoldották.
Legyünk már egy kicsit nyugat, ha még keleten is vagyunk.
