Itt vagy most

Meccsváró: Paks – Diósgyőr

Mi, a magyar foci szerelmesei lassan kezdünk hozzászokni, hogy bár februárban már kezdődik a bajnokság tavaszi szezonja, szinte minden éven aggódhatunk, kénytelenek leszünk e tovább nélkülözni kedvenc pontvadászunkat az időjárási nehézségek miatt. Ez idén sincs másként, Pakson felmerült, hogy a pályát borító hóréteget a hazai klub nem lesz képes szombatig eltakarítani, ezért játékosaik pár szurkolóval kiegészülve hólapátot ragadtak, a bajnokit pedig megrendezik.

Az atomvárosiak idén 12. éve már, hogy kizárólag magyar játékosokat foglalkoztatnak, az aktuális szezonban sincs okuk szégyenkezni, 24 ponttal a 7. helyet foglalják el, egy ponttal követnek minket a tabellán. Hazai pályán gyakorlatilag a “mumusainknak” számítanak, 2 győzelem és 4 döntetlen mellett ötször is kikaptunk már Pakson, ám idén saját pályájukon 9 meccsükből csak 3-at tudtak megnyerni, igaz, vereséget is mindössze 2 alkalommal szenvedtek. Télen két új játékossal erősítettek, Jelena Richárd kölcsönből tért vissza a csatársorba, Fejes Andrást pedig a Videotontól szerezték meg. Az ő leigazolása egyébiránt nálunk is felmerült.

Utolsó téli edzőmérkőzésükön attól az Olimpic Donyeck csapatától szenvedtek 1-0-ás vereséget, ahonnan Shestakov hozzánk igazolt.

Mit várhatunk ellenfelünktől ?

A kapuban minden bizonnyal a miskolci születésű, korábbi debreceni hálóőr, Verpecz István szerepel majd.

Előtte korábbi jobb bekkünk, Vági András, Gévay Zsolt, az U21-es válogatott egyik alapembere, Lenzsér Bence, valamint az NB1 egyik legjobb balhátvédje, Szabó János sorakozhatnak majd fel.

A középpályán jó eséllyel az egyik U20-as VB “hős”, Simon Ádám, a meglepően gólerős fiatal szűrő, Papp Kristóf, valamint a támadások szervezéséért felelős Bertus Lajos játszanak majd, kifejezetten masszív középpályát alkotva. Ha Bódog Tamás újra 4-4-2-es hadrendben küldi pályára a srácokat, itt nem csak mennyiségbeli, de minőségbeli hátrányban is lehetünk.

A támadótriót Haraszti Zsolt, Hahn János és Bartha László alkothatják majd. Utóbbi csapata legeredményesebb játékosa 5 találattal, míg a kezdő center, Hahn eddig 19 bajnokin mindössze egyszer talált a kapuba.
Ha Csertői Aurél vezetőedző úgy dönt, akár újabb ex-diósgyőri játékossal is találkozhatunk majd, Nikházi Márk ugyanis Vágihoz hasonlóan az atomvárosiakat erősíti.

A paksiakkal ellentétben mi le tudtuk játszani a hétközi kupamérkőzést, ami kétélű fegyver lehet a szombati bajnokira nézve. Egyrészt jól is elsülhet, hogy gyakorlatilag 90 perccel több lehetőségünk volt csiszolni az egyes játékelemeken, illetve a játékosok önbizalmának sem tehet rosszat, hogy győztes tétmeccsel a hátuk mögött érkeznek Tolna megyébe. Másrészt azonban előfordulhat, hogy ott lesz a fiúk lábában a kellemetlen körülmények között végigrobotolt találkozó, ezért úgy gondolom, nem a kedden látott tizenegy fog a kezdősípszóra kifutni a zöld (fehér) gyepre.
Azt már láthattuk, képesek vagyunk megtörni a hosszú évek óta húzódó rossz sorozatainkat (a Loki decemberi legyőzése), folytathatjuk ezt Pakson is, ahová hagyományosan nem a 3 pontért járunk. Hat pontra a kiesőzóna, ugyanennyire a dobogó, a Kupa mellett a pontvadászat tavaszi fele is tartogathat számunkra meglepetéseket.

Várható kezdőcsapatok:
Paks: Verpecz – Vági, Lenzsér, Gévay, Szabó – Papp, Bertus, Simon – Haraszti, Hahn, Bartha
Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás – Vela, Busai, Kocsis, Shestakov – Ugrai, Ioannidis
A találkozó játékvezetője Solymosi Péter lesz, aki a két csapat szeptemberi találkozóját is dirigálta. Ott 4-2-es vereséget szenvedtünk.

Ez történt legutóbb:

 

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK