Diósgyőr közérzeti kérdés. Így volt ez ötven éve is. Ha nyert a csapat termelt a gyár, ha kikapott, még az acél sem izzott elég pirosan. Nem az elfogultság mondatja velem: a DVTK az ország legcsodálatosabb csapata. Sokszor meghaltunk, de mindannyiszor feltámadtunk, mint valami számítógépes játékban, ahol hiába puffantanak le, újrakezdhetjük, mert sok életünk van.
Megszűnés szélén senki nem táncolt annyit, mint a DVTK. Volt, hogy magunk szédültünk bele a szakadékba, máskor meg beletaszítottak. Összetörtünk ugyan, de mindannyiszor kijöttünk. Hetedosztályban mi tettük a diósgyőri focit inkubátorba. Mi, szurkolók voltunk, akik megvédtük, megóvtuk a klubot. Bárkit kérdeztem, épkézláb választ senki sem tudott adni a rajongásra.
Már húsz-harminc éve is „kultúrbuszt” szerveztünk idegenbe. Nem szépítem, legalább annyit álldogáltunk a rendőrőrsök előtt, mint a stadionoknál. Amerre jártunk bezártak a boltok és benzinkutak. Az alkalmazottak csak a zárt ajtók mögül mertek kukucskálni, elhaladt-e a a diósgyőri tábor. Az a szurkolósereg, ami ritkán méltatlankodott amiatt, hogy a Tiszába veri a Hortobágy kommandó (vagymiafranc), orvosi vényre szívta a könnygázt a tíreknél, és könnyedén szökellt a kőzápor elől a liláknál. Az már meg se kottyant, ha egy oktávval lejjebb kerültünk a magyar focimezőnyben, hiszen elutaztunk olyan helyekre, amikről korábban azt sem tudtuk, hogy léteznek. A diósgyőri génekbe mégiscsak Isten kódolta a klubhűséget.
Véleményünk mindig markáns. A „szar minden” drapi költőket is megihletett, leginkább a miskolciakat, mások nem igazán értik e két egymásba kapaszkodó szó mélységét. Csak mi tudjuk Borsodban, hány évtized keserűségét rejti magában a „szar minden”. Mondhatnánk most is, hogy szar minden, de nem szar. Gyönyörű, új stadionunk van. Épül a klub. Az anyagiak rendezettek. Csak éppen az eredmények értékelhetetlenek, és ahányan vagyunk, annyifélét gondolunk arról, mi lehetne a jó megoldás. A kész válasz sajnos nincs a zsebemben.
Kérdéseim azonban vannak. A meccs előestéjén az, miként történhet meg, hogy Diósgyőrben egy halvány reménysugárba kapaszkodó csapat kiesés elleni rangadójára minden jegy elkelt? Magyarországon ritkán tesznek „teltház” feliratot egy stadionra, Miskolcon azonban ez is megtörtént. Minden meccs ajándék. Nekünk biztosan az.
Hajrá Diósgyőr!
(Fekete Zsuzsa)
fotó: Kalocsai Richárd
