Itt vagy most

Melyek a hiányposztok ? – 1. rész

Kezdésként szeretném hangsúlyozni, következő – előszezon-béli – cikkünkben az én személyes meglátásaimat olvashatjátok az aktuális keretünkkel kapcsolatban. Arra biztatlak titeket, fejtsétek ki a véleményeteket, ahogy én is teszem azt a továbbiakban.

Fejlődni, erősödni természetesen mindig lehet, és kell is. Sajnos nem vagyunk abban a helyzetben, hogy klasszis játékosokat legyünk képesek Diósgyőrbe invitálni, ám néhány érdekes célpont így is a hálónkban köthet ki.

A kapus poszt évek óta általános elégedetlenséggel tölti el a szurkolókat. Ivant – talán mondhatom ezt valamennyi Diósgyőr szurkoló nevében – tiszteljük és szeretjük, ám az lehet az érzésünk, több benne az akarat, mint a valós tudás, hiányoznak nála az alapok, vonalkapus, az utóbbi időkben látottaknál többre tőle már jó eséllyel nem számíthatunk, ráadásul hosszú sérülés után éppen felépülőben van, kérdés, vajon mikor kerül egyáltalán játékra alkalmas állapotba. Antal Botonddal kapcsolatban más lehet az érzésünk, az egyik – ha nem a – legjobb adottságokkal rendelkező, “fiatal”, magyar hálóőr, azonban az lehet a benyomásunk védései (vagy azok hiánya) láttán, hogy fejben nem képes felnőni még a nem túl magas NB1-es színvonalhoz sem. Ha csak egyet hibázik mérkőzésenként, de abból gólt kapunk, és már eleve tudjuk, hogy kvázi hátrányból kell kezdenünk a meccset, az a többiek játékára is rányomja a bélyegét. Ha igazak a találgatások, ebbe a pozícióba akár egy korábbi közönségkedvenc, az egykori válogatott-kerettag Köteles László, vagy a szerb Branislav Danilovic is érkezhet, aki éppen ma távozott Felcsútról, korábban a Videotonban és Debrecenben is alapember volt.
Update: Köteles szurkolói pletykák szerint nem kell Bódog Tamásnak.

A védelemben egy régi Diósgyőr-betegséggel találkozhatunk. Rendelkezünk máshol már bizonyított, ” jó nevekkel “, az igazán kiemelkedő teljesítmények azonban hiányoznak az egységtől, az 5. legtöbb, 30 kapott góllal fejeztük be az őszi szezont, temérdek egyéni hiba után. Más kérdés, hogy a vezetőség gyorsan kapcsolt, hetekkel az átigazolási időszak előtt bejelentették, hogy a tavalyi szezonban Debrecenben az év játékosának választott Dusan Brkovic érkezett hozzánk próbajátékra, aki azóta az orvosin is sikeresen átesett. Érkezésével felmerül egy érdekes lehetőség: A két kezdő középsővédőnk, Lipták Zoltán és Dejan Karan alapvetően megbízható játékosok, ősszel azonban többször sebesség és helyezkedés-béli gondok is akadtak a játékukban, egy Brkovic – kaliberű spíler viszont instant lökést adhatna nekik is, de nem helyettük, sokkal inkább mellettük ! A potens szélsőbekkek hiánya szinten egy háromvédős rendszerért kiált, kérdés, elég tökös lesz e Bódog ahhoz, hogy a nyilvánvalóan szintlépésre szoruló védelemben ekkora változást eszközöljön, ami jó eséllyel stabilizálná a hátsó alakzatot, és talán kevesebbszer kontráznának is le minket, mint az ősz során… A rögzített játékhelyzetek kivédekezéséről már nem is beszélve. Bármelyikük hiányzása esetén Tamás Márk, az utánpótlás válogatott keretébe behívott Ivánka Patrik, vagy az eredetileg védő Kocsis Gergő is betöltheti a beugró szerepét.

Tovább nyargalva a szélsővédőkre, szeretném leszögezni, a napjainkra talán legfontosabb poszttá avanzsálódott jobb és balbekkek között Diósgyőrben az utóbbi időben elvétve láttam olyan játékost, akik képesek voltak megfelelni a manapság velük szemben támasztott legalapvetőbb elvárásoknak: Bár név szerint védő a játékos, ennek ellenére a támadásokat is hatékonyan, már-már 3. és 4. szélsőként kell tudniuk támogatni. Utoljára talán az Okuka – Husic páros volt ilyen, Eperjesi is jó úton jár, helyettese, és a balszélen szóba jöhető alternatívák viszont az esetek nagy részében támadásban alig-alig képesek hozzátenni a csapat játékához, egy offenzív balbekket (vagy ha úgy tetszik, három centerhalf esetén inkább “szárnyvédőt”) tehát én örömmel látnék még a keretben.

A középpálya közepén többnyire Busai Attilával, Kocsis Gergővel, elvétve Nonóval és Tóth Barnával találkozhatunk, illetve adott esetben itt (vagy a balszélen) juthatna szóhoz az egykori kecskeméti tehetség, Kitl Miklós is. Az napjainkra kiderült, Bódog Tamásnál nem fogsz játszani, ha csak védekezni (Dausvili – bár neki súlyfeleslege is volt, de úgy gondolom, elengedésében az egysíkú játéka is szerepet játszott) vagy csak támadni vagy képes / hajlandó. Épp ennek – az egyébként szimpatikus – játékfilozófiának lett az áldozata a spanyol Nono is, aki ha pályán van, a keretben egyedüli módon képes a csapatot forgatni, a támadásokat szervezni, feltéve, hogy van kedve játszani. Defenzív hiányosságai miatt jól láthatóan “körön kívülre” került, nem lepődnék meg, ha legkésőbb nyáron távozna Diósgyőrből. A kezdő Busai – Kocsis páros védekezőbb felfogásban játszik (hiába a sok futás és letámadások, Bódog Tamás hátvéd volt, nyilván hatványozottan fontos számára a stabil védekezés), aminek sokszor a támadások látják kárát, mind mennyiségben, mind minőségben. Bár való igaz, a 3. legtöbb rúgott gól miatt nem panaszkodhatunk. Mindenesetre azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy miután Oláh Bálintot elengedtük Mezőkövesdre, Tóth Barna pedig eddig közel sem hozza a tőle elvárható szintet, itt szükségünk lenne minőségi tartalékra. Vagy akár egy új alapemberre…
(Kép: dvtk.eu)

 

 

 

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK