Varázsolj nekünk!

marco rossi

Marco Rossi élete legszebb napjának nevezte, hogy kinevezték a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányának. Hasonló reakciót még egyetlen kapitánytól sem hallottam, pedig többségében magyarok vezették nemzeti tizenegyünket. Az nem ritka, hogy egy edző szorgos munkát, profizmust ígér. Szenvedélyt már valamivel kevesebben, szeretetről pedig senki nem beszél. Marco Rossi mindezt csokorban kínálja: „profizmust, szenvedélyt, szeretetet és rengeteg munkát ígérhetek, amelynek eredményeként jönnek majd a gólok is. Ez biztos.” – írja az új magyar kapitány Facebook oldalán.

A bamba belga és a tüzes olasz

-EURO
Fotó: Bogdan Cristel / Reuters

Legyinthetnénk, hogy ezek csak szavak, hiszen a rövidke Dárdai-érát és a két évvel ezelőtti Európa Bajnokság eufórikus napjait leszámítva nem sok örömünket leltük a magyar válogatott szereplésében az elmúlt három évtizedben. Legutóbbi kapitányunkat, Leekens-t bárhogy is igyekeztünk, képtelenség volt megkedvelni, szurkolói szemmel dilettánsnak tűnt, s mint az indiánok a hülyéket, mi is tiszteletben tartottuk együgyűségét. Nem bántottuk. A bamba belga után üdítőleg hat az olasz dinamizmusa, szenvedélye, ereje, optimizmusa. Végre ismét életre utaló jeleket kezdünk felfedezni a válogatott körül, és szeretnénk hinni, hogy van itt egy ember, aki újra varázsol nekünk valami szépet. A képlet azonban most sem egyszerű.

„Igen korlátozott”
Nem tudom, hogy Marco Rossi eleve vesztes helyzetbe sodorta-e magát a döntésével, amikor a válogatottunk kedvéért otthagyta a bronzérmes DAC-ot. Egy olyan országba tért vissza, amelynek labdarúgó szövetsége nyíltan elismeri –idézem az MLSZ-t – hogy „a mindenkori szövetségi kapitány mozgástere, a magyar játékosok általános tudása, pillanatnyi állapota, valamint a kapitánynak a játékosokkal közösen eltölthető felkészülési ideje igen korlátozott.” Lefordítom magyarra: a szövetségben a játékosaink tudását gyengének, formájukat minősíthetetlennek tartják, közös összetartást pedig még ígérni sem tudnak. Komolyan mondom, az MLSZ közleménye beillik egy Sorstalanság II-nek, de talán Nobel-díjat nem remélnek érte.

A rendszeresített útilapu
Mikor tartanánk eredményesnek az új szövetségi kapitányt? Minimum ki kell jutnunk az Európa Bajnokságra, majd továbblépni a csoportkörből, mert így múlhatnánk felül a két évvel ezelőtti (erőn felüli) teljesítményünket. Ne felejtsük el, hogy 2020-ban Budapest is helyszíne lesz az EB-nek, s mint házigazda két csoportmeccset itthon játszhatunk. Tudjuk, hogy nagyjából harminc-negyven évente terem számunkra némi babér a nagy megmérettetéseken, azonban nincs kedvünk ismét három évtizedet várni, most kell az eredmény. A labdarúgásunk vezetőiben sincs türelem, néhány botlás után a kezdeti erős bizalmat felváltja a sablonos forgatókönyv: útilaput kötnek az ezdő talpa alá, mert mi mással leplezhetnénk tehetetlenségünket?

Piroska és a farkas
Évtizedek óta várjuk a magyar foci felemelkedését. Négy éve, Dárdai Pál érkeztével úgy éreztük, hogy végre meglódul a szekerünk. Dárdai szakmai kiválóság, erkölcsös, valódi értékrenddel bíró sportember, aki gyorsan megértette játékosaival, hogy az egónál előrébb való a csapat. A románok ellen egy olyan pillanatban kapta meg a válogatottat, amikor nem volt már idő taktikai elemek kidolgozására, fel kellett rázni a fiúkat, hogy (szokás szerint) ne fossák le a bokájukat Bukarestben a kék-sárga-piros kombót meglátva. Talán érdemes idehozni, hogy a szakvezető a Piroska és a farkas meséjét játszatta el a fiúkkal a fontos ütközet előtt. A pszichológiában jól ismert drámajáték közben azt vizsgálta, hogy ki a csapatban a vezető, mely játékosok visszahúzódók, és összességében hogyan képesek együttműködni. Dárdai sok tekintetben rátapintott a lényegre, összekovácsolta a csapatot és rég nem látott egységet hozott. Harminchárom év után ponttal jöttünk haza a románoktól, majd megvertük a finneket. Dárdai Pál a dicsőséget nem önmagának tulajdonította: elsőként a szurkolókat dicsérte meg, majd a csapatot, a médiát, a stábot. Egész Magyarország sikere ez! – fogalmazott, de önmagát sehol nem említette. Storck ide, Storck oda, szilárd meggyőződésem, hogy az emlékezetes 2016-os EB-szereplésünk Dárdai Pál nélkül soha nem jött volna létre. Ezért is voltam nagyon szomorú az EB-t követően, amikor a hazatérő magyar válogatottat ünnepelve a Hősök terén, még a szertárost is felhívták a színpadra, hogy megtapsoljuk, de Dárdai Pál neve nem hangzott el a fiesztán. Nem mellesleg Dárdai tuti világrekordot hozott azzal, hogy 2015-ben itthon és Berlinben is az év edzőjének választották.

Középszerűből nagyszerűt
De térjünk rá Marco Rossira, aki egy eredménytelen olaszországi edzői karrier után hat éve került Magyarországra, és nálunk vált sikeredzővé. Első körben a Honvédot az Európa Ligát jelentő 3. helyre kormányozta, majd egy hullámvölgy után tavaly bajnokságot is nyert a kispestiekkel. Aki a piros-feketékből bajnokot tudott faragni, bármire képes lehet. Az aranyérem után azt mondta az olasz, hogy a csúcson kell abbahagyni, és Dunaszerdahelyre igazolt, ahol a felvidékieket is az Európa Ligáig vezette.

13600085_10208222033927350_4027420519380970509_n

Jobban, mint érdemelné?
Bárki legyen is a magyar szövetségi kapitány, a bukás veszélye óriási, de sejtem, hogy Rossi az az ember, aki megtartja, amit ígért. A szövetség jól döntött, amikor a szurkolók által is elfogadott, valódi eredményeket felmutató külföldit alkalmazott, aki szereti az országot, ismeri a közeget, és azt is bevállalta, hogy korábbi ígéretét megtartva az olasz, az angol és a spanyol nyelv mellett a magyart is megtanulja. Engem az is lenyűgöz, ha valaki egy ország előtt felvállalja az érzéseit, különösen, ha egy erős férfiról van szó. Rossi azt írja a Facebook oldalán, hogy „nehéz szavakkal elmondani azt az örömöt és büszkeséget, amit ez a kinevezés jelent. Büszke vagyok, hogy azon a kispadon ülök, ahol az Aranycsapat is játszott. Büszke vagyok, hogy képviselhetem az országot, amely befogadott és elismert. Jobban is, mint megérdemeltem.” A vébélázban arról sem feledkezett meg a mester, hogy megemlítse a nyolcvan évvel ezelőtti világbajnoki döntőt, ahol az olaszok és a magyarok veselkedtek egymásnak. Rossi azt ígéri, mindent megtesz, hogy ne csak a múltra, hanem a jelenre is büszkék lehessünk. Ezt eddig nem sokan tudták elérni, de imádkozzunk mindannyian, hogy neki sikerüljön, és a Honvédot valamint a DAC-ot jelképező piros-fekete és kék-sárga nyaklánc után a piros-fehér-zöld is bekerüljön Rossi nyakába.

Hajrá Magyarország!
(Fekete Zsuzsa)

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK