NB1:
- Takács Tamás (Debrecen): Takács a Vidi elleni hétvégi bajnokin az 59. percben állt be csereként, de ő sem tudta megakadályozni, hogy a címvédő mindhárom bajnoki pontot elvigye Debrecenből.
- Bognár István (MTK): Bogeszék éppen hozzánk látogattak szombaton, és kisebb meglepetésre szenvedtek 3-2-es vereséget. Korábbi középpályásunk kezdő volt, de a 69. percben, 2-0-nál lecserélték.
- Gosztonyi András (Kisvárda): Közvetlen riválisunk a Ferencvároshoz látogatott hétvégén, 2-0-ra kikaptak, Gosztonyi viszont végigjátszotta a találkozót.
- Djordje Kamber (Honvéd): Otthon játszottak 1-1-es döntetlent a Mezőkövesddel, Kamber végig a pályán volt. A másik oldalon Patrick Mevoungou nem jutott szóhoz.
- Murtaz Daushvili, Miroslav Grumic, Németh Milán (Haladás): A Puskás Akadémia otthonában szenvedtek 2-0-ás vereséget a szombathelyiek, Németh nem volt ott a keretben, két korábbi légiósunk viszont végigjátszotta a bajnokit, Grumic érdekes módon középhátvédként. Szombaton éppen Horváth Ferenc csapatához látogatunk.
- Novothny Soma (Újpest): A Paks csapatát fogadták, Somával a kezdőben. A 62. percben, egy minutummal az este egyetlen újpesti gólja után lecserélték, a mérkőzés végeredménye 1-1 lett. Az ellenfélnél Egerszegi Tamás végig a pályán lehetett, Vági András a 91. percben állt be csereként.
NB2:
- Búrány Zoltán (Vác): A váciak idegenben verték 2-0 arányban a Tiszakécskét, Búrány végig a kispadon ült.
- Kitl Miklós (Dorog): Kaposvárott játszottak 2-2-es döntetlent, korábbi középpályásunk végigjátszotta a találkozót.
- Hornyák Marcell, Polényi Gábor (Nyíregyháza): Otthon győztek 2-0-ra a Soroksár ellen, Polényi végig a pályán volt, Hornyákot a 62. percben lecserélték.
- Vadász Viktor, Debreceni András (ETO Fc Győr): A Kazincbarcika csapatát fogadták hétvégén, a mérkőzés vége gólnélküli döntetlen lett. Két nappal később korábbi védőnkkel, Debreceni Andrással közös megegyezéssel szerződést bontott klubja, jelenleg szabadon igazolható.
- Takács Péter (Kazincbarcika): Taki a másik oldalon csereként lépett pályára a 77. percben.
- Barczi Dávid, Zöldesi Illés (ZTE): A zalaiak a Monorhoz látogattak, és győztek 4-1 arányban, Barczit a 89. percben cserélték le. A másik oldalon Bori Gábor végig a pályán volt. A ZTE 38 ponttal második, következő Kupa-ellenfelünket, a már nem feljutó Budaörsöt 6 ponttal előzik meg a tabellán.
- Ternován Patrik, Szabó Balázs, Óvári Zsolt (Balmazújváros): A mögöttünk álló hétvégén a Budafok látogatott a hajdúságba, és győzött 2-1-re. Ternován végigjátszotta a találkozót, Szabó végig a kispadon ült, Óvári ezúttal nem volt ott Bekő Balázs keretében.
- Gohér Gergő, Oláh Bálint, Boros Gábor (Budafok): A másik oldalon Boros a 80. minutumban lépett pályára, két társa végig ott lehetett a gyepen.
- Szarka Ákos (Gyirmót): Rangadót rendeztek a másodosztályban, Békéscsabára látogatott ugyanis a listavezető Gyirmót. Az egygólos meccsen győzni is tudtak a vendégek, Szarka kezdő volt, ám a 63. percben kiállították, a hazaiak kapuját Ribánszki László védte. A gyirmótiak 8 ponttal vezetnek a már fel nem jutó csapatok előtt, jó eséllyel jövőre történetük során másodszor is feljutnak az első osztályba.
- Nemes Milán, Tajti Norbert (Siófok): A Budaörstől kaptak ki hazai pályán 1-0-ra, mindkét korábbi játékosunk a kispadról nézte végig a találkozót. December 5-én a vendég csapattal találkozunk a Magyar Kupában, Tatabányán.
- Balajti Ádám (Vasas): Hazai pályán 5-1-re ütötték ki a Cegléd csapatát, Balajti végig a pályán volt, ő szerezte csapata második találatát.
NB3:
- Lippai Ákos, Bihari Gyula, Lakatos László (Tállya): Az ESMTK csapatától szenvedtek hazai pályán egygólos vereséget, Lippai és Bihari végig a pályán volt, Lakatost a 84. percben cserélték le. Nem lesznek kiesési gondjaik idén, 12 ponttal előzik meg az utolsó előtti Salgótarjánt.
- Simon Attila (Szolnok): Éppen az előbb említett SBTC otthonába látogattak, ahol Simon duplájával 2-0-ra győztek. Attila ezzel már 15 gólt jegyez idén, amivel vezeti az NB3 Keleti csoportjának góllövőlistáját.
- Mahalek Marcell, Csicsvári Milán, Illés Richárd, Czető Márk (Putnok): Valamennyien végigjátszották a DEAC elleni bajnokit, a hazaiak győztes gólját Mahalek jegyezte. A vendégeknél végig a gyepen volt Virág Aladár is.
- Lipusz Norbert, Faggyas Milán (Tiszaújváros): Lipusz kezdő volt, de a 83. percben lecserélték, Faggyas viszont nem jutott szóhoz az Eger legyőzése alkalmával. A vendégeknél Lakatos Béla, Lőrincz Patrik, Gresó Mátyás és Mikolka Márk is végig a pályán lehetett.
- Nikházi Márk (Paks II): A paksiak második csapata Dabasra látogatott, ahol 3-2-es vereséget szenvedtek. Márk a kispadról nézte végig a találkozót.
- Szalai Vilmos (III. Ker.): A III. Kerület a Puskás Akadémia tartalékjaival találkozott Felcsúton, a mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult. Szalai a 75. percben állt be csereként.
Légiósok:
- Kádár Tamás (Dinamo Kijev): Az Olekszandrija gárdájához látogattak hétvégén, és kaptak ki 2-1-re, Kádár végigjátszotta a bajnokit. Már kilenc pont a lemaradásuk az éllovas Sahtar Donyeck mögött. Az Európa Ligában Kleinheisler László csapatát, az Asztanát győztek le idegenben, Tamás ezen a találkozón is végig ott lehetett a pályán. Amennyiben hazai pályán legalább egy döntetlent elérnek a cseh Jablonec ellen az EL utolsó csoportkörében, mindenképpen megnyerik a K-jelű kvartettet.
- Elek Ákos (Kairat Almaty): A kazah pontvadászat zárófordulójában rangadót rendeztek, a Sahtyor Karagandi együttesét fogadták, és játszottak gólnélküli döntetlent, Ákos azonban most sem volt ott csapata keretében. Legutóbb hat körrel ezelőtt nevezte őt edzője a meccskeretbe, ám pályára akkor sem léphetett. Kilenc fordulóval ezelőtt játszott utoljára korábbi csapatkapitányunk.
- Nono (Slovan Bratislava): A Ruzomberokkal játszottak 1-1-es döntetlent hazai pályán, Nono végig a kispadon ült. Tizenhat fordulót követően hat ponttal vezetik a tabellát a DAC előtt.
- Koman Vladimir (Szepahan): A bajnokságban második helyezett Szepahan a Machine Sazi együtteséhez látogatott, a hazaiak pedig a 36. percben megszerezték a vezetést. Mikor már úgy tűnt, a vendégek elszenvedik idei első vereségüket, jött Koman, és a 87. percben egalizált, megmentve egy pontot csapatának. Tizenkét kör után mindössze három pont hátrányban követik az éllovast.
- Kocsis Gergő (Karvina): Az Európa Liga résztvevő Slavia Prahát fogadták, és szenvedtek 3-1-es vereséget. Kocsis végig a kispadon foglalt helyet.
- Ugrai Roland (Atromitos): Az Olympiakos csapatától kaptak ki hazai pályán 2-1 arányban, Ugrai bokasérülését követően még nem bevethető.
Hozzászólások