Holnap este újabb magyar rangadó következik a szlovák Extraligában, mégpedig a Tüskecsarnokban, ahol a MAC Újbuda fogja vendégül látni csapatunkat. Két egyre jobb formát mutató együttes összecsapása lesz ez, amit tovább fűszerez a tény, hogy a legutóbbi találkozása a két gárdának elég viharosra sikerült: a meccs hajrájában egyenlített a budapesti alakulat, majd a hosszabbításban el is vitte a pluszpontot a Népkertből. Van tehát miért visszavágni nekik, ráadásul tehetjük mindezt egy olyan időszakban, amikor egyre javuló formát mutatunk.
A legutóbbi találkozónk még élénken élhet az emlékezetekben – a hétköznapok forgatagában vissza-vissza térnek a legszebb pillanatok -, azonban nemcsak az az egy, hanem a közelmúlt mérkőzései is mind megörvendeztettek bennünket. Az elmúlt öt mérkőzésünkön négyszer győztünk, ebből egyszer hosszabbítás után, és csak egyszer – a tavalyi bajnok – Besztercebánya ellen hagytuk el vesztesen a jeget. A megszerezhető 15 pontból 11-et elhoztunk, ez a pontok 73%-a, ami jelzi, hogy igencsak elkaptuk a fonalat. Ami még kiemelendő, hogy a sok jó eredményből néhányan olyan komoly részt vállaltak, hogy a liga kanadai táblázatának élmezőnyébe küzdötték magukat. A Jegesmedvék legjobbja – egyben a liga jelenleg 4. (!) legeredményesebb hokisa – Vas János, aki tapasztalatával és nagyon jó helyzetfelismerésével igazi vezére a társaságnak, nem mellesleg 23 meccsen 26 pontot (7 gól, 19 assziszt) tett a közösbe. Sortársa, Ziga Pance, szintén kiemelkedőt nyújt, ő 20 ponttal a ligában a 11. helyezett, viszont 10 góljával csapatunk legeredményesebb góllövője.
A MAC Újbuda sincs rossz formában, bár annyira nem jött ki számukra a lépés, mint szerették volna. A legutóbbi öt találkozójukból ők is négy meccsen szereztek pontot, viszont csak kétszer nyertek, kétszer pedig hosszabbítás után szenvedtek vereséget. Jelenleg egy meccsel kevesebbet játszva három ponttal vannak lemaradva mögöttünk, tehát egy igazi hatpontos rangadónak nézünk elébe. Veszélyes támadókban náluk sincs hiány, a tárdaságot egy “hatos fogat” húzza, melyet három légiós és három honosított magyar alkot: a Brown, Langkow, Klempa légióstrió mellé a Bodó, Dudás, Dansereau alkotta triumvirátus szállt be a pontgyártásba. Mindannyian 10 pont felett járnak, így őket biztosan érdemes lesz szemmel tartani, lesz tehát feladata bőven a szakvezetésnek, hogy kielemezze és megtalálja az újbudaiak gyenge pontjait.
Egy szó mint száz – két, győztes meccsből érkező csapat fog találkozni péntek este, mely garantálja, hogy egy kiélezett, komoly küzdelmet fogunk látni. Minden feltétel adott, hogy folytassuk győzelmi szériánkat és elkezdjünk zárkózni a középmezőnyre. Ezen felül az eredmény ismét beleszámít a Magyar Kupába, ezért duplán fontos, hogy jól szerepeljünk. A mérkőzés 18 órakor kezdődik a Tüskecsarnokban, melyre bízzunk benne, hogy minél többen kilátogatnak itthonról is, igazi hazai pályát teremtve a Duna partján.
Kép forrása: dvtk.eu