A mögöttünk álló hétvégén nem tudtuk begyűjteni a három bajnoki pontot a bajnokság leggyengébb csapata, a Kisvárda ellen, szombaton esélyt kapunk azonban a javításra, amikor is Csertői Aurél együttese, a Paks érkezik Miskolcra.
Az a Paks, amely hozzánk hasonlóan még csak egy győzelmet tud felmutatni, éppen az előző körben győzték le hazai pályán a Puskás Akadémia együttesét, vezéráldozatok árán. Ez ne tévesszen meg azonban senkit, idén eddig egyedül a Honvéd tudta őket legyőzni, a Ferencváros – Újpest – Vidi hármassal is döntetlent játszottak.
A vendégek kapujában minden bizonnyal egy új nyári szerzemény, a korábbi Vasas-hálóőr Nagy Gergely véd majd.
Előtte a védőnégyest nem lesz egyszerű feladat megtippelni, a középhátvédet, Lenzsér Bencét ugyanis kiállították, a két szélsővédőt, Kulcsárt és Szabó Jánost pedig sérülés miatt kellett lecserélni. A védelem szélein így jó eséllyel Vági András és az összedrótozott Szabó szerepelnek majd, akik a csapatkapitány Gévay Zsoltot, illetve Fejes Andrást fogják közre.
A középpályás védekezésért a 32 éves Kecskés Tamás illetve az a Papp Kristóf felel majd, aki nagy tehetségnek indult, várhattuk vele kapcsolatban az áttörést, azonban idén már 25 éves, talán el fog maradni a várva-várt szintlépés. Defenzív stílusa ellenére kifejezetten gólerős játékos, főleg rögzített szituációknál kell rá figyelni. A csatár mögötti pozíciót Bertus Lajos foglalja el.
A támadóhármas közepén a 3 gólos Hahn János szerepel, őt a szélekről a korábbi Videoton-szélső, Haraszti Zsolt illetve Bartha László támogatják majd.
A kispadon is találkozhatunk majd ismerős arcokkal a vendégeknél, kedden ugyanis bejelentették, hogy leigazolták a másodosztályú Vasastól korábbi középpályásunkat, Egerszegi Tamást, valamint a támadó Remili Mohamedet.
Ami minket illet, szombaton már nem találkozunk Nikolaos Ioannidis-szel, aki Portugáliába igazolt, illetve a héten Busai Attila és Ugrai Roland szerződését is felbontotta a klub, míg két ballábas középpályást, Martin Juhart, valamint az U21-es válogatott Szabó Bencét is leigazoltuk. Előbbi jó eséllyel balhátvédként szerepel a stáb terveiben.
Várható kezdőcsapatok:
Diósgyőr: Antal – Shestakov, Brkovic, Karan, Nagy – Hasani, Tóth, Tajti – Makrai, Mihajlovic, Vernes
Paks: Nagy – Vági, Fejes, Gévay, Szabó – Kecskés, Papp – Haraszti, Bertus, Bartha – Hahn
Ez történt legutóbb: