Csapatrészekről szubjektíven

kezdőcsapat - 1910.hu

Hétvégén rendezték az UEFA új sorozatának, a Nemzetek Ligájának első körét, ezért NB1-es fordulóra ezúttal természetesen nem került sor. Ennek apropóján időszerűnek tűnik áttekinteni, hogyan is alakult csapatrészeink helyzete, szerepe az elmúlt hét fordulóban, illetve, hogy mik a rövid / hosszútávú kilátásaink.

A bajnoki pontvadászatot megelőzően a szurkolók jelentős része gondolta, felelőtlenség egy olyan kezdőkapussal nekivágni az évnek, mint Antal Botond. Nem állok távol az igazságtól, ha azt mondom, ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna, Boti ugyanis kérdés nélkül a legjobb játékosunkká nőtte ki magát, nem csak a tábor elismerését, de a csapatkapitányi karszalagot is megkapta Lipták Zoltán hiányában. Antallal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a tavalyi szezon végén sérvvel műtötték, illetve az egyensúlyérzéke sem volt 100 %-os, azt pedig, hogy egészségesen, új kapusedzővel mire képes, hét forduló óta láthatjuk. Csak így tovább !

A védelemben Fernando több formációt is kipróbált, és úgy tűnik, végre megtalálta azt a csapatrészt, amely sikeres lehet, a Shestakov – Karan – Brkovic trió ugyanis bebetonozta magát a kapunk elé. Ennek (is) köszönhetően az előző három körben mindössze egy gólt kaptunk, azt is büntetőből, amelynél kizárólag a Honvéd tud jobb arányt felmutatni. A balhátvéd szerepe továbbra is kérdéses, szerepelt itt Tamás Márk, Nagy Tibor és Forgács Dávid is az utóbbi időben, megnyugtató teljesítményre azonban egyikük sem volt képes. Talán többek között ezért érkezett a szlovák Martin Juhar, aki a Paks ellen már belekóstolhatott a diósgyőri hangulatba, igaz, balszélsőként. Shestakov egyébként hétről-hétre egyre lelkesebben játszik, a jobbszélről idén még nem kaptunk gólt, mikor az ukrán játékos szerepelt ott. Ha beadásait nem a tábornak címezné a kapu mögé, kitűzött céljaink elérésére tökéletesen megfelelhet még.

A középpálya továbbra is a csapat Achilles-sarka, amely sem a támadások hatékony szűrésére, sem az offenzívák építésére nem alkalmas. Tóth Barna talán az utóbbi évek legsúlytalanabb védekező középpályása, számos technikai hibával játszik, Florent Hasani a pálya közepén szerepel, annak ellenére, hogy valójában jobbszélső (ahol kifejezetten gólerős, ezt a szezon előtti felkészülési meccseken is bizonyította, két meccsen három szépségdíjas góljával, majd újra középre irányította a stáb), Tajti Mátyás pedig vitathatatlan tehetsége ellenére egyelőre kissé idegenül mozog a társak között. Néhány évvel ezelőtt éppen Fernando kapcsán lehetett az az érzésünk, mint most Tajti esetében, vannak fineszes megoldásai, látszik a stílusán, hogy megvannak a kvalitásai ehhez a játékhoz és egy magasabb futballkultúrából érkezett, talán a társak taktikai hiányosságai – ami elsősorban a labda nélküli mozgások elmaradásában mutatkozik meg – akadályozzák leginkább. A klasszikus “hatos” szerep az övé, sűrűn lép hátra a középhátvédek elé, hogy elkérje a labdát, amit szinte azonnal továbbad, ha mégis rátekeredik a játékszerre, annak az esetek nagy részében az az oka, hogy senki sem helyezkedik úgy, hogy belekezdhessen a támadásépítésbe.
Bármelyik középpályás kiesése esetén a Videotontól érkezett U21-es válogatott Szabó Bencére vagy a hetek óta sérült Tomislav Mazalovicra (nem) számíthat Fernando Fernandez vezetőedző. Utóbbi saját játékstílusát a horvát VB ezüstérmes Milan Badeljéhez hasonlította, más kérdés, hogy ebből mi két meccsén semmit sem fedezhettünk fel. Elmondható tehát, hogy sokkal dominánsabb középpályára lesz szükségünk az év hátralévő részében, ha nem szeretnénk jövőre Tiszakécskére, Nyíregyházára (de, oda szeretnénk) vagy Ceglédre járni idegenbe. Jelentős előrelépés lehetne, ha a pletykák beigazolódnának Elek Ákos esetleges hazatérése kapcsán, a kazah bajnokságból egyébiránt már “csak” tíz forduló van hátra…
Márkvárt Dávid személyében szereztünk idő közben egy olyan “box to box” középpályást, aki a Fernando által várt sokpasszos játékba jó eséllyel úgy illik majd, mint Bajzát Péter bármely csapatba, ami nem mi vagyunk.

A támadósor a közelmúltban jelentősen gyengült, nem csak minőségben, de mennyiségben is csehül állunk. Nikolaos Ioannidis – Ugrai Rolanndal egyetemben – ugyanis távozott, más kérdés, hogy az utóbbi hetekben már jól láthatóan máshol járt fejben, ha pályán volt, szinte több időt töltött hason fekve, mint talpon. Ő Portugáliába került, a helyére pedig az a Branko Mihajlovic érkezett, aki eddig kísértetiesen hasonlít honfitársára, Miroslav Grumicra, és nem csak a hajviselete miatt. A szerb csatárnak a mentalitásával jól láthatóan nem lesz gond, összjátékban azonban nem biztos, hogy előnyünkre válik majd a jelenléte, jól mozog be az ellenfél védelmén keletkező résekbe, a többiek viszont ritkán adják neki a labdát, ha mégis, akkor pedig úgy indítanák, hogy a tar támadó már éppen visszafelé mozog. Egyelőre tudjuk be az összeszokottság hiányának. Felmerülhet még a csapatrészben Makrai Gábor, Bacsa Patrik vagy Vernes Richárd, tehát jelenleg négy játékosunk van támadó posztra úgy, hogy általában három csatárral kezdünk (igaz, az utóbbi hetekben a balszélen Forgács szokott kezdeni). Különösebben magas, jól fejelő csatárunk már nincs, de ez nem válik hátrányunkra a közeljövőben, tekintve, hogy beadni a keretben szinte senki sem tud. Hosszabb távon viszont bizakodásra adhat okot, hogy végre úgy tűnik, a vezetőség valóban próbál kialakítani egy koncepciót azzal, hogy spanyol vezetőedzőnk által vizionált sokpasszos játékhoz keres kompatibilis játékosokat, a Vernes – Tajti – Márkvárt trió tökéletesen alkalmasnak tűnik erre, sőt, Polgár Kristóf is, ezért nem lenne meglepő, ha szinte azonnal a kezdőben találná magát a Liverpool akadémiáján is megforduló jobbhátvéd. Remélhetőleg tehát végre leszámolunk az esetleges, “ahogy esik, úgy puffan” támadásépítésekkel, a stábnak két hete van arra, hogy begyakoroltassanak a játékosokkal olyan játékelemeket, amikből tudatosság tűnhet majd ki.

 

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK