Megkezdődött a tavaszi szezon a bajnokságban, így csapatunk is nekivágott a fagyos atomvárosnak. Amennyire vártuk a nyitányt, akkora csalódás lett a vége. 2 hónapon keresztül minden nap húzhattunk a naptárra egy x-et, holnap reggel is már csak 1 nappal lesz kevesebb hátra a kezdésig. Erre jön egy ilyen gyászos produkció és a szkeptikusabbak máris kevésbé várják a következő ütközetet. Pedig nagy meccs vár ránk, az ellenfél a Ferencváros, a bajnoki listavezető, aki egy magabiztos győzelemmel küldte padlóra a tavalyi bajnokot az elmúlt héten. Akiket nem mellesleg újra elkísér a táboruk, ezzel erősítve az amúgy sem gyenge önbizalmukat.
A Ferencváros a Videoton ősz végi botlásainak köszönhetően átvette a vezetést a bajnokságban, folyamatosan erősítenek, próbálják a tavalyi szezonban nyújtott gyengébb produkciót feledtetni. A kupából már kiestek, így számukra 1 cél maradt: bajnokságot nyerni. Ismét. Az anyagi lehetőségeik többszörösére rúgnak bármely más magyar együttesnek, ennek ellenére kiélezett a küzdelem a dobogó legfelső fokáért. A Fradi idén stabilabb képet mutat, mint az ezt megelőző idényben, 20 mérkőzésükből mindössze 2 zárult vereséggel, mindkétszer vendégként szerepeltek. A Haladás és a Videoton volt jobb formában, amikor meccseltek egymással. A kapott gólok tekintetében ők állnak a legjobban, mindössze 19 gólt kaptak, ez meccsenként kevesebb, mint 1 találat, ellenben 43 gólt szereztek, ami holtversenyben a legtöbb, ütközetenként több, mint 2. Az előjelek így hát nem túl biztatóak, tekintve, hogy a játékunkban semmilyen elképzelés nem volt a hétvégén, illetve újabb hétközi kupamérkőzés nehezíti a csapat életét. Ellenfelünk viszont kipihenten utazhat Debrecenbe.
Ha a szurkolókra térünk rá, akkor megállapítható, hogy a korábbi évektől eltérően nem foglalkoznak velünk túl sokat a zöldek. Annyira magabiztosak, hogy egy sima győzelemmel elintézik a dolgot, nincsenek hosszas eszmecserék arról, hogy milyen nagy csata lenne várható. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy visszatérnek az igazi szurkolók a lelátóra, újra lesz valamicske hangulat egy magyar focipályán is. Ezzel kapcsolatban viszont sérelmezik a jegyárakat, sőt a klub felelősségét firtatják, hogy nekünk 500 Forint a jegy, nekik pedig 2300. (Mondjuk ez nem olyan nagy probléma.) A továbbiakban az szolgáltatja a témát, hogy megnehezült a magyar csapatok dolga az európai kupaporondon. Eddig is ritka volt a magyar siker, de most még nagyobb náluk a riadalom. Már arról álmodoznak, hogy a BL csoportkörét hogy nem fogják elérni. A bajnoki címet már a bajnokság kicsit több, mint felénél is biztosra veszik, pedig csak 3 pont az előnyük a 2. Videoton előtt. De hát magas lóról lehet nagyot esni, remélhetőleg a szurkolók nagy arca a vigyor helyett elkomorul az év végén, és rájönnek, hogy nem kellene előre inni a medve bőrére.