Beharangozó: Debrecen – Diósgyőr

behari

A veretlen a nyeretlen ellen. Mondhatni a szokásos felállás, az előző szezonban ugyan sikerült elverni a Lokit nagy nehézségek árán a “hazai”pályánkon, viszont a Nagyerdőbe nem nyerni járunk. Utoljára pont 10 éve hoztuk el a pontokat Debrecenből. A 2008-as évben történt meg az az eset is, amikor egyáltalán pontot hoztunk el onnan, azt is egy Ligakupa meccsről, azóta viszont 100%-os a debreceni mutató. A feladat tehát adott: egy évtized után ismét megverni a Debrecent a saját pályáján.

A Loki csapata a tavalyi szezonban felemás arcát mutatta. Egy jó ősz után következett egy gyengébb tavasz, ezzel le is mondhattak a dobogós álmaikról. Idénre sikerült egyben tartani a keret magját, a meghatározó játékosok a klub kötelékében maradtak. Valami megváltozott, nem volt bolhapiac a keretben, nem igazoltak el a kulcsemberek, sőt olyan igazolások érkeztek a csapathoz, akik nálunk stabil kezdők lennének. A különbség vitathatatlan. Az egyik oldalon úgy tűnik, hogy építkezni kezdtek, a másik oldalon pedig pénzhiány, csupán minimális számú igazolás, a kutyaütő keret egyben tartása hozható ellenpéldának. Ugyan még csak 2 fordulón vagyunk túl, így nincs nagy jelentősége a rúgott-kapott góloknak, de említésre méltó, hogy a Debrecen mindössze 1 találatot kapott, az is egy szerencsétlen öngólból született. Rúgott gólokban sem bővelkedik soros ellenfelünk, pedig a támadók között találhatunk jó neveket, a védőinknek tehát ideje felkötni a gatyát. A csapat gyenge pontja talán Szatmári lehet, aki mellett az előző fordulóban Drazic rendre elment, megbontva ezzel a védők egységét. Azonban ha nem sikerül őt megverni, akkor egy stabil védekezéssel állunk szemben, amit, mint láthattuk a Puskás ellen, képtelenek vagyunk feldolgozni. Talán annyi lehet a szerencsénk, hogy a Debrecen hasonló gondokkal küzd, felállt védelem ellen nincsenek kellően kreatív embereik, a kérdés már csak annyi, hogy képesek vagyunk-e felállni védekezni, vagy átrohan rajtunk a Loki. Újra.

Mit várhatunk ellenfelünktől?

A kapuban minden bizonnyal a tavalyi alapember Nagy Sándor áll majd. Teljesítményére nem lehet különösebb panasz, konstans jó teljesítményt nyújt, ezzel megvédve nem csak a kapott góloktól a csapatot, hanem saját helyét is a kezdőben.

A védőnégyes az eddigi 2 találkozón változatlan volt, A frissen igazolt Erik Cikos gyorsan beilleszkedett a csapatba, eddig pozitívak a vélemények a játékáról. A védelem tengelyében Kinyik Ákos kaphat szerepet, aki az előző fordulóban 2 gólt is szerzett, az ő találataival lett 1-1-es döntetlen a mérkőzés végeredménye, bár az öngólról nem sokat tehetett, rosszul pattant meg a labda a lábán. Párja a védelemben Szatmári Csaba lehet, aki kissé körülményes volt ugyan legutóbb, volt is belőle problémája a Lokinak, de alapvetően megoldja védőfeladatait. A másik szélen pedig Barna Szabolcs kezdhet, aki fiatal kora ellenére nem az első szezonját kezdte meg idén, évről-évre rutinosabbá válhat, amíg megkapja a lehetőséget.

Mivel Herczeg András vezetőedző nem áll nagy variáló hírében, ezért nagy valószínűsége van annak, hogy a múlt héten látott középpályások futnak ki a gyepre szombaton is. Tőzsér Dániel a tavalyi egyik összecsapáson mesteri labdákkal segítette a társakat, nem nagyon sikerült megtalálni az ellenszerét. A szélen Bódi Ádám rohamaira lesz érdemes figyelni, a halovány szélsőink komoly gondban lehetnek egy ilyen rutinos játékos ellen. A Debrecenben van olyan játékos is, aki a mostani Diósgyőrből égetően hiányzik, Daushvilit lehetett ebbe a kategóriába sorolni. Kusnyir Erik egy igazi robotolós középpályás, aki ellen nehéz lesz párharcokat nyerni, minden labdáért meg fog küzdni. A sort a fiatal Haris Attila zárhatja.

A támadósorban ismerős neveket találunk. Az ok különbözik csupán. Míg Takács Tamás képességeit megismerhettük Diósgyőrben is, addig Varga Kevin másról maradhatott emlékezetes. A tavalyi első összecsapáson egy nyújtott lábas, elég csúnya szerelési kísérlettel próbálkozott, amit a bíró nem fújt le, az így megszerzett labdával pedig a Loki támadásba lendült és pont Takács lőtte meg ebből az akcióból a vezetést érő gólt. Ha ez nem lett volna elég az ellenszenv kiváltásához, akkor még hozzátehetjük, hogy ő szerezte az egyenlítő gólt, majd a harmadik találatnál hozzá kapcsolható a gólpassz.

Diósgyőrben kevésbé rózsás a helyzet, a csapatot nem sikerült minőségben megerősíteni, a szélsővédők továbbra sem tudják megfelelően segíteni a támadásokat, cserébe rendere lemaradnak a támadókról is, ezzel nehéz helyzetbe hozva társaikat. A védelembe talán az hozhat némi stabilitást, ha Dejan Karan felépül végre és a kezdőben kap helyet, erre viszont elég kevés az esély a hétvégén. A középpályán Fernando továbbra sem találja az összhangot, olyat, hogy középpályás védekezés még csak nagyítóval se keressünk a mérkőzéseken, hagy legyen még nehezebb a védők feladata. Támadókkal éppen nem állunk rosszul, csak szervező spíler hiányában nincs, aki használható labdákkal ellátná őket.  A helyzet tehát finoman fogalmazva sem ideális.

Várható kezdőcsapatok:

Debrecen: Nagy- Cikos, Kinyik, Szatmári, Barna – Haris, Tőzsér, Kusnyir, Bódi – Varga, Takács

Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Brkovic, Tamás, Forgács – Hasani, Busai, Mazalovic – Makrai, Bacsa, Vernes

Ez történt legutóbb:

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK