Itt vagy most

ex-DVTK: Kádár kupát nyert, de eligazolhat, Szarka megszerezte első gólját

A másodosztályú bajnoksággal együtt útjára indul régi-új rovatunk is, az ex-DVTK, melynek keretein belül áttekintjük, hogyan szerepelnek korábbi játékosaink jelenlegi csapataikban.

NB1:

  • Djordje Kamber (Honvéd): Kamber mindössze öt percet kapott a Paks elleni győzelem alkalmával, a kispestiek mindhárom bajnokijukat megnyerték idén.
  • Vági András (Paks): Ugyanezen a találkozón korábbi hátvédünk nem jutott szóhoz.
  • Novothny Soma (Újpest): Soma a kezdőcsapat tagja volt az újonc Kisvárda elleni bajnokin, de az 58. percben lecserélték. Nem sokkal később a hazaiak megszerezték a három pontot érő gólt.
  • Gosztonyi András (Kisvárda): Gosztonyi is kezdő volt a másik oldalon, de Novothnyval ellentétben ő végigjátszotta a találkozót.
  • Miroslav Grumic, Németh Milán (Haladás): A szombathelyi csapat a Ferencvároshoz látogatott hétvégén, korábbi szerb csatárunkkal a kezdőben, aki ezúttal a középpályán jutott szóhoz. Éppen Németh váltotta őt a 84. percben, ekkorra már kialakult a 3-1-es végeredmény. Jövőhéten őket fogadjuk majd Miskolcon.
  • Takács Tamás (Debrecen): A 90. percben cserélte be Herczeg András az ellenünk játszott bajnokin. Úgy tűnik, az új albán támadó, Avdijaj kiszorítja a kezdőcsapatból.
  • Bognár István (MTK): Bognár ismét kezdő volt a frissen feljutott MTK-ban, idegenben győzték le 2-1 arányban a Puskás Akadémia csapatát. Bogeszt edzője a 66. percben cserélte le, hétvégén hozzájuk látogatunk majd.

NB2:

  • Bori Gábor (Monor): Az NB2-be idén feljutó Monor leigazolta Bori Gábort abban bízva, hogy rutinjával képesek lesznek meghosszabbítani másodosztályú tagságukat, ennek megfelelően le is győzték 2-0-ra a Siófok csapatát. Bori végigjátszotta a meccset.
  • Nemes Milán, Tajti Norbert (Siófok): A másik oldalon Nemes kezdő volt, Tajti viszont a kispadról nézte végig a bajnokit.
  • Debreceni András, Vadász Viktor (Győr): Korábbi hátvédeink ellentétes hétvégét tudhatnak maguk mögött, Debreceni végig a pályán lehetett a Cegléd elleni 0-4-es győzelem alkalmával, Vadász viszont nem jutott szóhoz.
  • Ribánszki László (Békéscsaba): Ribánszki végigvédte a Budaörs elleni idegenbeli mérkőzést, ami 2-2-es döntetlennel végződött.
  • Szabó Viktor (Mosonmagyaróvár): Várhidi Péter csapata a Nyíregyházát fogadta, és játszottak 1-1-es döntetlent, Szabó a 87. percben állt be csereként.
  • Nagy Tamás, Polényi Gábor (Nyíregyháza): Mindketten végigjátszották a bajnokit, csapatuk egyetlen gólját éppen Nagy szerezte a 83. percben.
  • Somodi Bence (Kazincbarcika): Somodi végigvédte a Kaposvár elleni hazai mérkőzést, amely 2-2-es döntetlennel zárult.
  • Óvári Zsolt, Ternován Patrik, Szabó Balázs, Verpecz István (Balmazújváros): A nyáron jócskán szétszabdalt hajdúsági csapat második meccsét is elvesztette idén, otthon kaptak ki 2-1-re a Soroksártól. Óvári kezdő volt, de a 64. percben lecserélték, Ternován végigjátszotta a bajnokit, Szabót a 83. percben cserélték be, Verpecz viszont nem jutott szóhoz. A másik oldalon Huszák Tamás végig a pályán volt.
  • Balajti Ádám, Búrány Zoltán (Vác): A Doroggal játszottak idegenben 1-1-es döntetlent, ellentétes előjellel: Balajti végigjátszotta a bajnokit, Búrány végig a kispadon ült. A meccs után a másodosztályba idén kiesett Vasas bejelentette Balajti szerződtetését, aki két gólt szerzett idén két forduló alatt.
  • Szarka Ákos (Gyirmót): A gyirmótiak hazai pályán 5-0-ra verték a Duna Aszfalt csapatát, a harmadik találatot Szarka szerezte, majd a 77. percben lecserélték.
  • Oláh Bálint, Boros Gábor (Budafok): Hazai pályán kaptak ki 2-1 arányban a Vasastól, Oláh végigjátszotta a bajnokit, Borost a 70. percben cserélte be edzője.
  • Egerszegi Tamás, Barczi Dávid (Vasas): A másik oldalon Barczi végig a kispadon ült, Egerszegi az utolsó 10 percben lehetett ott a pályán.

Légiósok:

  • Kádár Tamás (Dinamo Kijev): Kádárék a Sahtar Donyeck ellen megnyerték az ukrán Szuperkupát, ezzel párhuzamosan a bekket szóba hozták a szentpétervári Zenit csapatával. Kedden a Slavia Praha ellen játszottak BL selejtezőt Csehországban, és értek el 1-1-es döntetlent, jó esélyük van a playoff körbe jutni. Kádár végigjátszotta a mérkőzést.
  • Elek Ákos (Kairat Almaty): Elekék szintén vitézkednek Európában, ám ők “csak” az EL-ben, ahol a holland AZ Alkmaar kiejtése után a cseh Sigma Olomuchoz utaznak majd. A bajnokságban legutóbb a Sahtyor Karagandi ellen játszottak 1-1-et, Elek alapemberként végig a pályán volt, Eppel Mártonnal együtt.
  • Futács Márkó (Hajduk Split): Már két forduló eltelt a horvát pontvadászatból, Márkó a keretben sem volt ott egyik mérkőzésen sem. A nyáron összetűzésbe került a szurkolókkal, fizikai atrocitás is történt, ezért a hírek szerint a csatár a távozást fontolgatja.
  • Köteles László (Csapat nélkül): Kötélnek jelenleg nincs klubja, szabadon igazolható, legutóbb Dániában, a Köbenhavn csapatában védett.
  • Kocsis Gergő (Karvina): Kocsis Csehországba, a sereghajtó Karvina csapatába igazolt a nyáron, hétvégén a Mlada Boleslavtól kaptak ki hazai pályán 4-3 arányban. Kocsis hátvédként végigjátszotta a bajnokit, a Karvina három forduló alatt még nem szerzett pontot.
Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK