Csalódás? Finnország – Magyarország értékelő

41250479_941814222676579_8919998950342131712_n

A mai napon számunkra is megkezdődik a Nemzetek Ligája. A finn csapat otthonában lép pályára először a válogatott, egy olyan ország csapata ellen, akik még sosem jutottak ki világversenyre. Az egymás elleni mérleg is magyar fölényt mutat, ráadásként Marco Rossi érkezésével új impulzust is kapott a csapat. Minden adott tehát hozzá, hogy egy győzelemmel kezdve a sorozatot, újra szebb célokért harcoljon a válogatott. (A helyzetet könnyíti, hogy nincs az ellenfél soraiban se pék se autószerelő, így nem kell tartani tőle, hogy egy kis csapat ellen ismét szégyenben maradnak a fiúk.)

A mérkőzést Magyarország kezdte, nem mondom, hogy ennyi idő után Rossi munkássága már nyomott hagyott a csapaton, de az első percekben rögtön nyomást helyezett a csapat a finnekre. Túl szépnek is tűnt ez az idilli állapot, nem tartott azonban sokáig. A 6. percben egy finn labdaszerzést követően gyors indítás érkezett Pukki felé, aki Kádárt viszonylag könnyen átjátszva került kihagyhatatlan helyzetbe. 1-0. A megszerzett gól kissé felbátoríthatta a hazaiakat, kiegyenlítetté vált a játék. Ami feltűnő, hogy a finn csapat rengetegszer szabálytalankodik, apró faultokkal próbálják széttördelni a játékot. A félidő derekához közeledve megszülettek az első magyar lövések is, Stieber távoli kísérlete elkerülte a kaput, de Sallai sem volt sokkal ügyesebb, a büntetőterületen belül teljesen tisztán lőhetett kapásból, de talán a szomszéd falu kapuját célozhatta meg, a labda csúnyán fölé szállt. Ezek a lehetőségek viszont meghozták kicsit a csapat kedvét, újra az első percek enyhe mezőnyfölényét láthatta a közönség. Viszont ez a fölény eredményt nem hozott, lényegében a játékrész végéig említésre méltó eseményről is nehéz beszámolni. Unalmas tusakodás folyt csordogált csupán. Mindössze az utolsó percekben volt néhány kósza kísérlete a magyar csapatnak, ezek kivétel nélkül a kapu fölött végezték. Meglehet, hogy Rossi annyira gyakoroltatta a stabil védekezést a csapattal, hogy elfelejtették merre van a kapu? Mindenesetre egy gyenge színvonalú mérkőzésen a félidei állás 1-0 a hazaiak javára.

A folytatásban kisvártatva megszületett az első szöglet, amit mi végezhettünk el, a beadásból lett is egy fejes, de már szinte mondható, hogy szokás szerint ment fölé a próbálkozás. Az enyhe mezőnyfölény továbbra is megvolt, viszont a finnek 2 alkalommal is villámgyors kontrákkal értek oda a kapunk elé, veszélyes lehetőséget kialakítva ezzel. 10 perc elteltével megszületett az első magyar kaput eltaláló lövés is, Szalai kapott gólpasszal felérő indítást Kovácstól, a finn védők borzalmas helyezkedésüknek köszönhetően a közelben sem voltak, azonban a lövésbe még Hradecky bele tudott vetődni, így nem született meg az egyenlítő gól, óriási bravúr. A félidő közepén ritkán látható jelenet következett, közvetett szabadrúgás a finneknek. Lang amikor már megjátszhatta volna a labdát, inkább széttárt karokkal az ellenfelet tartotta fel, nehogy annak eszébe jusson megszerezni a labdát. Tette mindezt nagyjából 25 méterre a kaputól. A legurított labdát Toivio lőtte a keresztlécre, nagyon hasonlóan, mint tette azt Vernes a Paks ellen. Itt eldőlhetett volna a mérkőzés…
Pár perccel később újabb finn szabadrúgás jöhetett hasonló távolságból, ezt Gulácsi védte magabiztosan. A játék képe megváltozott, a finnek jóval veszélyesebbek lettek a kapura, mint a magyar csapat bármikor is volt a hazaiakéra. Ezekkel, a nem túl biztató előjelekkel fordultunk rá az utolsó 20 percre. Ezt érezhették a fiúk is, ugyanis elkezdték nyomás alá helyezni a finn kaput. A hazai csapat nem tudta megtartani a labdát, csak másodpercekre. Több beadás után Lovrencsics labdája volt a legveszélyesebb, a kapu előtt flipperezett a labda, amit végül Varga lőtt mellé. Az első félidőhöz viszonyítva a színvonal jobb lett, akadtak lehetőségek mind a 2 fél előtt. Annak ellenére is, hogy a záró negyed órára a finnek leparkolták a buszt. mind a tíz mezőnyjátékos a saját térfelén védekezett. Berendezkedtek a kontrajátékra. 10 perccel a vége előtt ez kis híján kifizetődött, Pukki meglőtte a finnek második kapufáját. Alig telt el 1-2 perc, a következő beadást már mi íveltük jó helyre, azonban Lang fejesét védeni tudta Hradecky. Az utolsó percekben egyre fokozta a magyar csapat a nyomást, a finnek a térfélről sem tudtak szinte kijönni. Hiába a 4 perces hosszabbítás, ez a fölény meddő maradt, a nagyot küzdő finnek megállították a magyarok rohamait.

Rossi mester tehát vereséggel mutatkozik be a kispadon, de nem lehet ezért okolni, kevés ideje volt összerázni ezt a válogatottat. A védekezésnek vannak még gyerekbetegségei, de kezd összeállni a taktika. A finn csapat ugyan nem egy erős ellenfél, tehát nem mondhatóak igazi erőfelmérésre alkalmas csapatnak, szórványosan viszont láthattunk tudatos játékot, ami az elmúlt időkben kevésbé volt jellemző. Még egy kis összecsiszolódás a mester és tanítványai kötött, aztán magasabb célokat is ki lehet tűzni. Újra.

Folytatás Görögország ellen itthon, egy zárt kapus mérkőzésen.

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK