Itt vagy most

Instat – A számok bűvöletében: Ráadás

Az utolsó utáni rész következik, egy kis extra. Eddig az egyéni teljesítményekről esett szó az összes részben. Most a fordulóról-fordulóra elérhető statisztikából azt szeretnénk leszűrni, hogy hol is áll a Diósgyőr ebben a bajnokságban, mint CSAPAT. Az együttes össz mutatóinak felületes, de azért valamennyire átfogó elemzése lesz olvasható a következő sorokban, néhány kis információval megspékelve, hogy másokhoz képest mit alkottak a fiúk.

Kezdjük is a legáltalánosabb mutatóval. Az őszi szezon során az Instat index alapján értékelték a játékosokat. A bajnokság első felében, azok a játékosok, akik mérhető teljesítményt nyújtottak, belekerültek a csapat szintű értékelésbe. Ezekből az számokból jött ki a végeredmény. A Diósgyőr 227-es átlaggal mindössze a 7. helyen végzett, ami nem túl magas átlag, a listavezető Ferencváros 245 pontot hozott általában össze. A ligaátlagot a 6. helyezett Paks hozza pontosan, 228 egységre jött ki ez az érték.

A lövések számát tekintve már jobban állunk. Ha átlagoljuk az ősz eredményeit, akkor az 5. helyen áll a csapat 12,5 próbálkozással. Itt nem vagyunk nagyon lemaradva, hiszen az első Fradi is csak 14.6 lövést tud felmutatni.  Ebben az esetben a liga átlaga 12, itt már sikerült átlag fölöttit alkotni.

Ha az összes támadásépítést nézzük, akkor új győztest kell avatni, a Puskás lett a nyertes (874), bár kiindulva a helyezésükből, ez elég meddő építkezés volt. Nálunk pedig jön az eddigi legrosszabb hely, mindössze a 8. helyen zárunk 797 próbálkozással. Viszont a különbség nem olyan jelentős, így itt kiélezett volt a csapatok közti versengés.

Következik egy olyan kategória, amit sikerült megnyerni. Sajnos. A saját térfélen elkövezett szabálytalanságok. 19.4 volt a meccsenkénti átlag, ami a többiekhez képest elég magas, mivel a 2. helyen álló Újpest is csak 16.5 szabálytalanságot átlagolt, tőlük lefelé pedig csak tizedek választják el egymástól a csapatokat. Nem a jó mutatót sikerült behúzni tehát…

Labdatartásban sem mi vagyunk a királyok, a Honvéd meccsenkénti átlaga 55%, míg mi csak a 10. helyen szerénykedünk. Ugyan több csapat is van, akik %-os arányban kevesebbet birtokolták a labdát, de itt az értékelés az időtartamot vette figyelembe, így csak a Haladás és a Loki van mögöttünk.

A passzokat tekintve is erős a lemaradásunk, a Puskás az első helyen 503 passzal áll, mi pedig csupán 396-tal a 9. helyen vagyunk, betudhatóan a kevés érintéses játékunknak. Ez az információ úgy a legérdekesebb, hogy a passzok hosszúságában is csupán a 10. helyet értük el, tehát a játékosok még túl messzire sem próbálkoztak, meglehet tehát, hogy nem a játékstílus áll a sikertelenség hátterében. A kapu előterébe juttatott passzokkal már kicsit jobb a helyzet, a 3. helyen áll a Diósgyőr, 2 átadással lemaradva a vezető Honvédtól.

Jöjjön most néhány dolog, amiben első a csapat. Valószínúóűleg Ugrainak köszönhető, hogy a legtöbb cselt meccsenként a Diósgyőr mutatta be, szám szerint 33 próbálkozásból 20 volt sikeres átlagban. A letámadós taktikának köszönhetően pedig mi szedtük fel a legtöbb szabad labdát az ellenfél térfelén. A sok szabálytalanság mellett viszont a legtöbb szerelés is a diósgyőri védelmet illeti.

A fenti statisztikákból mindenki maga döntse el, hogy mennyire fontosak, mennyit tettek le a játékosok az asztalra csapatként.

 

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK